Levéltár / Indiai levelek. Bali

Giti Thadani
Indiai levelek. Bali

[Látó, 2009. február]



I. rész


Izgalom.
Fenn a levegőben az izgalom végre oldódni kezd. Ismét gyermekkorom irányába repülök. Legutóbb Helsinkibe utaztam, vagyis a sarkkörtől hatszáz kilométerrel délre. Mostani úti célom az egyenlítő alatt helyezkedik el. Szüntelen utazásaimnak szinte négy évtizedes spektruma, mely látszólag semmiféle rendezett kronológiát nem követ, titokzatosságával továbbra is meglep.



Az Indonéz szigetvilág megközelítéséhez át kell szállnom Szingapúrban vagy Kuala Lumpurban.



Most sincs sok különbség. A mali légi közlekedés halál pontos. Az egy hónapja tartó bombamerényletek ellenére hiányzik a szokott szigorú biztonsági ellenőrzés.



A Kuala Lumpur-i repülőtér a steril modernség mintaképe. A legmenőbb áruk kirakata. Egyik luxusüzlet a másik után. Sok fiatal eladónő szoros hidzsábot visel. A business és első osztály számára fenntartott várótermek mellett mohamedán imaszobák.
Nemrég a legfőbb Fatwa Tanács fatwát hirdetett a rövid hajú, mozlim maláj nők ellen, amiért a homoszexualitás „bűnére" csábítanak. Rápillantok az egyik lefátyolozott fiatal nőre, és hanyagul hajamba túrok. Kerüli a pillantásom és elszalad.



Ez a valóság, ahogy a reptér modernsége is távol áll attól a könnyed, színes, fejet szabadon hagyó szarong-kultúráról, amelyet a légiutas-kísérő még képvisel.



„Boldog Diwalit!" – mondja a fő légiutas-kísérő megnyerő mosollyal. Azért keltem útra ezen a holdtalan éjszakán, hogy elmeneküljek a fülsiketítő petárdarobbanásokká züllött ünnep elől. Eredetileg a hold fázisai határozták meg, hogy mikorra esik ez az ünnep. Holdtalan éjszakára, amikor az ember gyertyákat, lámpásokat gyújt, és ünnepli a fényt. Valamilyen kézenfekvő okból az ünnepséget előrehozták egy nappal.



A férfi nagyvonalú gesztusként ajánlja fel a köszöntést. Én vagyok a Baliba menő járat egyetlen indiai utasa.



Később visszatér és megkérdi, textiltervező vagyok-e? Miután válaszolok, azt mondja: Mindjárt gondoltam, hogy művész. Majd hozzáteszi: megtalálja, amit keres, ha a felszín alá tekint.



Magam is pár havonta utazom. Mihelyst az ember földet ér, megérzi ezt a másfajta érzékenységet, amelyet ő kézmozgásával, szavaival közvetít. A hinduizmus összetett, mindenhol más. Nekünk is ugyanolyanok a szertartásaink, mondja, mintegy utólagos gondolattal reagálva, csak beburkolja őket az iszlám fátyla.



Fellapozom az újságokat: a Hindraf pártot feloszlatták, új fatwát mondtak ki azokra a mozlimokra, akik jógázni tanulnak. Belehallgatok a rádiócsatornákba: arab hang a Koránt olvassa. A férfi hatalmas politikai szakadék felett nyújt kezet.



Eszembe jut egy sok évvel ezelőtt hallott igaz történet. Volt egyszer egy lelkes tamil. Síva istent imádta. Egy napon kígyót talált a hálószobájában, és el volt ragadtatva: Síva jelenlétével tüntette ki őt. Eközben keresztény felesége utálkozva, félelemtől sikítva szaladt ki. Kíváncsi tömeg verődött össze, kínaiak várakoztak, hogy megölhessék és megehessék a kígyót. Ami az egyiknek isteni, a másiknak démoni, a harmadik szemében pedig csupán anyagi értékkel bír.



A kígyó közben kisiklik erről az élő színpadról.



