Vers, próza / Kiszámoló – borivóknak való

Hajdú Farkas-Zoltán
Kiszámoló – borivóknak való



Előzmény? Semmi előzmény! Az ivásnak nincsenek előzményei.


Egy
Ínyet csiklandozó első. Jóleső, kissé kesernyés íz. Minden italnál más, akár a szeretkezés: minden nővel más, de egy kicsit mégis mindig ugyanaz. Az első korty a legfontosabb. A legfontosabb átvezet az Újvilágba.
(A józanság mágnestűje mozdulatlan, de az iránytűt tartó kéz észrevétlenül megremeg. )


Kettő
A másodiktól felpezsdül a vér, és megjavul a közérzet. A zenekar hangolni kezd; a hangszerek még csak tapogatóznak. Titokzatos állhatatossággal, simogatni kezdik egymást. A mélymagasban megindul valami. Valami feltartóztathatatlan.
(Ne siessük el a dolgot! Ki beszél itt menekülésről?)


Három
A horgonyt felhúzták, a parthoz szorító köteleket eloldották. A hajó nyugodtan szeli a kikötő csendes vizét. Minden a legnagyobb rendben. A kormányos keze, szeme, nyelve megmártózik a végtelen szabadságban. A kormányos elbizonytalanodik. De csak egy pillanatra.
(Ripacskodó, fiatal színész improvizációjára emlékeztető gesztusok.)


Négy
Vessünk már véget ennek a beteges némaságnak! A suttogás a legnagyobb ellenség! Ereszd ki a hangodat! Vitatkozz! Mit neked a szárazföldi patkánysuttogás! Eleget hallgattál a magányos világítótoronyban! Szólj, beszélj, mondj el mindent!
(Öreg színész ripacskodó improvizációja.)



Öt
A szabadság illúziója valósággá válik. Végre magad lehetsz. Mindig is ilyen akartál lenni: erős és szép. Lelkedben a nemzet és a világ üdve. A távolba merengsz, inged nyitva. Szájadhoz emeled a kupát, és veszett ihletedben alig győzöd papírra kaparni a művet.
(Poharak ürülnek, hamutartók telnek – központi idegrendszered bekapta az első horgot.)


Hat
Agykérged feltornyosul. Most már a leghihetetlenebb árnyalatokat, a legfinomabb színezeteket is érzékeled. Valaki azt súgja a füledbe, hogy az igazság lovaggá ütött. Ezek után bűn lenne hallgatni! Mindent el kell mondanod! Tied a végső igazság, senki másé!
(A létszám másodlagos. Magánórákat adsz a megváltásból.)


Hét
Életre szóló betegségekből gyógyulsz. Láthatatlan kezek megszabadítanak bilincseidtől. Árral szemben úszó hajó vagy, a dolgok beléd hatolnak. Beléd, az óriástükörbe. Egyszere csak az emlékek is melléd szegődnek.
(Hol lesújtóan háborognak, hol vak kislány mozgatja legyezőjét.)


Nyolc
Szépségben és nyomorban bővelkedsz: fölösen van mindened. Szépségben és nyomorban bővelkedel: ismerős és ismeretlen, hazai és idegen. Mi és ti ölelkezik benned.
(„Halljátok, emberek! Azt kívánom nektek, hogy koporsótok… Szóval koporsótok abból a százéves tölgyből készüljön, amelyet csemeteként holnap fognak elültetni!")


Kilenc
Az átváltozás szép, erőszakos gesztusai. A gyávaság visszanyeri bátorságát. Az elveszejtett a reményt. A zadari az ékes szót. A levegő az aranykor kellemét. Szent jelen – a pillanatok ideje. Múlt és jövendő megfojtott csecsemők a sutuban.
(A múlt s a jövendő betüremkedik a jelen kalácsába.)


Tíz
Minden a legnagyobb rendben. Minden a legnagyobb rendben? Vigyázz a súgóra! A súgó meg nem betegedhetik! Súgó a legfontosabb! Töltsd újra a kupákat!
(Sört, bort, pálinkát: FEGYVERT!)



Tizenegy
A határtalan szabadság férfiéneke. Énekeljünk, cimborák, magányos szellemek!
(A magány megmámorosodott szemeivel énekel.)


Tizenkettő
Ki értené meg a lelkedben dúló féktelenséget és fegyelmezetlenséget és zabolátlanságot? Dúdold csak magadba, zümmögd csak magadba a határtalant. Menekülj a rád bízott lovakkal! Menekülj hetedhét országon keresztül! Egyszer úgyis fejedet veszik. Kosárba a fejeddel! Acélkosárban a fejed.
(„Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével…")


