Vers, próza / Jelzések

Egyed Emese
Jelzések



Füstjel


Segíts magamhoz térni, Gondviselő.
Nézzek az égre, emeld föl szívemet.
Nem hagytál el, bár szorongásban éltem.
Jelet küldtél, hogy túl messze megyek,
küldted időben, nem akartam látni,
sem hallani. Nem tudom, mit akartam.
Szorongó év volt, szép, bevallhatatlan.
Rettenetes év: hazugságnak látszik.
Emlékezésben döbbenet virágzik,
virágzik szégyen, szivárvány kötése.
Már elindulok bíráim elébe,
örökké ott leszek vakító fényben,
visszafogadó áldás közelében,
megbízható, szavak nélküli álmok
küszöbén,
egy élet, élőhalálok
kopott házában. Segíts, Uram, rajtam:
hányszor emeltél fel.
(Füst, virradatban)



Benned látván…



Benned látván a társam, ideált
már nem kellett teremteni, mert benned
kereste, lelte, ami jóra várt
bolond fejem s bolond szívem szerelme,


nem félvén semmit, égi földi párt
látván gyarló valódban, benned, benned,


öleltelek s öleltem a halált:
halál testét, nem
a te lelked, tested.


Ki vagy, szívem.
És mit akarsz, szívem.
Miért vetsz nékem kelepcét, szívem.


Miért áltatsz, mért, kegyetlen szívem.
Mi az, hogy szégyen.


Ki vagyok,
szívem
(Hogy el ne tévelyedjem)



Insurge cor meum


Egy Teleki Ádám-sorra



Nap sötétülése
homály terjedése
értelmetlen szavak ismételgetése


jégverés hónapja
látszat szivárványa
bárány farkassága


láthatatlan kötél
sós
vízbe
vetése


iszonyat termése
rövid napot érjen
értelmetlen szavak
perje déli szélben



megváltó Nap fénye
hitvallásom színem


Volt s lesz mindenkoron kegyelemben szívem



Sírhatok


Tudom, hogy feltámadtál nékem is!
Titkokat súg megfejthetetlen szellő.
Körülvesz a csönd, új tavaszra vártam:
sírhatok végre tiszta sugarában.


Tudom, hogy feltámadtál értem is.
Visszaveszed a keserű pohárral
a jóvátehetetlen tévedést,
hogy nevem égi nyír törzsébe vésd.


Tudom, megváltasz mégis, engem is,
elfogadod az áldozatot is,
hagysz visszatérnem közeledbe is,
megmutatod az útjaidat is.



Aludj csendesen


Aludj csendesen, Ányos István Pál,
oltár alatt, régi templom falában.
Versed álmok sziklakövébe vágtam.
Eltűnt hangoddal álom kergetőzik.


Aludj, poétám, világtalan csöndben.
Elfeledett homályba költözötten.
Régvolt papok, asszonyok szomszédjában,
verssé, porrá, lélekhamuvá váltan.


Szent István oltára fények lakása.
Üres templomra tölgyfa kapu zárva,
kórus: a dísze hangszeres tanulmány.
S hold árnya ül a veszprémi vár ormán,
élénk tekintet hangszeres halomból,
Gizella, Imre lelke jár bolondul –


(Elillant sorok, szavak, eltűnt zengés.
Aludj, Ányos Pál:
Szerelem, felejtés.)






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Egyed Emese


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.