vers, próza / János imája

Lackfi János
János imája[2017. október]



Hozzám már hűtlen lettek a csöndek,
vagy én beszélek a kelleténél többet,
mint csőtöréskor a felbuzgó vizek
kristálynyalábja, szájamból zizeg
folyton örvénylő és hiú beszéd,
amely lassan az agyamat szedi szét.
Ó, bár mértéket adna Főnököm,
csöndből szabná ki azbeszt-ködmönöm,
mutatóujja csendre intene,
mely körbeszőne, teste-nincs zene,
s a be nem firkált lapon hallgatás
szöszmötölne, zsibbasztó hanghatás,
hogy mint a konzervsprotni a dobozban,
hová Jónás se fér, egy cseppet elnyújtózzam,
lelkem meg kopoltyúként teljen el,
benn némaság szúnyogja énekel,
s mint karthauziak, fejem az égig ássam
a gyémántbányászó nagy hallgatásban,
szétáztassam papírmasé-magam,
szösz-áramlás legyek csak, parttalan,
s e kocsonyás rezgésből megszülessen
új beszédem, s egyetlen lendületben
benne legyen a málna és a kés,
a kén s a kő, a gömbvillám s a rés,
ne legyek kegyes, se pedig kegyetlen,
szegetlen szó, bújjak meg egy szegletben.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lackfi János


A szerzőtől még

   Csöppes, furcsa játék
   Bulizóknak való


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.