Vers, próza / Jó tudni

Halász Rita
Jó tudni[2017. november]



Mindig is feszes segget akartam. Erre gondolok, amikor reggel elkezdek tornázni. Andi is ezt csinálja a város másik végén, jó tudni, hogy nem egyedül emelgetem a lábam a világban. Tíz perce írt, most kezdi, mindig hamarabb, mint én. Andi a legjobb barátnőm, ötödikben jött az osztályba, együtt jártunk biológia szakkörre, mindketten szerettük a Beatlest. A fejenállás nem sikerül, mert eszembe jut, hogy álmomban szét akartam verni a férjem fejét egy székkel. A volt férjemét. Már két éve az, de még mindig nehéz kimondanom. Az a régi fajta, masszív szék volt, zöld szövettel, amelyik kemény és szúrja az ember fenekét. A gyertya sima ügynek tűnik. Próbálom összeszorítani a gátizmaimat, nem sikerül, a levegő a lábam közé megy. Visszagördülök, olyan a hangja, mint amikor a majonézt próbálom kinyomni a flakonból. Van erre egy kifejezés, utálom kimondani. Andi például olyan, hogy kimondja. Ülünk egy kávézóban, ő keresztbe tett lábbal, piros körömmel és hozzá passzoló rúzzsal kapucsínót iszik, én hebegek, hogy a gyertya, meg hogy a levegő. Vörösödöm, ő meg rezzenéstelen arccal: a hüvelypukira gondolsz? Andi laza, és van egy lánya is, Lili. Úgy képzelem, ha nekem is volna, pont ilyen lazán tudnék viselkedni. Lili tizenöt éves, filmrendező szeretne lenni, úgy néz ki, mint Andi ennyi idősen.
Feszes popsi, formás combok. Rákattintok. Tudta, a férfiak 85%-a tartja szexisnek a szép és formás feneket. Nyolcvanöt százalék. A volt férjem egyáltalán nem foglalkozott vele. Nem csapkodta, nem markolt bele, nem mondott olyanokat, hogy imádom a segged. Amikor hátulról ráültem, nem gyömöszölte, és soha eszébe sem jutott, hogy beletegye a farkát. Vagy lehet, eszébe jutott, de nem mondta. Az is lehet, hogy máséba beletette, vagy más nők segge járt a fejében. Ezt nem kérdeztem meg. Ahogy azt sem, hogy melyik barátnőmmel menne el egy lakatlan szigetre, ha egy lakatlan szigetre kéne elmenni egy barátnőmmel. Egyik reggel az ablaknál öltözködött, hosszú karmolás nyoma a hátán. Mi történt, kérdeztem. Semmi, válaszolta. Nem tudja. Nem emlékszik. Csak viszketett és megvakarta. Erősen vakarta. Igen, ilyen kibaszott erősen vakarta, hagyjam már békén. Mennie kell. Túlreagálom.
Azt írják az egyik cikkben, hogy a guggolás a fenékerősítő gyakorlatok királya. Guggolok, közben a nagy farizmomra gondolok. Ha mozgás közben az izomra koncentrálok, és nem arra, ahogyan álmomban a szék lábát markoltam a fejem fölött, akkor hamarabb lesz feszesebb és kerekebb a seggem. Andi szerint itt volna az ideje, hogy újra pasizzak. Semmi kedvem nincs hozzá. Csetelni, találkozni, elvált pasikat hallgatni, hogy milyen szemét a volt feleségük, ők meg engem, hogy milyen szemét a volt férjem. Andi azt mondja, írjam le egy papírra minél részletesebben, hogy milyen férfit szeretnék. Szerinte, ha leírom, az univerzum meghallja, és küldi a megfelelőt, ő is így szerezte a munkáját. Nem hiszek az ilyenekben, de a biztonság kedvéért előveszek egy papírt. Ilyen férfit szeretnék, írom középre, aláhúzás, kettőspont, gondolatjel.
Kimegyek az utcára, minden nőnek megnézem a fenekét. Ha jobb, mint az enyém, irigykedem. Ha gyereke van, duplán. Elfelejtettem ráírni a papírra, hogy a leendő pasim jól táncoljon. Este felírom, ne ezen múljon. Feszes fenekű lányokat nézek a neten, lefotózom a sajátomat, nem feszes. A felső része egész jó, de lejjebb narancsbőrös és löttyedt. Azon gondolkodom, milyen lenne, ha fejenállás közben fényképezném le.
