[2010. március]

Kifelé repülsz a tájból – a szél se ér utol, hangom se. Pedig ott lüktet madárszíved dobbanásaiban, amit valaha megígértem, amire valaha kértél. Elnyomja szárnyaid csattogása, a szembejövők suhogása, károgása.
Repülsz kifelé, s minél magasabbra szállsz, összemosódik látvány és hang, ponttá zsugorodom, mint egy bogár. Fűszál árnyékában, virág illatában lakom. Nem találnál rám.