Vers, próza / Gallego népköltések és románcok (Ferenczes István átköltései)

Esteban Zazpi de Vascos
Gallego népköltések és románcok (Ferenczes István átköltései)



Jó néhány hónapig a brágai püspök uradalmában a kasznár mellett segédkeztem, egészen addig, amíg a tiszttartó rá nem jött inkognitómra. Állítólag vérdíj volt rám tűzve, mert a Santiagóban való hosszas szerelmi várakozásom miatt letelt a szabadságom, s már katonaszökevénynek számítottam. A szerencse is elpártolt mellőlem, mert sorsom egy Malpica nevű, tengerparti halászfaluba vetett, ahol a két hétig tartó szeptember eleji Mária fiestán egy korcsmai verekedésben megöltek egy legényt. Az igaz, hogy ott voltam az eseményen, de nem én öltem. Jobbnak láttam tehát Brága felé eltűnni. Itt akár éveket is maradhattam volna, ha nem akadok össze a pénzsóvár, hitvány tiszttartóval. Szerencsémre időben észrevettem don Royas de Darvas mesterkedéseit, sikerült továbbállnom, vissza Galícia felé. Ezeket a népköltéseket Brágában s galíciai hányódásaim során jegyeztem le. Némiképp a magam sorsát is beléjük írtam.



1.


Itt ülök a világ végén,1
Az óceán kék szegélyén…
Messzire hullott a párom,
Hiába, hiába várom.


Viharos a tenger kékje,
Magába csábít a mélye…
Talán ottan megtalálom,
a parton hiába várom.


Sehol egy hajó, egy bárka,
Aki vinne odaátra,
Ahol való lesz az álom –
Az sem jön, hiába várom.


Ülök a világvég szirtjén,
Polip énekel vagy szirén –
Én már semmire sem vágyom,
Hiába, hiába várom…


Kilök, arcul csap a tenger,
Elárul, akárcsak az ember,
Élőnek látja halálom,
Itt a parton hiába várom.


Az óceán hószegélyén
A reményem kihűlt véglény,
Tőlem messzi tűnt a párom,
Hiába, tán nem is várom…



1. Cabo Fisterra az Ibériai-félsziget legnyugatibb pontja. Ez a sziklás tengerparti szeglet Kolumbuszig az európai köztudatban a világ végét jelképezte. Galícia tartományt is annak nevezték, mert a Kantábria-hegység nemcsak Európától, de az anyaországtól is elzárta e kies tartományt. Santiago de Compostelában való hánykolódásaim után errefelé húztam el. Ezt a vidéket nemhiába nevezik a baszkok Costa da Mortének, hisz itt történt a legtöbb hajótörés. A franciáknál is van egy Finistère nevezetű tartomány, Bretagne-ban.




2.


Brága erdejében
Brága erdejében
van egy odvas tölgyfa
van egy odvas tölgyfa
alatta kesereg
alatta kesereg
egy szökött katona
a szökött katona
mind azt abajogja
egyre azt siratja
szerelem szerelem
pusztító szerelem
mért nem jöttél értem
mért nem jöttél értem
tiszta forrásvízzel
tiszta igaz hittel…
Szerelem szerelem
csalárd veszedelem
lelkemet szikkasztó
elmém sivárító
átkozott gyötrelem
ördögi félelem
miért jöttél értem
minek jöttél értem
mennyköves időben
szőlővesztő ködben
megáradt patakon
égi zuhatagon…
Hogyha már eljöttél
magadhoz kötöztél
mért másnak világolsz
mért máshol virágzol
szerelem szerelem
lidérclángos szellem
inkább vittél volna
inkább löktél volna
a fekete földbe
a legvégső csöndbe
mintsem nagy utakra
világló húzatba
bújdosó rongyokba
árokparti porba
örök rettegésbe
sűrű rengetegbe
Szerelem szerelem
keserű kegyelem
mérgeidet iszom
bánatidat eszem
sírva sírdogállak
holtig iddogállak
helyetted a tömlec
annak is csöndje
a vasalt kaloda
vár az akasztófa…




3.


Babérfának zöld levele,
varjak ülnek ágain,
elárulják a bujdosót:
zsandár csörtet nyomain.


