mi gyilkosok így sorakoztunk
kiságyak előtt a barakkban
kezünkbe ragadtuk a zörgőt
nagyon berezelve de halkan

csipásra zabálta szemünket
az éjjeli féreg az álom
s a félszet amíg becumiztuk
a szám ragyogott a karunkon

telente az úr a hideg volt
recsegtek a torkok a plédek
s a hajnali tejbepapinkhoz
olyankor a csajka se kellett

ha néha a koszba remény hullt
berúgtuk azonnal a priccsek
alá bizakodva hogy ott majd
kihúzza pelenkacserénket

mi gyilkosok éjszaka sírtunk
mikor fel az égbe nem érhet
a jaj hisz a fény maga is csak
piciny lyukakon csepereghet