Fórum / Jékely-talányok. A költő versei a Nyugatban

Lőcsei Péter
Jékely-talányok. A költő versei a Nyugatban[2020. október]



Láng Gusztávnak, barátsággal

Egy-egy folyóirathoz, csoportosuláshoz tartozás többnyire nem jelent kizárólagosságot; az írók, költők – részben anyagi okokból – más fórumokat is keresnek. Függetlenedési szándékuk sem vezet mindig végső szakításhoz. Jellemző példaként kínálkozik a Nyugat harmadik nemzedéke, melynek tagjai szerették volna megvetni lábukat Babits lapjában, ugyanakkor másutt is próbálkoztak. Kérészéletű kísérleteik mellett a Válasz, a Szép Szó, a Tükör, az Argonauták, a Protestáns Szemle, a Magyar Minerva, a Pásztor­tűz és az Erdélyi Helikon hasábjain, az országos napilapokban és a vidéki újságokban is feltűntek. A Nyugat megszűnése után többen szerepeltek közülük a Termésben és a Sorsunkban. Érdemes lenne feltérképezni Dsida Jenő, Zelk Zoltán, Hajnal Anna, Vas István, Weöres Sándor, Takáts Gyula, Rónay György, Kiss Tamás és társaik szerepléseit. A feladat nehezebb, mint amilyennek első pillantásra látszik. Némelyik megközelítésben a névsor is bizonytalan. A lapok és a szerzők repertóriumai, bibliográfiái esetlegesek, hiányosak. A számok óvatosságra intenek, ugyanis bőven akadnak másod-, harmadközlések. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a művek értéke is vegyes képet mutat.
Jékely Zoltán legkorábbi fórumai közé tartozott a Napkelet, amelyben 1932-től 1940-ig 25 verse, egy novellája, három-három fordítása és könyvismertetése jelent meg. A Kincskeresőket Thurzó Gábor, Új évezred felé című kötetét Rónay György értékelte. Mégsem érezte magát otthon. A folyóirat légköréről fenntartásokkal írt Takáts Gyulának.1 Több más lapról is kritikusan szólt. A Válaszban 22 verset közölt. Olyan jelentős alkotásokat, mint a Pisztráng-balett; a Nagyvakáció az Enyedi Kollégiumban, a Csontjaimhoz és a Vasvári Pál nyomában. A Szép Szóban ritka vendégnek számított: mindössze három költeménye jelent meg (Apotheozis, Borzalom; Nizsinszkyhez). Leveleinek tanúsága szerint Fejtő Ferenc esztétikai érzékéről nagyon rossz véleménye volt.2 A szakításhoz azonban nyilván nem ez vezetett, hanem az, hogy az Apotheozis megváltoztatott szövege miatt névtelen, erkölcsi hitelét támadó glosszát közöltek róla.3 Az Erdélyi Helikonban, a Pásztortűz­ben, a Budapesti Naplóban, a Keleti Újságban, a Forrásban, a Tükörben, a Protestáns Szemlében olyan írásai is napvilágot láttak, amelyeket később más címmel közölt, átalakított, illetve kihagyott köteteiből.
A Nyugat Jékely számára is lényegesnek bizonyult. A folyóiratban huszonkét és huszonnyolc éves kora között húsz verse jelent meg; mellettük Weöresről és Laforgue-ról szóló értékelése olvasható. Első kötetét (Éjszakák) Weöres Sándor, a másodikat (Új évezred felé) Halász Gábor méltatta. Hozzá hasonló számú verssel szerepelt Vas István (20) és Zelk Zoltán (15). A nemzedéktársak közül Weöres Sándor jelent meg kiugró módon: 78 verse, 11 könyvismertetője, 1 hozzászólása látott napvilágot. Kevesebb lehetőséget kapott Forgács Antal (10), Hajnal Anna (10), Rónay György (10), Takáts Gyula (4), Toldalaghy Pál (4) és Képes Géza (2). A hiányos lista adatai tájékoztató célúak, nem perdöntők. Ugyan ki hinné például, hogy a Nyugatban 21 verset közlő Móricz Zsigmond jelentősebb költő, mint az a József Attila, aki mindössze 13-szor kapott teret a folyóiratban?

