Vers, próza / Karcolatok

Beck Tamás
Karcolatok[2018. július]






UTOLSÓ CIGARETTA

Szokatlan hideg köszöntött be hozzájuk február elején. Hovatovább a kapcsolatuk is kihűlt, akár egy fűtetlen hálószoba. A férfi műszálas pulóvere esténként szikrákat vetett az elektrosztatikus feltöltődés miatt, miközben leráncigálta magáról. Amióta felesége hirtelen felindulásból belépett egy szektába, nem öltözhettek világosban egymás előtt. A nő rendszerint még azelőtt leoltotta az éjjelilámpát, hogy a virágmintás paplanhuzat ráncai kisimultak volna önnön mozdulatai nyomán. Anyjáéktól örökölte az ágyneműt. Seszínű szemeit. A könnyen hívő természetét.
A férfi már nem csúsztatta kezét a takaró alatt felesége erogén zónáinak irányába. Neje áperté kijelentette neki néhány hete, hogy pusztán gyermeknemzés céljából jöhet szóba a szex közöttük. Odaát, a kisszobában máris két lány és egy kisfiú alussza az igazak álmát. A férfinak ennyi bőven elég a gyermekáldásból. Hiába keresett azonban jobb híján a világhálón nőt magának, cigány származásúként azzal kellett szembesülnie, hogy a prostituáltak között is ragályként terjed a rasszizmus.
Idegesen rúgta le magáról most a paplant, hogy egyenletesen szuszogó felesége mellől felkelve, kibotorkáljon a konyhába. Miközben egyik cigarettát szívta a másik után, hallgatta, amint a mosogató lefolyója bűzös kotyvalékot öklendez föl bugyborékolva. A földszinti lakások átka a csőrendszer eldugulása, minek következtében az emeletekről lezúduló szennyvíz elönti az alant lakókat. Felesége gyülekezetének pásztora felajánlotta ugyan, hogy kifizet egy szerelőt, aki csőgörény segítségével megszünteti majd náluk a dugulást, a férfi azonban semmilyen segítséget nem hajlandó elfogadni attól az embertől, aki tönkretette ezt a cigányszerelmet.
Megfigyelte különben, hogy a fölöttük lakó magányos fiatalember elő­szeretettel készíti el az ő kedvenc kajáját. Minden másnap darás tészta jön fel ugyanis a lefolyóból. A férfi nem sokat tud erről az albérlőről. Azt suttogják a lépcsőházban, hogy a fiú közönséges táppénzcsaló. Igaz, akik ezt a pletykát terjesztik, a férfira csupán a bőre színe láttán rásütötték, hogy a családi pótlékból él.
Elnyomta az utolsó csikket, és türelmetlen mozdulattal lesöpörte az asztalról a szektának felesége által olvasott propagandakiadványát. Aztán az ablakhoz lépett, hogy kiszellőztesse a konyhából a füstöt. Meglepve konstatálta, hogy föntről parázs hullong a ház előtti gyepre. A férfi hirtelen ötlettel kihajolt a párkány fölött, és fölfele pislogott. Odafent a ritkás hajú fiatalember cigarettázott konyhája ablakában. Amint meglátta a leskelődő férfit, mosolyogva intett neki. Emez tétován viszonozta a mozdulatot. Átfutott az agyán, hogy a srác talán tényleg táppénzcsaló. De legalább köszön egy roma csávónak is.



