Vers, próza / Jékely, százszor

Nagy Attila
Jékely, százszor[2013. április]



Ujjbegy csak érintse a verset,
A borongó betűt,
Mint földerengő női testet
Illet az illat és lehellet,
Világot, mely letűnt.

Hősünk, ha kissé félszeg,
A szívnek ritmusa teszi.
Ki tudja, még mit ér meg –
Árnyéka már a fénynek?
A nyakkendőt elrendezi.

Nőmiriád, sóhajba fúlva
Dadog el sorsot és habot:
Emléket csókol ajkuk újra,
Míg a Múzsa vállára hullva
Velence-éjben andalog

Költőm, ki utas és holdvilág,
Rózsadobáló hős kamasz.
Átkot, ma, ki mond – és, mondd, ki áld?
Kalapon, kié a friss virág?
Enyeden szél fú, és havaz…

Marosvásárhely, 2013. február 2.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Nagy Attila


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.