[Látó, 2009. február]

Kenderkötél képzete nyomja nyakamat,
a gondolataimtól a szobám remeg,
a szúró halánték alap, míg a kamat
a lehunyva is távolba látó szemek.

Csak egyre vágyom még, ami elérhetetlen,
s hiába álmodom meg, nem lehet velem –

Fáradt voltam, s a hideg konyhakőre tettem,
mert nem tehettem az öledbe a fejem.