ÚJ OLVASÓ

Az ápolatlan külsejű, magából penetráns szagot árasztó férfi egy pénteki napon jelent meg a könyvtárban. Szinte érezte, amint átszúrják őt a mindenünnen érkező döbbent tekintetek. Ruganyos léptekkel, elfogódottság nélkül sietett a kölcsönzőpulthoz. Tisztelettudó modorban közölte a bibliotéka egyik munkatársával, hogy be szeretne iratkozni az intézménybe. A középkorú nő hányingerrel küszködött az orrfacsaró bűz miatt, miközben előhalászta egy fiókból a kitöltendő papírokat. A férfi sztoikus nyugalommal diktálta be nevét, bőrének kreol árnyalata úgyis árulkodott volna származásáról. Akkor sem jött zavarba, amikor azt a kérdést adresszálták hozzá, mi az állandó lakcíme. A helyi hajléktalanszálló címe csúszott ki a száján, holott a lepusztult állagú épületben sohasem tartózkodott életvitelszerűen. Ott egyáltalán nem lehet inni, s különben is kirabolják az embert, amíg alszik a priccsén. Amikor gyöngybetűkkel írta alá a beiratkozási okmányt, az éppen közelben lábatlankodó könyvtárosoknak kissé elkerekedett a szemük. Talán arra számítottak, hogy két kereszt kerül majd a lap aljára. A férfi öt- és tízforintosokban fizette ki az éves könyvtárhasználati díjat, aztán a számára kiállított olvasójegyet magához vette, s az újságos polchoz sétált. Akik bizalmatlanul követték minden mozdulatát, egyszeriben ledermedtek. Hogy, hogy nem, a Wall Street Journal került a kezébe. Levetette magát az egyik fotelba, s komótosan lapozgatta az idegen nyelvű kiadványt. Később eltűnt a polcok között, vagy egy óra múltán került elő. Szakkönyveket, enciklopédiákat cipelt magával a kölcsönzőpulthoz; mintha bölcsész válogatott volna egy referátumhoz szakirodalmat. A műszakvezetőt ezúttal egyáltalán nem zavarta a mélyszegénység átható szaga, amint gyakorlottan lebonyolította a kölcsönzést. A férfi búcsúzóul meghajolt, a könyvtárosok kórusban és jól hallhatóan köszöntek neki. Kifelé haladtában megállt az egyik gyermekétkeztetési alapítványnak az előtérben felállított adománydoboza előtt. Nem csupán aprópénz csillogott az átlátszó műanyag tartóban, valaki nagy címletű bankjegyet dobott be. A férfi magához szorította a könyveket, és csak csodálkozott. Nemigen tapasztalta meg eddigi életé­ben, hogy az emberek jók volnának.



A KASSZÁNÁL

Megkérdi tőlem a pénztárosnő, megszámoltam-e a zsemléket a papírzacskóban. Konokul hallgatok, várom, hogy észbe kapjon. Hogy rájöjjön, számolni az ő dolga. Zsemléket, aprópénzt, mindent. Még a szobám sarkait sem olvasom össze otthon, ébredés után, pedig néhai nagyanyám szerint ez a feltétele annak, hogy az álmaim teljesüljenek. Valaha voltak álmaim. Szolid garzon a nyolcadik kerületben, reggeli zötykölődés a villamoson a munkahelyemig. Az utastérben pletykák keringenek, megnyugtatóan lankasztó a monotónia. Ilyen ábrándokat kergettem a vidéki ház udvarán, miközben a vizesvödröt cipeltem a kerekes kúttól a disznóvályúig. Ehelyett három kisfiam csivitel mellettem a kasszánál, s az ember tartana el, ha nem vonult volna börtönbe három hónappal ezelőtt. Veszekedéseink hevében mindig a disznóvályút emlegeti. Paraszt némber vagyok az apósom szemében is. Ő még pajszerrel dolgozott fiatalkorában, férjem azonban a modern riasztórendszereket is megtanulta már kikapcsolni. Még hogy nincs fejlő­dés ebben a szakmában. Ha az uram kirámol egy kisboltot vagy egy raktárhelyiséget, pár hétig van mit ennünk. Olykor kapok tőle egy ékszert vagy egy kosztümöt, amit sokáig bámultam előzőleg a kirakatban. A maga módján figyelmes hozzám. Ha ruhát vásárol nekem, nem kell méretet vennie rólam. Naponta többször hanyatt dönt a rekamién, behatóan ismeri hát a testemet. Titokban tetettem be magamnak a pesszáriumot, már a három rajkó is szétszed engem, egy negyedikre gondolni sem merek. Csillogó fekete szemükkel pislognak fel rám most a kasszánál, miközben a pénztáros­nő közli velem a végösszeget. Húsz forint hiányzik, kérlelőn tekintek mitesszeres arcába. Közömbösen bámul vissza rám, majd szó nélkül kivesz két zsemlét a zacskóból, s int, hogy a többit vihetem. Lenézek a fiúkra, elmorzsolok egy könnycseppet szemem sarkában. Valaha voltak álmaim, és nem tudtam, hogy ennyire szörnyű az ébredés.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Beck Tamás


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.