*

A Nyugatban szereplő Jékely-írások kivétel nélkül megjelentek köteteiben, így összegyűjtött verseiben is.4 Érdemes alaposan összehasonlítani első és végleges szövegüket, ugyanis jelentős eltérések, említésre méltó kihagyások fordulnak elő bennük. Bőven sorolhatók a velük kapcsolatos kérdések. Nem tudjuk, hogy Jékely meddig várakozott a Nyugat előszobájában. Tény, hogy némelyik verse a megírás után 1-2 év múlva jelent meg a folyóiratban. Bizonytalan, hogy voltak-e elutasított írásai. Akadtak-e olyanok, amelyek végül máshova kerültek? Vajon kért-e módosításokat a főszerkesztő? Jékely kiadatlan levelei és a neki küldött üzenetek talán tisztázzák a homályos részleteket.
A Nyugatban olvasható írásainak leggyakoribb témája az elmúlás, a búcsúzás. Hangvételük szinte kivétel nélkül elégikus. Leggyakrabban használt kifejezései között találjuk a halál, a hanyatlás, a sírás, a temető fogalomköréhez tartozókat. Jellemző, hogy szonettjében még a tavasz élményét is ekképpen fejezi ki: „légy boldog, csontmagány, szép hóvirág / nyílik koponyád szemüregében” (Tavasz van, gyermekek). Azon sem csodálkozhatunk, hogy itáliai utazásának benyomásait is a panasz és az aggodalom határozta meg. Közöttük akad olyan, amelyiknek háttere a háború szorongó bizonytalansága volt. Szülőföldjéhez kapcsolódó, továbbá gyermekkori, ifjúkori emlékeihez kötődő versei többnyire az Erdélyi Helikonban, a Pásztortűzben, a Napkeletben és a Válaszban tűntek föl. Történelmi–politikai vonatkozású költeményei részben a Pesti Napló hasábjain olvashatók.
A költő 1935 júliusában mutatkozott be a Nyugatban. Jelképesnek tekinthetjük, hogy első versének indító képében helyzetét egy „fiatal király csukott szemhéjú, hosszúlábú” szobrához hasonlította.5 Az eredeti Pihenés cím már az Éjszakákban megváltozott: Mint kőkoporsón lett. Később is az maradt. A mű számos egyéb eltérése is figyelmet érdemel. A 2. sorban a csukott szemhéjú jelzős szerkezet a halált egyértelműbben sugallóvá (leesett­állú) alakult. A zárószakaszban még lényegesebbek az eltérések. Az össze­gyűjtött versekben a strófa második és harmadik sorának variánsai felcseré­lődtek, így szótagszámuk is megváltozott: „Még visszafordul, rámnéz s így beszél: / én most talán örök partokra szállok, / nyomorú test, te ott maradsz alul / s a földbe jutsz, hol madarak, királyok / s kutyák porladnak, mint a falevél.”
Az utolsó két sort Jékely kurzívval emelte ki, és három ponttal zárta le:
„Még visszafordul, rám néz s így beszél: / kis, gyenge test, te ott maradsz alul, / én most az örök partra, lásd, kiszállok. / Te földbe jutsz, hol madarak, királyok / s kutyák porladnak, mint a falevél…”