Hiába a papír, férfi nem jön, Andi szerint az a baj, hogy még mindig szeretem a volt férjemet. Azt a faszkalapot, teszi hozzá. Idegesít, hogy ezt mondja. Beszél, én aházok. Aha-aha, néha háromszor, négyszer is kimondom egymás után, a férjem mondta mindig, a volt férjem, ne aházz már annyit. Álmomban fogtam a szék lábát a fejem fölött, a karom lendült, azt mondta, túlreagálom, ütöttem a fejét, a vállát.
Hiányzik a szex, lehet, hogy felhívom Danit, mondom Andinak. Rossz ötlet, válaszolja. Dani az első szerelmem, a sulizenekarban basszusgitározott, szája, mint Jim Morrisoné, pár hete bejelölt a Facebookon. Van két gyereke, felesége, azt mondja, három éve nem szexelnek. Andi legyint, ne legyek naiv. Van egy ismerőse, színész, még az egyetemen kavartak, ha dugni akarok, inkább vele.
Egy hét múlva a színpadon nézem Andi ismerősét. Azon gondolkodom, mit írnék neki.
Szia, gratulálok, szuper volt az előadás, nagyon tetszettél benne. Kár, hogy a második felvonásban megölnek, szívesen néztelek volna még. Nincs kedved meginni valamit?
Szia, láttalak a múltkor, nagyon tetszettél, amúgy Andi barátnője vagyok. Sokat mesélt rólad. Többek között azt is, hogy szép a farkad. Nem dugunk?
Szia, láttalak a múltkor. Nem dugunk?
Az ágyneműrészlegen állunk. Andi sokat köhög, panaszkodik, fáj a feje. Nem tudok dönteni az egyszemélyes és a kétszemélyes paplan között. Kétszemélyes, mondja, ez egy erős gesztus, az univerzum értékeli az ilyeneket. A pénztáraknál Andi elrohan, pár perc múlva egy nagy vitorlavirággal tér vissza. Tiltakozom, nálam minden növény meghal. Ez a legigénytelenebb virág, mondja. Tőlem kapod, pont jó lesz a nappaliba. Este előveszem a „milyen férfit szeretnék” papírt. Kihúzok pár dolgot, például, hogy tudjon táncolni, helyette azt írom, vigyen el néha táncolni.
Reggel egyedül tornázom, Andi nem válaszol. Cserpes Túrórudit veszek a kisboltban. A papírját felül óvatosan széthúzom, és kinyomom, mint régen a Calippót. Negyvenévesen az ember már ne egyen Calippót, mondtam a múltkor Andinak a Kálvinon, a Bahia előtt, ahol régen indiai szoknyákat vásároltunk. Hogy én ezt tényleg komolyan gondolom?, kérdezte, és megállt az utca közepén. Hogy emiatt tartunk itt, mert még én is ilyeneket mondok. Az arca kipirosodott, hullámos barna haja a szemébe lógott. Megvontam a vállam, jól van, akkor egyél, csak menjünk már. Nem mozdult. Állt ott fehér blúzban, szűk nadrágban, magassarkúban. A földre tette bőrtáskáját, összefogta a haját. Gyerünk, mondta, és kézenállásba lendült. Lábunk a levegőben, tenyerünk a földön. Az emberek lefotóztak, egy japán csoporttól még pénzt is kaptunk. Azóta sem ettem Calippót. A Túrórudi papírját bedobom a zöld kukába. Dobnám, mert nincs ott a kuka, nem tudom, miért vitték el, egyáltalán ki dönt ilyenekről, hogy egy kukát ennyi év után eltávolítsanak. Utálom a nadrágom zsebébe tenni a szemetet, el van baszva a reggelem.
