Vers, próza / Kezdetben volt a föld

Balássy Fanni
Kezdetben volt a föld[2019. október]



Öt fóliasátor állt a telken, egyenként harminchárom lépés hosszú és hét lépés széles, köztük épp akkora hézag húzódott, amin kényelmesen át tudott sétálni az ember. A fóliák szélén omladozó vályogépület, benne rozsdás vaslemezekkel körbevont gödör, abban orosz gyártmányú kazán, körülötte szénforgács és száraz levelek. Nem volt szabad bemennünk oda, nehogy belepottyanjunk.
Január végén már csíráztak a magok a konvektor tövében, február végére pedig tömzsi növényekké erősödtek a felfűtött fóliában. Kora tavasztól őszutóig tartott a munka, de mind közül július és augusztus fordulója volt a legkegyetlenebb. A műanyag rétegek között felgyűlt a nap melege, a levegő elnehezedett, és beszorult az áttetsző falak közé. Amikor elviselhetetlenné vált a hőség, nagypapáék meszet kevertek, és egy kerek, vaskos pemzlivel körbecsapkodták a fóliasátrakat, hogy kevés árnyékot nyerjenek a kókadozó növényeknek és maguknak. Ilyenkor tele lett fehér pettyekkel a mezítelen lábszáruk, a mész azonnal rászáradt cserzett bőrükre. A munka végeztével vizet engedtek egy nagy, fekete hordóba, beleálltak, és ledörzsölték a foltokat.
A fóliákat érhálózatként szőtték be a rozsdavörös, combnyi vascsövek, amelyek fűtőtestül szolgáltak a hidegebb időkben. Mikor nagymamáék beletemetkeztek a munkába, kihasználtuk az alkalmat, a csöveken függeszkedtünk és a sorok között rohangáltunk. A paradicsomlevelek összefogták ruhánkat és sárgászöld foltot hagytak ujjunkon, pont olyat, amilyet a nagypapáékén, akik citrommal dörzsölték a kezüket, hogy lekoptassák a kemény munka nyomait. Ha meguntuk a forróságot, a fóliák között húzódó labirintusrendszerben néztünk újabb kalandok után. A talajból hófehérre fakult csigaházak fordultak ki, ezeket óvatosan kikapartuk, lemorzsoltuk a rájuk száradt sarat, a kerti csapnál makulátlanra tisztogattuk, és egy befőttesüvegben őriztük őket. A fólia aljára hányt földhalmok összefüggő gátrendszert alkottak, viharos időben a köztük húzódó árkokban hömpölygött az esővíz, ami jól fellazította a talajt, és olyankor pompás sárgolyókat lehetett gyúrni, mi több, nagypapa megengedte, hogy dagonyázzunk a gumicsizmájában, aztán nagymama megmutatta, hogyan kell kiskéssel kikapargatni a cipő­talp barázdáiba ragadt sarat, azonban nem sűrűn adódott erre alkalom, ugyanis nyaranta a fóliák közt húzódó földnyelv porzott a szárazságtól. A talaj repedéseiben murok, keserűfű és kövér porcsin burjánzott, gyökerüket olyan mélyre engedték, hogy hiába cibáltuk, nem tudtuk kirántani őket a föld szorításából. A vizenyős levelek összemorzsolódtak a dorkónk recés talpa alatt, miközben a kert egyik végéből a másikba szaladtunk.
Öt porta volt a telekkel határos, mindegyiket másért szerettük. Az egyik­ről kövér diófaág nyúlt át, a másikon a kerítésre csavarodva lédús szederszemek értek, a harmadikon a telekhatár tövében körömvirág illatozott, a negyedikről mindig átgurult pár szem szilva a kerítés alatt, az ötödiken pedig németjuhász szaladgált, akit a drótfonaton átnyúlva simogattunk. A legszélső fólia tövében veteményeskert nyújtózott, benne répával, zöldborsóval, paszullyal és eperrel, amit az éj leple alatt varangyos békák dézsmáltak. Erről a halványrózsaszín gyümölcshúsban hagyott, kerek harapásnyomok tanúskodtak. Ha futkározás közben megéheztünk, ezeket ettük, vagy paradicsomot, amibe nehéz volt úgy beleharapni, hogy ne fröccsenjenek mindenfelé a vörös lében úszó magvacskák.
Tizenhárom év telt el azóta. A föld kimerült, akárcsak művelői; nagypapáék úgy döntöttek, ideje megválni a telektől. A fóliát megette a nap, levált darabjait ide-oda dobálta a szél, könnyen hámlott le a szúette lécek­ről, amiket nagymama később tűzifává aprított. A vascsövekre külön vevő akadt, aki harmadmagával méterhosszú darabokra flexelte a fóliasátrak hűlt helyén tekergőző vezetékhálózatot. Aztán lebontották a kazánházat is, a rogyadozó vályogfal néhány ütésre darabokra omlott. Aztán pár hónap múlva jelentkezett vásárló a telekre. Hatalmas házat építtetett, és gyeptéglával fedte be a földet. Betemetődtek a murok és a porcsin mélybe nyúló gyökerei, a földből kikandikáló, üres csigaházak, a paradicsom illatát őrző talaj, és vele együtt a benne megszilárdult lábnyomaink.













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Balássy Fanni


A szerzőtől még

   Moraj
   Anita


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.