Ilyen zárlattal élt az Első kutyám emlékére; a Valkói temetés; A Házsongárdi temetőben; A szobám éjjel; a Nagyvakáció az Enyedi Kollégiumban; az Éjfél; A nagy temetőben és a Töredék 1939 szeptemberéből című versében is.
A költő több alkalommal elpusztította vázlatait, sikertelen próbálkozásait. Kézirat-autodaféinak egyikét a Máglyában fogalmazta meg.6 Nem csupán a tűzre vetés módjáról, hanem okáról is szólt: a kiselejtezett darabok esetlegességét saját elmúlásával, az „Idő-sivatag” futóhomokjával és a világegyetem részvétlenségével hozta összefüggésbe. Az eredeti négy strófa végül egy tömbbé alakult. A helyesírási változásokon kívül kisebb módosulások is történtek: a porlandó például porladó; a nemsoká pedig egykettő lett. A korai vers számos nagy mű motívumának csíráját tartalmazza már. Ez általánosítva is elmondható róla és trópusairól. Az általa életre hívott lírai haláltánc hasonlataiban, metaforáiban rendre föltűnnek a testi romlás, a felejtés, az egyetemes pusztulás, a síri metamorfózis riadalmas, máskor ironikus élményei, sejtelmei.
A Lezuhant a Nap eredetileg két részre tagolódik.7 A vers bevezető metaforáinak impresszionista látomását a folytatásban hangzásélmények árnyalják. A rigó a lenyugvó Napot búcsúztatja. Az itt említett cápistrángnak sem a cáphoz, azaz a kecskebakhoz, sem a ’kötél, szíj’ jelentésű istránghoz nincs köze. Csupán hangzásukban hasonlítanak. A Zapfenstreich kifejezéssel azonosítható szó trombitával vagy dobbal jelzett takarodót jelent. Az utolsó szakaszban felidézett baleset igazolja az elkomoruló vers keltezését: I. Albert belga király 1934. február 17-én szenvedett halálos kimenetelű sérülést, amikor lezuhant az Ardennek sziklájáról.
Jékely Zoltán zenei témájú írásainak nyitánya a legendás tenort idézi (Caruso emlékének).8 Változatos sor követi majd: többek között a Concerto di musica; A láthatatlan hegedűhöz; az Egy rész a „Brandenburgi”-ból; a Templomi hangverseny; az Örökifjú muzsika. Hol egy zenemű, hol egy szerző, máskor egyéb zenei képzettársítás az ihlető. Itt nem tudjuk, nem is fontos, hogy a rádió hullámai egy nápolyi dalt vagy egy operaáriát közvetítenek-e. Az énekes meghalt, de hangját megőrizte a felvétel. Ennek ellenpontjaként tűnik föl a költő halálsejtelme, mulandóságának tudata. A vers zárlata elégikussá válhatna, ehelyett azonban könnyed, derűs életképpé alakul. A zene az ablakon kiszállva „lehempereg”, majd „csörgedez”, aztán vígan „bukkan” tovább. Hatására egy bugyogó nélküli kislány is táncra perdül az utcán. A 12 sorban érdemes figyelni néhány apró eltérésre. Így például a testünkkel elnyeli helyett testestől, a kicsi lány helyett kisleány szerepel majd.