Hej, katona, szökött huszár,
meddig bírja a lovad,
a szerelem kenyerébe
beletörött a fogad…


Zöldlevelű szép babérfa,
azt hazudta, hogy szeret,


együtt esszük, hogyha szököm,
a zarándok kenyeret…


Elmúlt tavasz, elmúlt a nyár,
utakon cibál az ősz,
zsandárokkal a nyomomban
többé sosem látom őt.


Zöld babérfa levelezzél,
rejts el engem örökre,
én legyek a száraz ágad,
ne várjak szeretőre.




4.


Cordoba közepén
felnőtt egy liliom
ő lett a szeretőm
fekete liliom


Mikor szomjas voltam
bort adott meginnom
méreg is volt benne
fekete liliom
Részegítget estig
növeli a kínom
ha reggelig nyílik
méhe lesz a sírom


Cordoba közepén
nyílik egy liliom
fehér olajfák közt
fekete liliom


Méreg a gyökere
áthajlik a hídon
céda mór leánynak
leveleim írom


Jobbra balra hajlik
mint szélben a ringy-rongy
áspis kígyó volna
fekete liliom


Mindig estre nyílik
lehull egy-egy szirom
bódulatban múlik
reggelre már lim-lom




5.


Galíciát járom
járom a nagy erdőt
Galíciát járom
kerülöm a mezőt


Nyomomban a zsandár
zörgeti a láncot
sarkamon a zsandár
erdő-mező lángol


Veres az ég alja
ott vár a szeretőm


veres az ég arra
ott lesz a temetőm


Vajon szeret-e még
vagy már mással vigad
vagy már másikért ég
amíg ki nem virrad


Ő még szeretgetne
hogyha nem az ajtón
titkon beengedne
éjjel az ablakon


Az apja még hagyna
békében aludna


de a cudar anyja
zsandárkézre adna


Vastag a kelengye
nagy vagyonért varrta
a boszorkány anyja
palotáknak tartja


Galíciát járom
lovamon nincs kantár
Galíciát bánom
nyomomban a zsandár


Hulljál eső hulljál
mosd el a nyomomat
fújjál jó szél fújjál
fújd el a poromat




6.


Galícia gidres-gödrös határa,
kedvesemért járom utad hiába,
még a múltkor azt írta le, hogy szeret,
holdtöltekor, napnyugtakor,
májusággal Szent Jakabkor
vár majd reám, a templomban ad kezet.


Nemcsak írta, ki is mondta, hogy szeret,
hozzá majd a zarándokút elvezet,
a templomban2 várjam, gyújtsak gyertyára,
Nap után jár, mint a holdkór,
májuságas Szent Jakabkor
világvégig jön el Galíciába…


Világvégig járok Galíciába,
közepében várom, várok hiába,
mélyre szállnak, feketék a fellegek,
napmúltakor, holdfogytakor,
május sem volt Szent Jakabkor,
mandulafa árnyékában mást szeret.
Hazudik az, ki megmondja, hogy szeret,
száll a mámor, elszállnak a fellegek,
elbujdosik minden árva madárka,
május elmúlt Szent Jakabkor,
eltűn a Nap, elfogy a Hold,
temetőm lesz Galícia határa…



2. Santiago de Compostelában a Catedrala Viejáról van szó




7.


Árva vagyok, mint a madár,
nincs anyám, se kedvesem,
utak hosszát csak keresem,
elrobog vélem a batár,
árva vagyok, árva madár…


Robog vélem el batár,
mással ment el kedvesem,
bilincs van már a kezemen,
utat zörget a rabbatár,
árva vagyok, mint a madár.



8.


Tűnt szerelmem, szép szenyórám,
énfölöttem beborult az ég…
Keserű lett minden órám,
ki tudja, hogy meglátlak-e még?
Fölöttem most oly setét az ég,
Iszonyat ez, jaj, de nagyon ég…


Érted múlok sok szenny órán,
fölöttem köd, borongós az ég,
nem voltál sohasem szenyórám,
hideg tél vagy, örök sarki jég,
kék fölöttem nem lesz már az ég…
Siratóba fullad ódám,
fölöttem már sosem kék az ég –
céda volt az én szenyórám,
szívem érte mégis porig ég,
fölötte is beborul az ég…
Kezdet volt ő s ő is lesz a vég.


1770 –72



FERENCZES ISTVÁN átköltései







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Esteban Zazpi de Vascos


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.