Mintha a gondolataimban olvasna, barátom leszállás előtt ismét visszatér. – Jöjjön előre, onnan jobban látni. Itt főleg a szárnyakat láthatja. Küldi az egyik fiút, nevetve jár a szeme, vidáman énekel, miközben előreviszi a csomagomat. Az üres business osztályra.



Mert eltérő az érzékenységünk, mondja. Az ő különös érzékenysége most szédítő szellemben fürdet engem, ahogy kiragad a szárnyak és szögek közti helyemből, hogy a madártávlat egy másik nézőpontjából mutassa meg a tengert, a lebegő szigeteket és lebegő felhőket.



A földet érés éppen olyan, amilyennek ígérte. Minőségét nehéz leírni, csak érezni, látni, tapasztalni lehet a testi és lelki csakrákat ingerlő finom remegéseken keresztül. – Mintha dallamos fuvolahangot hallanánk a könnyű szellőben. Ablakok tárulnak ki: érzékek, érzelmek.



A forró trópusi nap, a kiterjedt tengerpart, az alacsony, ferde tetejű építmények, kertek és a természet gazdagsága. Finom bambusz- és famunkák, különböző színű champa virágok ringatóznak az enyhe szélben. Mintha dalolna minden. Még a bali angol is dallamos, nem staccato. Élénk színek robbanása a dús zöldben. Virágok mindenütt – az ingek, és a mind férfiak, mind pedig nők által viselt szarongok színes virágmintásak. Nézem a lehulló champa virágokat, nők-férfiak egyaránt kecses mozdulattal, időről időre utánuk nyúlnak, és a fülük mögé tűzik. Ez a gesztus ragadós, pár nap elteltével a látogatók virágot nyújtanak egymásnak, és megtanulják a fülük mögött viselni azt.
Illata mintha titokzatos dallamokat suttogna az ember fülébe.
Kibérelek egy motorbiciklit, a fiatal sofőr elvisz a part legdélibb pontjára és a nyugati part templomaihoz – a Tanah loh-hoz. Az ősi templom vízen lebeg.



De mindenhol vannak házak és templomok, és kegyhelyek a házakon belül. Nincs féltékeny, központosítva imádott isten, az idő nagy részében szundítanak az istenek és az istennők, viszont mindenhol vannak szellemek. Szellemek, ahogy az ember átkel egy hídon, szellemei vannak a fáknak, a tengernek, mindenkinek külön.



*


Piros champa virágok könnyedén lebegnek tova a tenger vizén, a bambusznád között, fiatal lány áldozatot hoz, jóniszerű fogadalmi ajándék a fehér homokon. Mély, bensőséges gesztus, ugyanakkor a hódolaté is. Különféle virágok, rizsszemek és füstölő apró levéltányéron. Elismerése a kapcsolatnak azzal, amely táplál és védelmez. Aradhana, ahogy szanszkritul nevezik. Az isteni csillagképpé alakításának napi gyakorlata az ember létének mikrokozmoszában. Isteni kegyelem esztétikus formában.



Finom, cinkos mosollyal viszonozza pillantásomat. Mindent elöntő boldogság.



Ugyancsak hirtelen tör elő a kétségbeesés, mintha Bali csupán a civilizáció tükre volna, melyben ki-ki saját civilizációjának szilánkjait látja. A hasonló dolgokból annyi mindent meggyaláztak Indiában. Piszkos templomok, a korábbi lótuszmedencékben poshadt víz és műanyagpalackok. Csak néha kínálnak áldozatként egy sárga champa virágot vagy egy vibrálóan vörös hibiszkuszt. Fényt gyújt. A harmónia pillanata a disszonáns hangosbemondók között.



Itt az ember hagyja az isteneket és istennőket szunnyadni. Hallani lehet az ősi, meditatív csendet.