*

Az Olympio siralma időszembesítésre és az évszakok szimbolikájára épül.9 A „boldogtalan boldog szerelmesek” emléke és a sílécet dárdaként tartó ifjú képe is a mindent maga alá gyűrő idő kiszolgáltatottja. Belénk borzong a képzelt jövő. Nem csupán a bronzlevelű tölgy változik meg a hókoronától, az elrévedő szerelmes sem szabadul a gondolattól, hogy kikerülhetetlenül a halál lesz végzetes szeretője. A vers későbbi átalakítása tucatnyi szócserével, toldalékmódosulással járt (fiú / fiúcska; milyen / mily; ahogy / amint; ősrégi / védelmi; szakít / hasít; viháncoló / ismeretlen; szőke / gyenge; hókorona / hókristály; az ordas égbe / a semmiségbe). Az eredeti négysoros strófák is átalakultak.
Az Éjjel a hómezőkön, továbbá a vele együtt megjelenő Tücsök és A halál fái szinte sűrítményei azoknak a tematikai, stilisztikai, poétikai jellemzők­nek, amelyeket a harmadik nemzedékkel kapcsolatban többen is bíráltak a Szép Szóban és a Nyugatban. Németh Andor a fiatalok elszigeteltségét, be­szűkült témaválasztását emelte ki. Jellemzőnek vélte, hogy a természetben nem a fenséges ragadja meg őket, ehelyett „tücskökkel, békákkal, pókokkal és szarvasbogarakkal játszadoznak”.10 Fenyő László a Levél Körtvélyesre című versében fogalmazott meg gunyoros véleményt az utánuk jövők ter­méséről.11 Kassák Lajos a Nyugatban adta közre fenntartásait.12
Az Éjjel a hómezőkön 5 szakaszát Jékely már az Éjszakákban kibővítette.13 A verset a kötetben Jékely Mártának ajánlotta. Ezenkívül néhány szócserére, szórendi váltásra is sort kerített (mászott / hágott; szúnyog itt táncát / táncát a szúnyog itt).
A Tücsök a Nyugatban szimmetrikusan 4, 4, 3, 3, 4, 4 soros strófákra tagolódott.14 Az elégikus szerelmi vallomás az Éjszakákban 8, 3, 11 soros egységekké alakult. Több más módosítás is történt: az eltérő szórend mellett néhány kifejezés is megváltozott: napok a nagy idő kék tengerében / napok az idő kéklő tengerében; aluszik / szenderedik; lelked / szíved; gubancos denevérek / nagykörmű denevérek.
A halál fáinak két szakasza később a Julia M. sírján című kompozíció nyitányaként szerepelt.15 A vers 5-6. sorának riasztó képe (lenn a mélyben beteg koponyák / csészéiből szürcsölnek szörnyü nedvet) Jékely lírájának visszatérő motívuma.
*

A Csillagtoronyban 21 szakasza az előző versek ellenpontja.16 Nem a témája miatt, ugyanis ennek középpontjában is a halál áll, hanem azért, mert a bírálatokban szóvá tett távlatok itt a végletekig tágulnak. Az égbolt csodái a csillagot választó Petőfitől a magányos üstökössel sorsazonosságot ér­ző Vajda Jánosig, a Minden egész eltörött élményén borzongó Adyn át a té­pelődő Tóth Árpádig és a Hajnali részegséget író Kosztolányi Dezsőig sok költőt megihlettek. A harmadik nemzedékből Weöres és Takáts Gyula is egész sor példát kínál. Jékely az ötös és hatodfeles jambusú strófákban nem csupán saját mulandóságát érezte át, hanem a csillagképek titkait faggató egykori tudósokat is fölidézte. Az örök körforgás borongó kérdéseket és riadalmakat vetett föl. A nagy Rotációval kapcsolatos sötét sorokat végül kihagyta: „Már nem sokáig! Az unott ellipszis / rabságából a földnek is elég. / Hogy ne látnád: amerre nézel, itt is, / ott is halomban áll a csont és szemét, / jön az időben az Apokalipszis. // A sok tetem, a sok bomlási termék, / melytől a Föld sohasem szabadult, / összefogott, hogy az ürbe seperjék, / mintahogy a sokbünü, zagyva mult / vak őrületbe rántja le az elmét.”
A végleges szövegben számos helyesírási eltérés, illetve egyéb különbség érdemel további figyelmet.
*