Andi már a harmadik találkozót mondja le valami hülye ürüggyel, pedig el akartam neki mondani, hogy úgy tűnik, igaza volt. Ahogy nem kerestem rá minden nap kétszer a volt férjem Facebook-oldalára, az univerzum elküldte a megfelelő pasit. Nem nős, és gyönyörűnek látja a fenekemet. Elbúcsúzom a színésztől és egy régi kollégámtól, akikkel felváltva szexeltem kéthetente. Daninak is megírom, végre normális férfi lép az életembe, hagyjuk a cseteléseket, meg azt, ha a felesége heti egyszer leszopná, minden rendben lenne.
Most figyeld meg a lábujjaidat, mondja duruzsoló hangján a jógatanár, érezd, ahogy belesimulsz a földbe, ahogy elnehezül a bokád. Nem nehezül el semmim, fázom, a fenekem viszket, de nem vakarom meg. Nem akarom, hogy kiderüljön, rosszul relaxálok. Reggel megint egyedül tornáztam. Andi be sem jelentkezett, lehet, hogy viszonya van. Akkor csinált utoljára ilyet, amikor beleszeretett abba a fiatalabb kollégájába. Kinyitom a szemem, a csillár fölöttem lóg. Félek, hogy leesik. Ha Andival vonaton utaztunk, mindig ő aludt alul. Azt gondoltam, ha leszakad az ágy, meghalhat. Nem szakadt le. A csillár sem fog leszakadni, mondogatom magamban, de gyorsabban veszem a levegőt. Jóga után felhívom Andit. Köhög és fáradt. Azt mondja, nincs viszonya.

*

Egy év telt el azóta, hogy kétszemélyes paplant vásároltam. Reggelenként egyedül emelgetem a lábam, és már nem szorul össze a gyomrom, ha a volt férjem a gyerekéről tesz ki fotókat. A pasi, az univerzum küldötte nemcsak a seggem szereti, de táncolni is elvisz, és holnap hozzám költözik. A szobában állok nagy halom ruha előtt, kezemben Dani bőrdzsekije, ha nem volna egy nagy folt a közepén, hordhatnám. A kabát zsebében félbehajtott fénykép, Andival és Márvánnyal ülünk egy piros padon, a Vérme­zőn. Trapéz nadrág, batikolt póló, fejünkön virágkoszorú. Én egy vermutos üvegből iszom, ők cigifüstből próbálnak karikát fújni. Márványnak hívtuk, mert az egész testét kék erek hálózták, de kerek, fehér arca miatt Holdnak is hívhattuk volna. A gimnáziumban egy osztályba jártunk, szerette a Hairt meg Janis Joplint, a barátnőnk lett. Csöngetnek, a fényképet zsebre teszem.
Lili fekete pólóban, felhúzott lábbal ül a kanapén, szemfestéke elkenőd­ve, kezében dobozos kóla, szipog. Huszonöt év van közöttünk, ő tizenhat. A lányom lehetne. Hogy csinálhatott ilyet?, kérdezi remegő szájjal. Ő a legjobb barátnőm, felőlem ujjaztassa meg magát, akivel csak akarja, de miért pont azzal, akit szeretek? Megakadok azon, hogy ujjaztatta, idegenül cseng, azon gondolkodom, hogyan mondtuk régen. Pettingeltünk a Danival. Vagy inkább úgy, hogy Dani kézzel csinálta. Esetleg, hogy Dani két ujjal is felnyúlt. Lilinek közhelyeket mondok, hogy majd az idő, meg hogy legalább hamar kiderült. Bizonytalan vagyok, ő megnyugszik. Kajával kínálom, fintorog, nagyon berúgott tegnap, megivott négy Piña Coladát.
Eszembe jut az a nap, amikor Andival Sonia és a Sápadtarcúak koncertjére mentünk. Dani bőrdzsekije volt rajtam, a hasam fájt, aznap jött meg. Bevettem két Meristint, útközben Éva vermutot ittunk. Andi berohant középre táncolni, én Danit kerestem, nem tudta, hogy jövök, meglepetésnek szántam. Kézenfogva álltak az áporodott, cigifüstös pincében. Márvány magabiztosan, fehér arca világított a sötétben. Dani nem nézett rám, valami olyasmit motyogott, hogy már meg akarta mondani. Ne itassátok már, baszd meg! Vigyük ki a levegőre, hányni fog, vigyázz, bírd ki, hozzatok valami törlőt, adjatok neki vizet! Mikor kinyitom a szemem, már csak Andi van mellettem. Az utcán fekszem, hányásízzel a számban, alattam Dani bőrdzsekije. Remegek. A hold erősen világít, bántja a szemem, nehezen észlelem a körvonalakat. Fel tudsz állni?, kérdezi, rázom a fejem. Kólával itat, próbálok felülni. Fáj a hasam, eszembe jut, hogy órák óta nem cseréltem. A lábam közé nyúlok, picsába, átáztam, mondom. Segít feltápászkodni, reszketek, fel akarom venni a bőrdzsekit. Az is véres. Egy kapualjban cserélek, Andi próbál takarni, papírzsebkendővel törlöm a combom. A taxiban igyekszem úgy ülni, hogy ne vérezzem össze az ülést.