Tizenhárom. Énekre fel! Harsonáid vagyunk! Az éneklés betemet a múltba, a régi gondolatokba! Most te vagy a bárd, a nagy gondolatok bárdolatlan megéneklője. Senkire sem haragszol, minden összefolyik nagy, béketűrő bizonyosságodban. Távozz tőlem, tizennégy buta gyónás! Vagy nem emlékszel, hogy hányszor és hányan visszaéltek remegő szájú őszinteségeddel? Csúful és bután elárulták naiv kitárulkozásodat! Összecsámcsogtak a hátad mögött barátok és barátok. Emelem kupámat a tizenöt ellenségeimre! Kard és hősiesség! Igen, e kettő kell énnekem! Mondom, s csinálom, hogy kard és hősiesség, és mindenekfelett a szerelem. Afrodité, velem vagy-e szerencsétlenségemben?! – Van egy érdekes tulajdonságod – suttogta mikormégvolt a telefonba. – A bor téged olyan elmeállapotba lendít, ahol már nem lehet az értelmedhez férni, már nem jutnak el a gondolataim hozzád. Ezért már évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ebben az állapotban nem beszélek neked fontos dolgokról. De te éppen ebben az állapotban kristálynál tisztábban és pehelynél könnyebben megfogalmazod a legbonyolultabb és legfontosabb gondolataidat, amelyeket józanul kerülsz. Amikor velem játszottad ezt azon a július tizenhatodikai éjszakán… – Nem baj, hogy elengedted a kezem. Mert ha nem fogod a kezem – ne fogd! –, az istenekkel parolázok. András lágyan szájon csókol. Kulcsommal nem létező zárokat nyitogatok. Fáradhatatlanul józan eszem elvesztésén munkálkodom. Letaszítottak a csúcsról, de nem számít, mert egy pillanatig velük voltam. Fent a legnagyobb magasságban. Katarzis: Malloryval paroláztam. A katarzis az utolsó felvonásé, sohasem a klimaxé. Mert a klimaxban még jócskán lüktet az élet. Az igazi mámor helye a bukás. A tizenhét mámor megbosszulta magát: öngyilkos lett. Egész életében a halállal tette a szépet.


Tizennyolc
Gardénia szirmai a márványpadlóra potyognak. Döglött verébfiókák között fogod bevégezni az előadást. Nincs kedved felállni, inkább tüzet gyújtasz a lelkedben. Fosztogatni kezded bensődet. A pusztulás lángjai belékapnak belsőségeidbe.


Tizenkilenc
Egyszerre kinyílnak összes sebeid. Torodon ülsz, önmagaddal koccintasz, és bezárkózol a halálközeli magányba. Halálra sebzett bálna a mélységben.


Húsz
Az ünnepség utolsó villanykörtéit csavargatják. Hogy is mondta J. J.? Az első megebédelt ökörszem pillantásától soha többet nem szabadulhatsz. Tágra zárt belső szemeid.


Huszonegy
Minek meghalni? Minek születni? Miért hagytad ott azt a síró asszonygyereket? Ideje eljött a rútnak hódolni. Mocskos cigány vagy, büdös zsidó! Gyomor nélküli szájhoz emeled a poharat. Schorban a kupákat. Nemschorban az összeset.


Huszonkettő
Elvisznek vagy elhordod magad: egyre megy. Tisztelet ama zsidó orvosnak – vagy magyar volt és író? –, mert úgy építette meg házát az őserdőben, hogy mindenféle állapotban kiférjen az ajtókon! Utolsó átváltozás: az idő kereke visszafelé kezd forogni.


Huszonhárom
A mámor csak akkor igazi, ha a teljes összeomlás jár a nyomában. Kit érdekel, hogy mennyit, mit és hol? Már csak az idő és az alvás fontos. Él, még nem halt meg. Ivott, de még nem aludt.
Hazatérő férfiak! Vigyázzatok az útjaitok szélén imbolygó hullákra! Mert előfutárok ők. Mindannyiunk előfutárai.


Huszonnégy
Most már semmit sem akarsz. Játszottál, és újra mindent megnyertél, és újra mindent elvesztettél. Mint mindig. A hanyatlás gyermeke vagy! Szemeden álmok nélküli alvás. Az álmok nélküli alvásban meghalnak az élők, és feltámadnak a holtak. „Mert megnyugvás már az is, ha az ember a megnyugvásról álmodozhat."




Ecce homo! *


Kezedben améthystost szorongatsz. Egy remegő kéz édesanyád képmását véste belé. „Mamát, tudom, leveri a dolog, de nincs más választásom. Nem tudom – próbáld vigasztalni. Ha lehet. Bár nem hiszem."


*


Huszonnégynek fele tizenkettő. Jól ki van ez számítva!




* Kedves Komám!
A Látónak mostanság nemigen van időm írni. A télen, közelebbről le kell adnom egy nagyobb kéziratot (tankönyvféle), ez stresszel most. A téma amúgy érdekel, de csak olvasmány és borivás szintjén. Van már néhány szép könyvem, tematikus folyóiratszámom a borról, és van még egy kevés tavalyi tordai borom is. Írni nem nagyon tudnék róla, egyelőre csak tisztelem a bort, és menekülök hozzá. Összeszoktam forma vele.
Az írásod tetszett. De azt javaslom, hogy másfajta borokat igyál, ne ilyen retteneteseket, amelyikektől ilyen komor lesz végül az ember. Már a közepe előtt lehet tudni, hogy ennek nem lesz jó a vége, olyanfajta bort iszol. Egy kicsit olyan, mintha pálinkát innál, ez a gyanúm egyre erősödött az olvasás közben. Én legalábbis most vén fejjel nem szoktam a bortól így bevadulni, még akkor sem, ha esetleg többecskét iszom. De az írás jó, csak lehet, hogy valami sötét, erős borról szól, amitől óvakodni kell az első lépcsők elhagyása után.
Üdvözöl komád,
Tánczi







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Hajdú Farkas-Zoltán


A szerzőtől még

   Önátültetések


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.