Vers, próza / Gyász

Sztaskó Richard
Gyász[2020. július]



Nem kíván tolakodó lenni, távol áll tőle mindenfajta sértő szándék, de most ebben a nehéz helyzetben csak a megértésben bízhat, amiért persze könyörögni nem fog; csupán reménykedik abban, hogy egy értő, hovatovább, ér­ző lélek meghallgatja. Tisztában van azzal, mi az illem, a szülei – Isten nyugosztalja őket – megtanították a jó modorra, éppen ezért meri ismeretlenül is átnyújtani ezt a minőségében igencsak kétes, műanyag palackos bort, hogy együtt öblítsék le ennek a napnak minden szennyét. De mielőtt túl lennének az első kortyon, elárulhatja, hogy a felesége miatt iszik, persze nem holmi félresiklott házasság áll a dolog hátterében, hanem az alattomos rák. Történt ugyanis, hogy az asszony, akinek jósága felől senkiben kétség ne támadjon, megbetegedett, és három, fájdalmakkal teli hónap alatt elvitte az irgalmat nem ismerő kór, s mivel a temetése múlt vasárnap volt, talán ért­hető a szavai mögött húzódó zaklatott visszhang.
Sarkadi gondolkodás nélkül kinyújtotta a karját, és elvette az előtte ülő őszes férfi kezéből a bort. Egy pillanatra azonban elgondolkodott: letörölje-e a palack száját, vagy sem. Végül nem törölte le, úgy ivott belőle két hosszú kortyot.
– Részvétem – hadarta, mialatt a palackot visszanyújtotta az őszes férfinak.
Ahogy mondani szokás, folytatta az előtte ülő, semmi sem tart örökké, persze nem biztos, hogy ez a helyzet a legmegfelelőbb arra, hogy sűrűn hangoztatott közhelyek valóságtartalmát lemérjék. Elvégre két idegent hozott össze a sors egy zsúfoltnak alig nevezhető metrókocsiban, semmi sem garantálja a kölcsönös bizalmat, aminek egyébként megingathatatlan alapja a türelem, s nem utolsósorban a szeretet, melynek ereje, mint azt mindenki tudja, hegyeket képes elmozdítani a helyükről. Ami a feleségét illeti: nincs olyan betegség, áttét vagy terápia, ami negyvenévnyi házasságot semmissé tehetne, mégis el kell fogadnia, hogy ez a kényszerű veszteség lett immáron osztályrésze, ki tudja, meddig még. Egyébként nem tud olyasmit felmutatni, amire megbánással gondol vissza, persze túlságosan korai ilyen végletes kijelentésekbe bocsátkoznia, bármit hozhat a szárnyas idő.
Az őszes férfi meghúzta a borospalackot, aztán ismét Sarkadi felé nyújtotta. Az habozás nélkül vette át és tapasztotta a szájához. Jólesett a langymeleg korty.
Az elején azt gondolta, nézett az őszes férfi Sarkadi szemébe, hogy egyedül nem lesz képes olyan nyugalommal aludni, mint azt tette annak idején a felesége mellett. De tévedett, sőt, olyannyira fölülmúlta az első egyedül töltött éjszaka minden várakozását, hogy azt maga is alig merte elhinni. Álmodott, mégpedig hosszasan, megszakítások nélkül. Ott állt a tengerparton, éppen vihar volt készülőben: a hullámzó víz tetején egyre több tajték fehérlett, az égbolt akár egy gyűrött, koszos, szürke lepedő. Úgy érezte, meg kell mártóznia a habokban, csak így szabadulhat meg mindattól, ami fonákmód emészti a lelkét. Az igazság persze rettenetesen képlékeny, óvatosságra int mindannyiunkat, s talán neki éppen az a küldetése ebben a siralomvölgyben, hogy a körülöttünk buzgólkodó szeretetre fölhívja mások figyelmét. Megtehetné, mint előtte mások oly sokan, hogy tiltakozásképp kiül a térre, benzint locsol a testére, s egy égő gyufaszállal búcsút int a világnak. Nem, a gyávaság az egyetlen emberi érzés, ami undort ébreszt a szívében, hiszen ez a legsúlyosabb bűn; a hazugság és az ármány csupán ennek hozománya. A lábait persze nem tudta mozdítani, a hullámok keltette hangok és az ég dörgése ráébresztette mindarra, ami eddig homályként élt benne mélyen. Hiszen a cél nem egyéb, mint képességünk meghosszabbítása, hangozzék ez bármennyire is furcsán, persze mindez borbeszéd, s talán megbocsátható; és – hozzá kell tennie – a gyász sem a legjobb társ ezen a délutánon.
Sarkadi ismét a szájához tapasztotta a fölkínált bort, s miután visszaadta a palackot az őszes férfinak, az órájára nézett. Még időben van, állapíttatott meg, nem fog elkésni. Egy megálló – gyors pillantást vetett a metrókocsi ajtaja fölé – és leszáll.
Amennyiben mégis tolakodónak találja ezt a bizalmas, ám kétségtelenül egyoldalú beszélgetést, ne szerénykedjen, hanem valljon színt, ő tiszta szívvel – ha lehet egyáltalán ma még ilyesmit mondani –, tiszta szívvel kínálja az italát, s csupán nyitott fület kér cserébe, semmi mást, semmi vigaszt, hiszen a szó, a kiejtett mondat elvész a szélben, de a tekintet, igen, a tekintetből kiolvasható támasz örökre megmarad, még akkor is, ha az örökkévalóságot fenntartásokkal kell kezelni. Igen, nem vitás, borbeszéd, amit hallgatni kénytelen a fiatalember, de legyen elnéző ezzel a keserű szívű öreg­emberrel, más egyéb kívánsága nincs, nem is lehet. Hiszen negyvenévnyi házasság, pontosabban gyermektelen házasság megszámlálhatatlanul sok áldozattal és lemondással jár, de félreértés ne essék, nem kíván gyávamód sarat dobálni elhunyt és szeretett feleségének emlékére, de bizonyos, hogy mindkettejüknek számtalan szívet repesztő, könnyel és verítékkel járó döntést kellett meghozniuk az együtt töltött esztendők során. S természetesen csak kívánni tudja, hogy a tisztességesnek, sőt, becsületesnek látszó fiatalember egyszer majd megtalálja a jobbik felét, a hozzávaló, tiszta lelkű kedves asszonyt; mivel nincs szebb az őszinte szerelemnél, még akkor sem, ha olykor szomorúság is társul mellé.
– Köszönöm, és fogadja még egyszer őszinte részvétem.

Sarkadi fölállt, és az ajtóhoz lépett. Miután leszállt, az elhúzó metrókocsi ablakán át még látta, hogy az őszes férfi a szájához emeli a palackot, és egyetlen korttyal eltünteti az alján lötyögő kétujjnyi bort.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Sztaskó Richard


A szerzőtől még

   Magam mögött a semmi
   Valami véget ér


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.