Vers, próza / Ha majd megbontom

Tomaji Attila
Ha majd megbontom[2020. június]



Ha majd megbontom az álom sűrű nagy falát,
megnyílt tested vakít ott a lebegő ágyon,
ismert tájait mindegyre lassan bejárom:
halálod részletekben mutatja fel magát.

Hullámverte bordáidat mind megszámlálom,
beszélek hosszan hozzád, míg bőröd átszakad,
s szíved sűrű árnyéka a nap elé szalad:
még forró helyére magamat tetoválom.

Útvesztőket rajzolok bőröd tengerére,
virrasztva foltozgatom a szakadt vitorlát.
Rémülten ismerem fel a közelgő formát:
halott arc borul köldököd forrásvizére.

Bár szorul az éj hurka egyre szűkebb körben,
felizzik s újra lángol tested csipkebokra,
soha el nem oltja se csillagok tébolya,
se néma, dühös árnyalak a vak tükörben.

Dobok hangja veri vörösre az ég alját,
kígyótestű mák imbolyog, doboza zörren.
Mint égitested, csak keringek vérkörödben,
ha majd megbontom az álom sűrű nagy falát –










Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Tomaji Attila


A szerzőtől még

   Majd nem emlékezem
   Utolsó távirat


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.