Vers, próza / Holtidő

Papp Attila Zsolt
Holtidő[2018. november]







A halogatás az egyetlen pont, ami biztos,
azt hiszem, hogy megnyugodtam ebben,
és megtanultam azt is, hogyan érhetnék
egyik holtidőtől el a másikig,
vagy hogyan halasszam a holtidőket,
amíg nem lehet már tovább halogatni,
és váratlanul feltűnik a résben
egy történés, amelynek látszat szerint
értelme van, kósza napfogyatkozás,
régóta elnapolt világvége,
vagy bármi más, mi enyhén megzavarná
a déli húslevesek szent nyugalmát,
és emlékeztet: három életemből
az egyiket elhasználtam máris,
a másodikat elajándékoztam,
a harmadik letétben, tartaléknak,
halogatástól a meghalogatásig,
pátosztól a melankóliáig
jól kivehető az út, amelyen
illett volna megfordulni végül,
pályát módosítani, kilépni
a folyton elhúzódó holtidőből,
hol létezem, vagy mégsem, bentről
nem teljesen világos a képlet.
Szembejön egy nő: én számolom, mondja,

nem az Isten, kihagyó szívverésed.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Papp Attila Zsolt


A szerzőtől még

   A vigyél-haza játék
   Távoli járatok közelednek


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.