*


A szobában gamelán-hangok. Csábítanak, követem őket a lótuszmedencén és a templomfolyosón át a hotel másik szárnyába. A fajták különválasztása. Abban a szárnyban, ahol én lakom, főleg ázsiaiak vannak, itt pedig „nyugatiak". Szabadtéri színpadot állítottak fel a kertben, pazar büfével együtt, a fogyasztás benne foglaltatik a táncelőadás árában. A pincér, aki mind érdeklődésemmel, mind pedig zsebem méretével tisztában lehet, az egyetlen szabad, „nem-nyugati" asztalhoz invitál: ha mást nem, igyon egy pohár indonéz bort, mondja.



A templomokon kívül a hotelekben lehet különféle táncokat látni. A táncok bonyolult szálakon keresztül kapcsolódnak a templomi térhez, és különböző mitológiákhoz, szertartásokhoz, ünnepekhez, rítusokhoz, évszakok ciklusához, a jósláshoz és sámánizmushoz, a korlátolt emberi dimenziókon kívül eső energiák megismeréséhez és átalakításához. Az emberben felmerül a kérdés, hol húzódik a szentet a profántól elválasztó finom vonal? Mi az a plusz?



Noha érezhető, hogy „idegeneknek" adják elő, a tánc profi minőségű, lehetővé teszi, hogy a néző megismerje a tánc kinetikus alapszókincsét.



A Barong-tánc kulcseleme az álarc. A maszk nem csupán egy felvett arc, hanem a táncos aktív személye. A mozdulatok kifinomultak, és az indiai táncok nagy részéhez hasonló, roppant kecses kézmozgás jellemzi őket.



A gamelánnak bonyolult története van. Etimológiailag a bali „gambel" szóval és a jávai „gamel" szóval rokonítható, amely azt jelenti, hogy „ütésekkel (zenei) hangot ad ki". Az „an" utótag főnévvé tette az igét, ma különféle, többnyire xilofonhoz hasonló hangszerekből (harang, gong, fuvola, dobok) álló zenekart jelent. Számos kelet és dél-ázsiai hagyomány összeolvadása. A legfőbb kapcsolat kínai eredetű (még ha hét hangból áll is a hangsor, csak öt használható), a modális gyakorlat viszont az indiai rágából ered.



Ázsia és a dobok ismét Indiát idézik.



Egyszerű, ismétlődő harmóniák, amelyek egyetlen zenei egységgé fogják öszsze a gamelánt, mégis rendkívül összetett ritmus, amely együttműködik a tánccal, és mindenekfelett a kifinomult kézrebbenések, amelyek megfelelnek az ütős hangszereket nem ütő, hanem csupán rezonáltató technikának.



A kifinomult előadás lassan visszatér emberi szintre, és a táncosok levetik másik arcukat.



Most nők és férfiak, nem energiák és szellemek megtestesülései.


*


A legdélibb pont után kelet felé indulok. A tenger más arcot mutat, mint a civilizáció tükre, amelyet az engem Sanurba vivő ember mutat meg. Az új turizmussal szemben megtartottuk a kulturális autonómiát, de gazdaságilag a jávai nagytőke uralkodik. Az ő ősei Kelet-Jáváról érkeztek – száműzve, mert nem változtattak vallást, nem hódoltak be az „egyetemes" arab istennek.



A gyarmatosítás története, az Egy és a lebegő többes közti teológiai konfliktus hol itt, hol ott folytatódik. Mintha két mérce létezne – az egyik egyetlen hangon, újra meg újra lecsap, a másiknál a visszatérés csak újabb zéró-pont, amely magába foglalja a végtelen lehetőségét.


*


Noha kínlódunk azon, hogy angolul beszéljünk, valami visszavezet a közös múltbeli kommunikációhoz. Már nem a korábbi kétségbeesést, hanem az állandó szinkretikus folytonosságot érzem. Valami kiegészíti, kitoldja a belső földrajzi képet.


*


Gyönyörű fiatal nő jön be a színpadra csodás selyemruhában, pazar koronával a fején, hogy előadja a Legong-táncot, egy másik jelenik meg, mintha az előző tükörképe volna, és lassan, ahogy a tánc kibomlik, egyre bonyolultabbá, intenzívebbé válik, mintegy reflexióit tükrözve, egy harmadik táncos.