Lili arról beszél, hogy soha többé nem megy be az iskolába, és a Facebookról is törli magát. Én is el akartam menni másik iskolába, de végül Márvány ment. Három hónap után szakítottak, Márvánnyal soha többé nem beszéltem. Mutatok valamit, mondom, és előveszem a zsebemből a fényképet. Jézusom, ez anya meg te! Úristen, milyen vastag volt a szemöldöke, és basszus, cigizik, pedig azt mondta, nem dohányzott soha. És ki ez a harmadik lány?
Miután elmesélem a történetet, kifújja az orrát, pont úgy, ahogy Andi, két kézzel, csukott szemmel. A sarokban álló hervatag vitorlásvirágot nézi. Anya azt mesélte, nálad minden virág meghal. Megváltoztam, válaszolom, ez is több mint egy éve bírja, anyukád büszke lenne rám. A kaspón fehér papír, Andi írása: Szomjas vagyok, adj vizet! Kimegyek a fürdőszobába, megtöltök egy üres műanyag flakont. Bízom benned, tudsz rá vigyázni, mondta Andi a halála előtt pár héttel. Azt válaszoltam, én meg benne, hogy túléli. Törődj bele, nekem annyi, legyintett. Erőltetetten nevetett. Lili a kanapén ül, a fényképet nézegeti. Az orrom facsar, nem akarom, hogy sírni lásson, megmosom az arcom a fürdőszobában. A kád szélére ülök, utánam jön. Tudod mit, nézzük meg anya kedvenc filmjét, mondja, és átkarol.
A Butch Cassidy és a Sundance kölyköt Dani mutatta meg Andinak az egyetem alatt. Én a Sotéra jártam, ők a Színművészetire, akkoriban keveset találkoztunk, idegesített, hogy jóban voltak, de Andinak nem mondtam. Azon gondolkodom, miért szerette annyira ezt a filmet. Robert Redford tök jól néz ki bajszosan, Paul Newman imádnivalóan biciklizik, de a kedvenc film az valami más, ott többről van szó. Mint egy detektív, keresem az összefüggéseket, valami titkot, amit eddig nem vettem észre. Lehet, hogy Andi is szerelmes volt Daniba, villan be egy pillanatra, de elhessegetem magamtól a gondolatot.
Lili hazament, fel-alá járkálok a lakásban, közben mindenhez hozzányúlok, vállfák, poharak, törülközők kerülnek öt centivel arrébb, mintha ettől jobb volna, mintha bármit is számítanának ezek a felesleges mozdulatok. Kézen állok az előszobában, a karom remeg. Nem bírom sokáig. Azon gondolkodom, ha én haltam volna meg, mit csinálna most Andi. Nincs gyerekem, nem tudná megnézni vele a kedvenc filmemet. Lehet, elő kéne venni megint a papírt, és felírni, hogy gyereket szeretnék. Csörög a telefon, Lili hív, a hangja olyan, mint Andié, azt mondja, jó volt velem lenni. Szerinted miért ez volt a kedvenc filmje anyukádnak, kérdezem, miközben a körömágyamról tépkedem a bőrt. A szabadság miatt, hogy úgy éltek, mintha nem lenne holnap. Szünetet tart, folytatja. A filmes tanárunk szerint ez nem is westernfilm, inkább a hippikorszak végéről szól. Anya egyszer azt mondta, ezek ti vagytok. Ő Butch, te meg a Sundance Kölyök.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Halász Rita


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.
Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.