A halál ünnepén című versét Kosztolányi emlékének ajánlotta.17 Az ötös és hatodfeles jambusokból álló strófákat végül két tömbbé tömörítette. A riasztó metaforákból épülő vers alapélménye az őszi temetőlátogatás. A halottak napjának komorsága, a gyertyafényes sírkert látványa hitelesíti az egyénitől az egyetemes pusztulásig terebélyesedő motívumsort. A közvetlen benyomástól (az esernyőn kopogó cseppek, a cipőkre tapadó sár, a reves szél, a rebbenő fények) a hamleti kérdésfelvetésig, a kikerülhetetlen általános elmúlás szorongásáig követik egymást a képzettársítások. A mindvégig többes szám első személyű komor vallomásban mindössze egy halovány feloldás tűnik föl. Az is csak ideiglenesen. Most még kisurranhatunk, hazamehetünk, egy darabig elfelejthetjük, mi vár ránk kikerülhetetlenül. A végső változatból éppen ezeket – a sok tekintetben Kosztolányit idéző – szakaszokat törölte Jékely. A vers értéke, tömörsége szempontjából alighanem helyesen járt el. Úgy érzem, kár lenne elfelejteni a Nyugatban még szerep­lő sorokat: „Menjünk, mint két kisurranó madár, / kienged tán e fekete kalitka; / jól tudja, hogy mihelyt időnk lejár, / szegett szárnnyal hozatunk ide vissza / s nem lát bennünket többé a határ. / Lent a nagy úton villamos zokog; / sárgás fénytől lelkünk hiába fázik, / ezek a rendkivüli járatok visznek bennünket mégis ma hazáig, az alkalmi temető-járatok. // És vacsorázunk, bort iszunk s teát, / és harapunk, ahogy fogunk haraphat; / már nem gondolunk rá, hogy odaát / szegények milyen éhesen maradtak, / a jóbarátok, a jó nagymamák, // s a többi mind, ott, hol eltemeték, / a lyukban, melyből három kurta sing / királynak, koldusnak untig elég – / s elég lesz nekünk is alkalmasint, / ha ránktör az egetverő sötét. // Ott fekszik a sok holt, mint a hering, / a még oszló test, a már sárga váz; / ha életünk felettünk elkering / annál szorossabb lesz a nyúgovás, / mely végleg egyberontja testeink.”
Említésre méltó különlegesség, hogy a vers előbb szerepelt az Éjszakák című kötetben, mint a Nyugatban.18
A Szikla-himnusz19 1937-ben született a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán. A név Jékelyben fölidézte a Diocletianus-kori sárkánypusztítót. Ehhez járult, hogy a Szent György-napon született költő a mitikus szörnyet az elmúlással, önmagát az ellene küzdő katonával azonosította. A legenda hőse legyőzhette a szörnyet, de a hitét meg nem tagadó lovag később vértanúvá vált. Az öröklét vágyával megvert Jékely tudta, hogy a halállal szemben hozzá hasonlóan vesztésre ítéltetett. A vers végső változata tucatnyinál több különbséget rejt.
Az 1938-as szerelmi vallomásának, a Csillag-áldozatnak végső címe Csillag-áhítat lett.20 Bár a vers nem említi nevét, minden bizonnyal Pasteiner Évához fűződő érzelméről szól. Házasságkötésükre 1938. október 8-án került sor. A mű végleges változata mindössze kisebb módosulásokat tartalmaz. A Nap-bódulat (később Napbódulat) csupán néhány ponton változott.21

*

Jékely verseinek tekintélyes része kapcsolódik külföldi utazásaihoz, el­sősorban itáliai és franciaországi művészettörténeti élményeihez. Első ciklusuk a folyóiratok, újságok után a Mérföldek, esztendők című kötetben jelent meg.22 A halál, az elmúlás ezekben is rendre föltűnik; a művek olykor a nyugati világ és a szülőföld párhuzamára, kontrasztjára épülnek. Az „idő­utazás” szinte valamennyiben lényeges szerepet játszik. Ez jellemzi Az éjféli Velencéhez című, 1937-es keltezésű versét is.23 A város történelmét megidé­ző, tragikus jövőjét előrevetítő kompozícióból végül kihagyta a hazai vonatkozású látomás alábbi két szakaszát: „Egy korcsomában, bor tövében, / nótázva ül három legény, / magyar legény. Már három éve / hazajutásra nincs remény. / „Üres a korsód, tölts beléje, / löccsintsd nyakon életed átkát, / hogy idegenben vagy kutya / s otthon más öleli a mátkád! / Az apácának Krisztusa, / neked a császárné a mátkád!”