Évtizedek óta dolgozom régi, formailag minimális, tartalmukat tekintve sűrű, pár ezer éve bevésett szövegeken. Jelenlétükben most egybefonódik a megfejtés hosszú, fáradságos munkája és a belső szemmel nézett kozmológia.



Összesítő emlékezet, ereje – teljesítménye.


A kozmológiák nem a hitről szólnak, másfajta érzékelésről van szó – éber, transzállapotú józanság.


*


Az utazásokban a zarándoklat és a felfedezés egybefonódik. Az út éppolyan fontos, mint az úti cél.



A sziget természeti földrajzának vizsgálata közben két tóra bukkanok, melyek Danau istennőhöz kötődnek. Mindkettő közel van az északi parthoz. De úgy tűnik, nincs közöttük direkt összeköttetés.



Mint a végtelen folyók, melyek egyetlen, kanyargós, dél-észak irányban folynak. Ugyanaz a helyzet az úthálózattal is. Van egy, a tengerpart vonalát követő, körbefutó út, és vannak a függőleges tengelyt követő utak. Csak alkalmanként néhány kisebb út biztosít lehetőséget a vízszintes kapcsolatra.



A sziget mélyébe vezető csapásokat teraszos rizsföldek, csillogó folyók, föld alatti patakok, esőerdőben rejlő vízesések és szurdokok ékesítik. Egyszerűen zene a szemnek.



A tavi-templom felé vezető úton található Pura Taman Ayun templompalota együttese. A királyi épületegyüttes a faragott házitemplomok kiterjedtebb változata. Trihita filozófia kormányozza. Számos más indonéz szóhoz hasonlóan a tri hita is a szanszkrit nyelvből származik. Tri – három, és hita – elv. Az istenivel, a környezettel és a társadalommal való különböző, harmonikus kapcsolatokat jellemzi.



Minden háznak megvan a maga külön tájkertjében elhelyezett külön oltára.



A szerves formából művészi forma születik.



A templom-együtteshez vivő fő ösvény egy fához vezet, amelyből hihetetlen test nélküliség árad. Számos áldozati ajándék hever alatta, magam is kedvet érzek arra, hogy keressek egy lehullott virágot, és odahelyezzem a gyökerére. Ágai a Bratan-tóra nyíló ablakokként fogják keretbe az apró oltárokat, a pára varázsigéket sző, melyek éteri keringőként sodródnak a felhők között.



A közelében lenni olyan, mintha magunkra öltenénk az érinthetetlen harmónia nyugalmát.



A párában úszó tavakról azt tartják, misztikus tulajdonságokkal bírnak! Első alkalommal élek át európai zenei összefüggést: Liadov Elvarázsolt tava.


*


A csendet hirtelen megtöri az épületegyüttes tetején elhelyezkedő mecset harsogó hangosbemondója.



Fiatal, jávai hedzsra-turisták csoportja „kapj filmre" játékot játszik.



Groteszk látvány meglesni saját kultúrádat, felcserélni a ragyogó zöldet a sivatag egy kiégett darabjáért, amelyet minden bizonnyal sosem láttál.



Szerencsére nem maradnak sokáig, szerencsére a csikorgó hang elhallgat, mintha csak alkalmi disszonancia lett volna.



A fatetők mélybarna színének ellenpontjaként a külső oltárok némelyikének díszítése aranytól fénylik.



Számos kozmológia szárnyas istenségeit tanulmányoztam már, itt a gerendákon repülő női alakok láthatók különböző szögekben. Kínlódva fotózom őket.



A fő templomok megközelíthetetlenek – ködköpenybe burkolózó apró szigetek a vízen.


*


Letöltöm a memóriakártyát a számítógépre, de a szárnyas nők elrepültek. Egyetlen kép sincs róluk, holott az összes előtte és utána készített fotó megvan.


(A második részt márciusi számunkban közöljük)



Vallasek Júlia fordítása









Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Giti Thadani


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.