Vers, próza / Gyászballada

Egyed Emese
Gyászballada

[Látó, 2006. április]



A Sólyom utca 1-ben napsütés.
Kutyák ugatnak végeérhetetlen.
Kiszáradt vén fák, csóka lassú röpte.
Lebocsátkozunk eléd kőre, rögre.
Lehajtott fejjel kebeledbe térünk,
Atyánk, vezérünk.


Saját szavunk nincs, segíts imádsággal,
Ősi szavakkal, ősi igazsággal,
Erőnk is tőled, reménységük tőled.
A halandót, a mulandót megölted,
Kisarjadsz bennünk végtelen tavasszal,
Érzem erődet.


Megvallottuk hívságunk s bűneinket.
Kék eged kékje, jóságod megillet,
Parancsod hallom, saját hangom hallom,
Engedd meg könnyem imába foglalnom.
A napsütésben megváltást üzensz te,
Tebenned bízom régtől, mindörökre
Szültél örömre.


Szültél örömre, földi fájdalomra,
Testemre küldtél gyors halált orozva,
Küldtél, mint írást tanulatlanoknak.
Családnak, népnek, kétségben lakóknak,
Neved dicsérem, fennszóval szólítlak,
Gondviselőmet tanullak, tanítlak,
Hét nap, harminc nap.


Hét nap, harminc nap, szorongásunk múltán,
Tarts meg, gyöngéket, igazságod útján.
Tarts meg, ha úgy kell, te tudod, hogy meddig,
Sólyom út 1-ig.




Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Egyed Emese


A szerzőtől még

   Sirató


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.