*

A Búcsúzás után I–III. című kompozíció megírásának életrajzi hátterét egyelőre nem ismerem. Az első részben a magára maradt személyiség vet számot önmagával, elárvulásával. A távozót igei személyraggal, névmásokkal, birtokos személyjellel mindvégig harmadik személyűként említi (elment, neki, lelkében, őt, városán), közvetlenül nem nevezi meg. A fizikai távolság felidézése mellett a verszárlatban azt is felveti, hányszor kell még egyedül maradnia a lezárult szerelmek, befejezett életek miatt. A háromtételes műnek csupán az első része kapott helyet az összegyűjtött versekben.24 A kihagyott szakaszokban grammatikai váltásnak lehetünk tanúi, a távozót itt már tegező módon szólítja meg:

II.
Mintha mind én tépném s szórnám utánad,
viszi a szél a rózsaszirmokat.
Lám, a vágyódók sok sok sóhajának
a jó természet szinte testet ad.
Milyen csúf felhők tódulnak a völgybe -
És te ilyen időben utazol,
Idegen országba, ellenség-földre,
melynek hegy-völgyein halál lohol.
Miután meghalt egy drága családtag,
az ember róla annyit álmodik.
Ruhád darabját szimatolva, látlak,
s érezlek, olyan erősen vagy itt.

*

III.
Magyalbokor, akácfa, bodzafa,
jázmin, vadrózsa, bükköny, margaréta -
ezer évet elevenít ez a
Téged kereső hegyoldali séta.
Mintha, mióta a világ a világ,
csak veled jártam volna itt a réten.
Ó, bárcsak az új ezer éven át
is teveled, édes keserüségem!
Jöhet-e új nyár, melyben nem velem:
más férfitest mellett sétálsz, hevergetsz?
Bár meghalnék, hogy minden éjfelen
hozzád suhanjak, testetlen szerelmes
s csókomból érezd meg a rét szagát,
melyen sétáltunk tavaszi vasárnap –
s tudd meg, szép rétek vannak odaát,
szép régi rétek pázsitjára várlak.

*

A Tavasz van, gyermekek című szonett a helyesírási és tagolási változatok sorát gyarapítja. A Nyugatban még astrófikus formában szerepelt.25
Az Éjféli sírás az elárvulás, a csalódottság, az önsajnálat, a halálvágy toposzaira épül.26 Szerkezete később módosult, ezenkívül helyesírási, szóhasználati és morfológiai különbségek is megfigyelhetők: mint halott szirom / fekete szirom; a búm mindenkié / a bú mindenkié; mérhetetlenek / mérhetetlenség; tollát sirató / tollát hullató.
A Tasso tölgyfájához egyszerre állít jelképes emlékművet a barokk köl­tőnek és a fa-matuzsálemnek, amely még látta őt.27 Az elkorhadt rönk egykor tanúja lehetett a „gáncstalan lovag” lobogó lelkesedésének és hamvába hullásának, eltemetésének. Az ódai emelkedettségű elégia tegező megszólításai, válasz nélkül maradó kérdései az emlékeken kívül az idő körforgását is fölidézik, hogy eljussanak végül a tölgy közeli halálának előrevetítéséig: „Te, vén koporsó, bús emlék emléke, / már soha, soha többé nem virulsz ki!”
A vers később alaposan átformálódott. A szóeltéréseken kívül számos toldalékolási és helyesírási módosulást érhetünk tetten.

*

1940-ben írt apokrif példázata a Nyugat utolsó évében jelent meg (Lázár halála).28 Az újtestamentumi történetet enyhe archaizálású strófákban formálta huszadik századivá. Benne a feltámadt Lázár életörömét, másvilágról szóló hősködését, magára maradását és végleges halálát idézte föl.
A Római februárban az Itáliában átélt kora tavasz és a hazai tél ellenpontja mellett az otthoniakat is nyomasztó „történelmi szorongás” fogalmazódik meg.29 A vers négy szakasza négy szembeállításra épülő, aggodalmakat megszólaltató, válasz nélküli kérdés. Közülük természetesen a zárlat a legsúlyosabb: „Minő tavaszt küldesz oda, Istenem? / Rontó-teremtő olvadás, vajjon mit / zúdítasz a Honra vad szeleiddel / s megállanak-é az áradt patakokban / hentergő, rohanó, szörnyű sziklák –?”
A válaszok, megfogalmazására a Nyugat megszűnése után többek között a Termésben volt lehetősége Jékelynek. Olyan kételyeket, apokaliptikus látomásokat is közreadott, amelyeket csupán erős rostálás után vett föl összegyűjtött verseibe.


