Téka / Klikkrec (Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban c. könyvéről)

Demény Péter/Láng Zsolt
Klikkrec (Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban c. könyvéről)

[Látó, 2010. április]




Cs. Gyimesi Éva: Szem a láncban. Bevezetés a szekusdossziék hermeneutikájába. Kolozsvár, Komp-Press Kiadó, 2009.



LZS: Miért utal a szerző a címben a hermeneutikára?
DP: Mert úgy olvassa az életét, mint egy elemzendő, értelmezendő történetet, és mert inkább elemezni akar, mint lebuktatni valakiket. Talán ezért.
LZs: De van-e értelme ennek az egész feltárásnak, ha nem buktatjuk le azt, aki láthatatlansága mögül manipulálta az életünket?
DP: Azt gondolom, a szerző úgy gondolja, a rendszer manipulált mindenkit, tehát egy eleve „lebuktathatatlan" valami. És hogy hogyan manipulálta, az az érdekes a számára.
LZS: Mennyiben sikerült szerinted feleletet adnia erre a hogyanra? Mennyiben lehet általánosságokban leírni a rendszert? Például az az észrevétele, hogy a nyolcvanas években a szeku adott utasításokat a pártvezetésnek, legalábbis az egyetemen, ez mit mutat? Mit mond nekem a rendszerről? Azelőtt meg úgy működött, hogy a rektor felülírhatta a szeku intézkedéseit. Mit közöl ez a rendszerről azon kívül, hogy a terror fokozódott?
DP: Hogy az ideológia függönyén túl volt egy titkosított és titkos akármi, amitől még a párt is félt. Ilyen módon az, aki elvileg az ideológiát működtette, segítette, tisztította, végül kilépett belőle. Mindenki felt, és teljesen mindegy volt, hogy a pártot képviselte-e vagy nem. Amikor Évát felelősségre vonják, aki őt védi, az is az ideológia nyelvén beszél, meg aki támadja is – senki nem tudja, ki fogja besúgni. Az ellenzéki is az ideológia, távolabbról, mégis közelebbről a szeku rabja volt.
LZS: Így van, a félelem volt a lényeg. És a félelemnek nincs hermeneutikája.
DP: Tehát csak történeteket lehet/érdemes elbeszélni? De mégiscsak volt a félelemnek egy gépezete, és a működést lehet vizsgálni.
LZS: Nem, a félelemnek nincs története sem. A félelem maga a lét. És ahogy az egyik legnagyobb hermeneuta, Gadamer mondta, a lét a legtávolabbi legközelebbi. Vagy ezt Heidegger mondta? Csak nézem az utóbbi időkben megjelent „feltárásokat", és azt tapasztalom, hogy az elemzés arra jó, hogy megmutassa az elemezhetetlent.
DP: De a lebuktatás meg úgy tesz, mintha egyszerűek lennének a dolgok. Az alapvető ellentmondás szerintem az, hogy „mindenki" megegyezik abban, hogy Szabédi hős volt, Hajdu Győző meg áruló. De ha minden annyira bonyolult volt a korszak tanúi szerint, akkor az ilyesmikben honnan lehetnénk biztosak? Valószínűleg például onnan, hogy Szabédi vagy Szisz öngyilkos lett, ők nem „túléltek". Akik viszont túléltek, azok nem hajlandók elfogadni, hogy szerepük istentelenül bonyolult. A kettős, duplafedelű nyelvben hittek, és éppen annak váltak áldozataivá. Talán abban is bízott a szerző, hogy „megtisztíthatja" a nyelvet.
LZS: Rendőrállam, diktatúra, mindegy, hogyan nevezzük, a félelem működtette, a gépezet lényegében arra szolgált, hogy legyen mitől félni, de ez a gépezet nem úgy működött, mint egy logikára épülő gépezet… Jó, hogy említed a nyelvet. Azt hiszem, a nyelvből minden rekonstruálható.
DP: De akkor hogy lehetett? Pusztai például egy időben nem publikált, ha jól tudom – ez az egyetlen út, nem? „… betegség miatt nem tudott eljönni", olvassuk (105.), rögtön gyanakodni kezd az ember: nem ürügy-e ez a betegség? Mert ez inkább a gyanú, mint a metafora nyelve volt, egyetlen szó sem volt ártatlan.
LZS: Igen, így van. Egyszerűen nem volt nyelv. Steinhardt is emlegeti, amikor erről az időszakról beszél, és hát ő kizárólag abban az időszakban élhetett, hogy az a se descurca hogyan veszi át az uralmat – az életben maradni, a kultúrát művelni, a dolgozni, az alkotni, a gyarapodni szavak helyére beül az a se descurca (nem tudom, magyarul mi ez).
DP: Mindig talprasunnyogni.
LZS: Mindenképpen fontos könyv, mert feltárul belőle az a világ, és ami a legfontosabb, feltárul benne, hogy valaki, egy a kevesek közül, hogyan viszonyul hozzá, ki lehet belőle olvasni a múltunkat.
DP: Talán azért sem a leleplezés, mert akkor mindenki arra figyelne. „Nahát, róla nem is hittem volna...", miközben mindenkiről hihetted tulajdonképpen.
LZS: Nekem az a tanulsága, hogy ideológiával és terrorral szemben személyes dolgokkal lehet szembeszállni. Apróságokkal. Pl. hogy beállsz a nautos kávéért álló sorba, és hosszan elbeszélgetsz valakivel... Másképp nem lehetett. Nemigen tudtál látványosan harcba szállni. Aki pl. megverette magát, aki röplapokat terjesztett, azt a deszkurkálódás életfilozófiáját valló világ lököttnek tartotta.
DP: A Lúdas Matyiban minden egyszerű, de nem a Lúdas Matyiban éltünk.
LZS: A párttitkárok olyanok voltak, mint a földesurak, a szeku úgy működött, ahogy a sziguranca vagy a magyar csendőrség, azelőtt meg a pandúrok, ispánok stb., a nép pedig soha nem üthetett vissza – csak a forradalomban. Nem is tudom, minek köszönhető, de nagy szerencsénk van, hogy nem zökkent vissza a világ...
DP: De nem volt Matyi, csak bűntudattal-frusztrációval megvert matyikák, és ha azt mondod, hogy nem zökkent vissza a világ, én azt mondom, sokuknak ma is hiányzik, hogy a szabadság nem hiányzik.
LZS: Vajon azok, akik nem éltek akkor, vagy olyan gyerekek voltak, mint te voltál, miként olvasnak egy ilyen könyvet? Érdekli őket?
DP: Engem érdekel, a nálam fiatalabbakat aligha, már azt, aki nem kimondottan ezzel foglalkozik.
LZS: Ha visszazökkent volna a világ, ha pl. a pártok ma is akkora hatalommal rendelkeznének, ha a polgármesterek előtt levett kalappal kellene állni, ha egy főszerkesztő élet és halál ura volna, akkor sokkal érdekfeszítőbbek, aktuálisak volnának az efféle szekusdossziék – így tulajdonképpen regényként olvasandók, nem?
DP: Nehéz megteremteni az aktualitásukat.
LZS: Ha kiderül, hogy XY annak idején besúgó volt, ma meg főszerkesztő, akkor az aktuálissá válna, lehetne kombinálni, utálkozni, sajnálkozni, kinek tetszése szerint – szóval a leleplezés megmozgat.
DP: Igen, de sokszor (legtöbbször) milyen színvonaltalanul...
LZS: Ma már Hajdu Győzőt sem lehet szívből utálni…







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.