Klikkrec / Hagiográfia hipsztereknek. Ferenczy Noémi: Egy közülünk. Keresztény vértanúkról fiataloknak c. könyvéről

Amik Annamária - György Andrea
Hagiográfia hipsztereknek. Ferenczy Noémi: Egy közülünk. Keresztény vértanúkról fiataloknak c. könyvéről[2021. június]


Ferenczy Noémi: Egy közülünk. Keresztény vértanúkról fiataloknak. Koinónia, Kolozsvár, 2021.

György Andrea: Szikszai György, a felvilágosodás évszázadának tudós teológusa szembement a korabeli trendekkel, amikor református lelkész létére éppen a racionalizmus évszázadában dolgozta fel és pontosan a francia forradalom évében adta ki a protestáns egyházak érdeklődésének középpontjából kiesett ókeresztény vértanúk történeteit. Kétszáz évvel később, 1996-ban a Harmat–Koinónia gondozásában látott újra napvilágot a maga idejében „korszerűtlen” mű, a Mártírok oszlopa, amelyet a Koinónia Kiadó ma is aktuálisnak tart. Ebből a gyűjteményből Ferenczy Noémi tizennégy történetet választott ki és formálta őket a fiatalokhoz szóló élvezetes, izgalmas, igényesen megírt elbeszélésekké.
Amik Annamária: Igen változatos szereplői gárdát toborzott. Egyes vértanúk kevésbé ismertek, másokról pedig már a Bibliában is olvashatunk. Ismertebb női szentek is feltűnnek a kötet lapjain, például Szent Teodóra vagy az apostolokkal egyenrangúnak tekintett Tekla.
GyA: A véres vértanú-történetek „leporolása” egyáltalán nem könnyű vállalkozás. Érdekelt, hogy vajon sikerül-e a szerzőnek időszerűvé tenni, maivá szelídíteni a távoli időben és térben lejátszódó, brutális mozzanatokban bővelkedő, az olvasó kedélyét céltudatosan borzongató legendákat anélkül, hogy didaktikussá válna? De a leginkább mégis arra voltam kíváncsi, hogy mit kezd ennek a műfajnak a kötelező elemével, a csodával? Nekem úgy tűnik, hogy sem a borzalmas kínzások leírásában, sem pedig a csodás elemekben nem kíván tobzódni, de nem is vonja ki ezeket a történetből, ugyanakkor a csodát nem próbálja racionalizálni. Te hogy látod?
AA: A csoda itt sem a hívőknek szól, hiszen számukra magától értetődő a „másfajta” valóság. A vértanúság missziós erejének hangsúlyozását szolgálja, hogy leggyakrabban a szentek környezetében élők szemszögéből halljuk újra a történeteket. Erőteljesen érezhető a lelki nevelési célzat, amelynek hatásos, sőt elengedhetetlen eszköze az edényéül választott irodalom. A művészet mint a megragadás közege jelenik meg abban a fejezetben, amelyről sejtem, hogy egyik kedvenced volt: a színészek védőszentjeként tisztelt Genéziusz történetében, akit már Diocletianus korától kezdve egészen napjainkig mások is követtek a színpadon végbemenő megtérésben.
GyA: Az átírás során óhatatlanul eltűnt a szövegeknek az a nyelvújítás előtti archaikus zamata, amely nagyon mélyen belém itta magát. Nyilván azoknál, akik nem ismerik a legendák Szikszai-féle tolmácsolását, a nosztalgia nem jelentkezik. E veszteség azonban eltörpül amellett a nyereség mellett, amelyet az új köntösbe bújtatott történetek jelentenek. Ferenczy Noémi gyakorló magyartanárként jól tudja, hogy a régi történetek aktualizálása nem csupán nyelvi kérdés.
AA: Azért nem semmi az a könnyedség sem, amellyel a nyelvi akadályt vette. Hasonlatai, szóhasználata modernek: a tanítványok úgy kérdezik a Mestert „mint a gyerekek a másnapi kirándulás részleteit az apjuktól”; „fillérekkel” kell betömni az anyagi hiányokat. Játékos aforizmákkal fűszerezi az elbeszélést: „Isten tenyeréről semerre sem lehet leesni, ha a lélek nem szédül”. Külön ínyencség volt számomra a filozófus-vértanú Jusztinusz beszéde, aki a középplatonizmus sajátos kifejezéseivel megspékelt bizonyságtételt mond művelt vallatója előtt. A szerző gondosan kidolgozott leírásokkal eleveníti fel a helyszíneket a még korábbi időkből származó romokkal együtt: „csonka kőfalakat, oroszlános reliefeket, csúcsos, szarvas süvegű istenségeket”. Ez is a címadó „egy közülünk” paradigmát támogatja: az előttünk járók éppúgy elgondolkodtak elődeiken, mint mi azokon, akiknek életéről itt olvasunk.
GyA: Nem egyszerűen átülteti mai nyelvre, hanem újraértelmezi a nyersanyagként kezelt alapszöveget, amelyhez tisztelettel, de nem mereven ragaszkodik.
AA: Számomra a legizgalmasabban ez akkor érhető tetten, amikor közismert bibliai alakokról mesél. Az üzletemberként gondolkodó, de szellemi táplálékra éhező Máté Lévi portréjában egybeolvad a példázatbeli vám­szedő és a tanítvánnyá lett adószedő karaktere. A kreatív értelmezés másik példája, ahogyan Péter álmába szövi bele a neki átadott képletes kulcsokat, vagy ahogyan a tettre kész Péter önmagára érti a rettenetes ítéletet, miszerint jobb lett volna meg sem születnie.