JEGYZETEK

1 Jékely Zoltán Takáts Gyulának, 1936. jan. 3. Helyét kereső nemzedék, Mag­vető, 1984, 107.
2 Jékely Zoltán Takáts Gyulának, 1935. szept. 2. Helyét kereső nemzedék, 103; 1936. jan. 3. Helyét kereső nemzedék, 106.
3 [N. N.]: A megtagadott szegény rokonok, avagy a költő óvatoskodik, Szép Szó, 1938, VI. k. (25. sz.) 510.
4 Jékely Zoltán összegyűjtött versei, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1988. (2. bővített kiadás, összegyűjtötte, sajtó alá rendezte: Győri János. A továbbiakban: JZöv
5 Nyugat, 1935, (július) II. 5. A JZöv-ben 1933-as keltezéssel szerepel (28.).
6 Nyugat, 1935, (július) II. 5./ JZöv 15. Kötetben először az 1943-as Mérföldek, esztendők… utolsó ciklusában szerepelt.
7 Nyugat, 1935, (július) II. 6. Kötetben először az 1943-as Mérföldek, eszten­dők… utolsó ciklusában olvasható. A JZöv-ben 1934-es dátummal szerepel (41.).
8 Nyugat, 1935, (július) II. 6. Az Éjszakákban keltezés nélkül (44.), a JZöv-ben 1933-as keltezéssel szerepel (24.).
9 Nyugat, 1935, (július) II. 7. (JZöv, 92.)
10 Németh Andor, Versekről, Szép Szó, 1936, 118.
11 Fenyő László, Levél Körtvélyesre, Nyugat, 1937, I. 46.
12 Kassák Lajos: … és a legfiatalabb korosztály, Nyugat, 1936, II. 91–101.
13 Nyugat, 1936, (május) I. 339; Éjszakák, 24. A JZöv-ben Húgomnak ajánlással szerepel; ott a második rész két négysoros szakaszból áll (94.).
14 Nyugat, 1936, I. 340. (JZöv 72.)
15 Nyugat, 1936. I. 340; Julia M. sírján [A halál fái] (JZöv. 48.)
16 Nyugat, 1936. II. 285. Ugyanebben az évben az Éjszakák a vers 95 soros változatát tartalmazza (39.). JZöv. 104.
17 Nyugat, 1937. I. 71. A JZöv-ben 1936-os keltezéssel (113.).
18 Éjszakák, 36-38.
19 Nyugat, 1937. II. 237-8. A JZöv-ben Szentgyörgypuszta, 1937 keltezéssel (142.)
20 Nyugat, 1938. II. 14. (július); JZöv 153.
21 Nyugat, 1938. II. (július) 14. A JZöv-ben 1937-es keltezéssel szerepel (141.).
22 Jékely Zoltán: Mérföldek, esztendők, Franklin Társulat, 1943, 91–110.
23 Nyugat, 1938. II. 333–335; A JZöv-ben Velence, 1937. keltezéssel jelent meg (128.).
24 Nyugat, 1939. I. 34. JZöv. 159.
25 Nyugat, 1939. II. 27. A JZöv-ben 1939-es keltezéssel. 163.
26 Nyugat, 1939. II. 27. Mérföldek, esztendők, 128; JZöv. 179.
27 Nyugat, 1940. 168. Mérföldek, esztendők, 106; JZöv. 183. Szövegváltozata megjelent a Költészet 1941. évi könyvnapjára című kiadványban [Szerkesztette: Mátyás Ferenc, oldalszámok nélkül].
28 Nyugat, 1941. 135. JZöv. 201.
29 Nyugat, 1941. 226. A vers végső címe: A római tavaszból. A Mérföldek, esztendőkben astrófikus változatban szerepelt (103.). Később a szakaszok tagolása visszaállt. A végső közlésben több eltérés is előfordul (JZöv. 191.).











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lőcsei Péter


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.