Vers, próza / Kéken kiabáló kövek

Wirth Imre
Kéken kiabáló kövek[2020. április]



Úgy indultam, hogy megmutatom a Madarasi
Hargitáról hozott követ, azóta a zsebemben
lapul, abban a kopottas kék esőkabátban,
amit utoljára akkor hordhattam: kinőttem,
kihíztam, vagy egyszerűen vége lett ennek is.

Piros kabátos nő örül, éppen téged olvas!

(Talán csak annyi választott el a boldogságtól,
hogy megmutassam a Madarasi Hargitáról
elhozott égszürke, kéken kiabáló követ.)


Irodalomtörténet szemináriumon gróf
csábrági és szitnyai Koháry István költő,
országbíró, hadvezér rabláncon írt
„Üdőmulatás közben szerzett” verseit kaptam
feladatul, és rútul megfeledkeztem török
és Rákóczi ellen vívott harcairól, semmit
se írtam a hároméves fogságról, Caraffa
hadjáratáról, semmit az aulikus nemes bősz
hűségéről, akit Kecskemét jobbágyai is
imába foglaltak, viszont a kurucok szerint
áruló volt, és a kuruc legendáriumban
Bercsényi szerepel, elfoglalván Fülek várát.
Roncsolt az emlékezet, akár az ő jobb keze,
Eger ostrománál, ezerkilencszáznyolcvannégy
őszén Romain Roland és Freud levelezéséből
az „óceáni érzést” emeltem át Tarnai
Andornak írt elemzésembe, emlékszem a jobb
kéz rándulására, ahogy megöregedett egy
pillanat alatt, neki még megvolt az ezüst lap

Kohárytól, a fullasztó dohszag és a láncok
zörrenése. Megdicsért, aztán meg egyest adott.


Ott mentem át épp a hídon,
szar idő, szinte meghalnék,
szerelmem elhagyott. Minek
élek, holnap mit csináljak?
Hamis útlevéllel jöttem
idáig. Benő. A napos
oldalon keressed nevem.
Sikítás volt, nem angyalok
kara, egy girnyó, lapáttal
kezében. A Szajna éppen
áradt, ilyenkor így szokott.
Sajtpapírral egyensúlyoz
valaki, beszökött őszök,
suhanás az éjszakában.
A búcsúlevél szűkszavú:
ott mentem át épp a hídon.


Láttam, a boldogtalanság
hogy zuhan énbe, lágy, szőke
súlytalanság szigorúan
illeg-billeg, cuki minden,
mértani izé röfög át
az imbolygó mindenségen.


Térey Jánosnak

Holdudvar, téma neked, fagy
gyöngyözi koporsód, kapar
a hangod. Minden mondatot
hangsúlyosan kezdesz, aztán
teret nyitsz. Gyereknek, nőnek,

otthon lebegsz a vaskönnyű
nyárban. Haza, barátokkal
lassú távolság, de miért?
Kihez beszélsz, tavasz lenne
és ősz, sor egy cukorgyárban?

Drága Hegyvidéked szánkói
csapódnak egy lebontott ház
nevedre írt ablakába.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Wirth Imre


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.