GyA: A klasszikus értelemben vett parafrázist műveli, alapvetően változatlanul hagyja a legendák által elbeszélt történet magját, de nem azok be­tűjét, hanem inkább szellemét követi.
AA: A püspök kínzása közben kedvese leveleiről álmodozó római bíró képe minden bizonnyal élénkebben megmarad az olvasóban, mint a szinaxárion életrajzi adatai, amelyek gyakran több változatban is fennmaradtak. Nincs jelentősége, hogy Marciánusz és Nikander, a császári hadsereg tisztjei Diocletianus vagy pedig, másik forrás szerint, Maximinus alatt szenvedtek kínhalált, hogy a kard vagy a börtönben az éhhalál végzett velük. A legenda műfaji jellemzése visszhangzik az egyik főhősről írt sorokban: „az emlékei még elevenen éltek. Már nem tudta, melyik esemény hol esett meg, a nevek és a helyszínek egybemosódtak”. Ferenczy Noémi, ahogy az utószóban is megerősíti, az adatszerűség korlátain túlmutató igazságtartalmat vizsgálja.
GyA: Kiderül, hogy kiváló történetmesélő, aki Szikszainál változatosabb narrátori eszközökkel él, például új nézőpontokat hoz be az elbeszélésbe. Marciánusz és Nikander történetét (Csak egy szóval mondd) retrospektív bontakoztatja ki az eredeti legendában csupán mellékszereplőként megjelenő özvegyeik párbeszédéből, úgy, hogy közben finoman kirajzolódik a két asszony teljesen eltérő jelleme és életútja.
AA: Nem mellesleg a kortárs világirodalomban is dívik, hogy a férfiak köré írt hőstörténeteket a női szemszög érvényesítésével mesélik újra, így tesz például Pat Barker vagy Madeline Miller, amikor a görög mítoszokat dolgozza fel. Ám ennél jóval többel gazdagít bennünket Ferenczy Noémi. Nincs okunk feltételezni, hogy a vértanú Marciánusz felesége léha asszony volt, így azt gondolom, inkább azért írja Flávia rovására a samáriai asszony életére emlékeztető kicsapongásokat, hogy ezáltal valószínűsítse: Flávia hozzá hasonlóan átélte a megbocsátást is.
GyA: A szerzőnek egyértelmű erőssége a jellemábrázolás. Kifejezetten az a célja, hogy olyan hétköznapi léptékű, esendő hősöket teremtsen, akik rendkívüli tetteket hajtanak végre. Ez sikerül is neki, így az olvasó észrevétlenül azonosul a vértanúkkal, ezekkel a mindig korszerűtlen emberekkel, akik a még a legnehezebb pillanatokban sem veszítik el a humorukat. Genéziusz mellett a másik kedvencem Lőrinc (A nagyban is hű), akiről például humorán és bátorságán túl az is kiderül, hogy kiválóan ért utcaszínházi tömegjelenetek rendezéséhez. Amikor a római keresztény gyülekezet összes kincsét és vagyonát követelik tőle a császár nevében, akkor felsorakoztatja a rongyos koldusokat és utcagyerekeket, a lelki és testi fogyatékosokat: a sántákat és a vakokat, egyszóval a nagyváros összes nyomorultját. Ugyancsak Lőrinc, miközben vasrostélyon sütögetik, a következő kéréssel fordul kínzójához: „A jobb oldalam már porhanyós, nem akarsz végre a balra fordítani?” Pengeéles mondatok.
AA: És nem ez az egyetlen előfordulása annak, hogy a kivégzőiket szelíden vagy humorosan bátorítják-segítik az áldozataik. A szerzőt nyilván a legnagyobb drámai potenciállal rendelkező történetek ragadták meg, ezeket válogatta be a fiataloknak átírt legendák közé úgy, hogy a szereplők lelkiállapotára figyel. Életre kelti az utolsó vacsora egyszerre túlfűtött és kellemesen eltompult hangulatát. Mindig is fúrta az oldalamat, hogy miért nem léptek fel a tanítványok Júdás ellen, amikor egyértelművé lett, mire készül. Hát ezért.
GyA: Szikszai végig a főhősre koncentrál, nála a mellékszereplők csak vázlatosan kidolgozott karakterek. Ferenczy Noémi más módszerrel dolgozik. Úgy teszi izgalmassá a narrációt, hogy a protagonista mellett részletesen kidolgozza az antagonista jellemét is, így kiválóan érzékelteti a homlokegyenest ellentétes értékek ütközését. Ezért van az, hogy nem a mártírok neve szerepel címként, hanem egy olyan kifejezés, szókapcsolat, esetleg mondat, amelyet az utána következő bibliai mottó ihletett, és amely a történet summájaként is értelmezhető.
AA: A történetek elejére mottóként helyezett igeversek megadnak egyfajta értelmezési keretet, azonban a történetek ezen túl is gazdag értelmezési lehetőségeket kínálnak, és a pedagógiai célzat ellenére sem rágják szájba a következtetéseket, inkább beszélgetésre invitálnak. A fejezetek végén közölt érdekességek további támpontokat nyújtanak a keresztény legendák történeti-kulturális betájolásához.
GyA: A diákok többsége kilencedik osztályban, a középkori legenda mű­fajával ismerkedve hall első ízben a keresztény mártírokról feljegyzett történetekről. A középkori irodalom tanításával küszködő mártír, elnézést, tanár számára kiváló didaktikai eszköz lehet ez a szerény kivitelezésű könyvecske, amelyet bátran ajánlhat olvasásra és közös megbeszélésre tanítványainak.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.