Téka / Klikkrec (Balla Zsófia A nyár barlangja c. verseskönyvéről)

Demény Péter/Láng Zsolt
Klikkrec (Balla Zsófia A nyár barlangja c. verseskönyvéről)

[2010. március]



Balla Zsófia: A nyár barlangja. Budapest, Kalligram Kiadó, 2009.



LZs Mi az újdonság ebben a kötetben? Valaki pl. a falusi életképeket (!) emlegette…
DP Egyre zárkózottabbnak, sebezhetőbbnek és sebzettebbnek érzem.
LZs Én a zárkózottságot bölcsességnek, a sebezhetőséget érzékenységnek, a sebzettséget őszinteségnek gondolom...
DP Én is így. A falusi életképek... ki mondta? Költői őszinteség: nem a levélről beszél, amelyet a barátja írt, hanem a nyár barlangjáról, ahol a barátságok megperzselődnek és elhamvadnak. És olykor brutális: „dög csalódás", mondja például a címadó versben.
LZs Az őszinteségről még annyit, hogy én újnak érzem ebben a kötetben, ahogy a nélkülözhetetlen szerepek, költői, emberi stb. szerepek megnyílnak, szétfoszlanak. Vagyis megy-megy, és egyszer csak megtorpan a vers, és rádöbben, de hiszen szerepeket játszunk. Olykor épp egy másik szereppel nyit rést. „Dög csalódás", ez is rés-nyitás... Szóval azt akarom mondani, hogy nem lakik bele a szerepbe.
DP Igen, nagyon jó kötetnek érzem. Megküzd valamivel, ami önmaga volt, és még mindig az időnként. Bontogatja az alapokat. Vagy elénk teszi, ahogy az élet megbontogatta.
LZs Megküzd, találó! Nem áll odébb. Nem díszíti fel a kudarcot.
DP Miközben a képek nagyon erősek! „Sáros bivalybőrben, foltosan levegőtlen / lesz ezután a hődöngölte éjszaka." Megkeresni önmagunk képét…
LZs Versképét, arcképét? Költői képét?
DP Versképét, amely az ő arca, de nem egy nagy arc. Az is érdekes, ahogy elszabadul a referencialitástól, mégis fontosnak érzi. „Tamás Gáspár Miklósnak" írja például.
LZs Az ellenkezőjét gondolom annak, mint amit többnyire erről a kötetről eddig olvastam, jelesül, hogy ez kevésbé volna objektív líra, kevésbé lenne purista, mármint a verskezelésben. Kevésbé, mint az eddigi kötetek.
DP Nagyon „képes", de nagyon szigorúan ellenőrzött.
LZs Belül marad, így mondanám. Épp a napokban olvastam egy tanulmányt arról, hogy az erdélyi líra, valahányszor megújult, mindig az avantgárdhoz nyúlt vissza – így tett valahány forrás-nemzedék az elsőtől a mai ötödikig (de ki számolja már?). Van benne valami. Viszont számomra ennek ideológiai vonzatai vannak. Az erdélyi avantgárd ma már öregfiúk focimeccse. Szóval csak annyit akarok mondani, hogy ezek a versek nem nyúlnak ki magukból valami hatásosan radikális poétika felé (poétikai szerep felé, másodlagos frissességű képekért).
DP Isten tudja, mennyire volt avantgárd Farkas Árpi például... Nem, ez a költészet nagyon ragaszkodik az érthetőséghez és bizonyos erkölcsiséghez, de nem fárasztó és előíró módon. Önmagát keresi, nem az „örök érvényű" és mindenki számára kötelező szabályokat.
LZs Tudnék idézni avantgárdos harci riadókat a forrásnemzedékek verseiből. Ám sokkal megnyugtatóbb itt maradni ebben a kötetben. „Hozzátelik az idő a látleletekhez – / a prófécia úgy száll, / úgy settenkedik a felhőkig, / mint testből a lélek" – milyen megnyugtató ez a kép a maga szomorúsága ellenére. (A próféciák, 19.)
DP Valahogy bölcs, tényleg, miközben végig érezzük azt is, mibe is került ez a bölcsesség.
LZs Számomra a régi olvasmányélmények emlékét idézte fel. Amikor az ember egész éjjel verseket olvas, és úgy érzi, megértett valamit a létezésből. Benned volt ilyesmi? Vagy mindezt csak nosztalgia mondatná velem?
DP Nem, én is éreztem ezt. De talán velem is a nosztalgia...
LZs Hogyan olvasol te verset, akinek mégiscsak konkurencia…
DP Mint néhány Nemes Nagy-kompozíció: mindent megért az ember, bár elmondani nem tudja. Nem konkurencia, mester inkább. Bár nagyon másképp csináljuk, én is úgy karcolom a hagyományt, hogy közben nem akarok tőle szabadulni.
LZs Szerinted miért épp a Magritte-kép van a borítóján? A Gertrude Stein rózsája miatt? Apropó, Nemes Nagy. Ő pl. soha le nem írt volna ilyen sorokat: „Pedig sikálni hogy szerettem! / Szőrén-szálán, hím hajlatán / siklott kezem, amíg mi ketten / sikamlós űrbe, mint a szappan, / kilőttünk fürdőnk padlatán. / Csillag rebbent a férfihabban. / Bozót karunk ma sósperec. / Vénség rágja, akit szeretsz." (A szép fegyverkovácsné sóhaja)
DP Igen, sokkal erotikusabb, mint NNÁ. Merészebb, forróbb. Mint az élő NNÁ! Mert a posztumusz... Rózsa is, de Magritte is. Szürreális rózsa, mégis erotikus. És mégis rózsa.
LZs Az erotika nagyon fontos ebben a kötetben. Mert az erotika „formailag" egyszerre jelent elmélyülést és kiáradást.
DP „A part síkos volt, mint a szappan, / a napfény sárga, mint a len, / és bent a forró rőt iszapban / a talpunk csúszott, meztelen". NNÁ, a posztumusz.
LZs Olyasmit jelez, mármint az erotika, hogy az ember csakis párbeszédben létezhet.
DP Párbeszédben és a legmélyebb érintettségben.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.