Téka / Klikkrec. László Noémi: Papírhajó c. könyvéről

Demény Péter/Láng Zsolt
Klikkrec. László Noémi: Papírhajó c. könyvéről

[Látó, 2010. november]



LÁSZLÓ NOÉMI: PAPÍRHAJÓ. VÁLOGATOTT ÉS ÚJ VERSEK 1995–2008. ERDÉLYI HÍRADÓ – RÁCIÓ KIADÓ, KOLOZSVÁR–BUDAPEST, 2009.


DP: A nívódíjas laudációmhoz ilyen ellentétpárokat jegyzeteltem: könnyedség–testesség, konkrétság, kavargó idő–összeállt múlt. Te miket írnál?
LZs: Én a tekintetről, a versbeli tekintetről írnék... Érdekel, mit?
DP: Naná! Könnyű keze van versbeli tekintetéhez?
LZs: Ide-oda fordul, megnéz ezt, megnéz azt (már ha a tekintet nézni tud), aztán egyszer csak szembefordul veled. De csak egy pillanatra. És akkor rájössz, hogy miközben ide-oda járt a tekintet, mire is koncentrált. Például a címadó versben...
DP: Ez jó, nem? Van egy olyan je ne sais quoi-ja ettől.
LZs: Aha, nagyon erős ettől. Sokkal erősebb, mint hogyha végig koncentrírozna. Tulajdonképpen benéz a nyelv mögé. Bevisz...
DP: És olyan melankolikusan ironikus: „Élek, tehát akad még pár esély" (Lám­pagyújtás, 190).
LZs: Amiket feljegyeztél a laudációdhoz, az a tekintetre is áll. A tekintet természete miatt áll. Szétfutó–összeálló, igen.
DP: Csehovról magyarázta egyszer Visky, hogy mennek a párbeszédek, mintha semmi közük nem lenne semmihez, és egyszer csak felszikrázik a feszültség...
LZs: Épp akartam jelezni: drámai. Mint egy beteljesületlen szerelem. Szerin­ted a kortársak közül kiével rokonítható ez a költészet?
DP: Nekem csak Nemes Nagy jutott eszembe, és a melankiron miatt Lövétei Lázár László.
LZs: Weöres nem? A Rongyszőnyege...
DP: Ő is, igen, igen...
LZs: Bár sem Weöres, sem Nemes Nagy nem egészen kortárs. Egyedi, amit Nonó csinál, nem?
DP: Az, de nem provokatívan, „csak úgy". Ahogy Weöres: „Levegő seper át a kerek világon."
LZs: Nonó gyerekverseit olvasva éltem át efféle weöresi mélységélményt: szóval bele lehet látni a föld mélyébe, a levegő mélyébe. Nemes Nagy provokatívabb, mint Weöres. Nonó ilyen szempontból inkább Weöres, mint Nemes Nagy.
DP: Ezt hogy érted? Mármint, hogy Nemes Nagy...
LZs: Nemes Nagy úgy mondja, hogy mondva legyen, Weöres úgy, hogy mellékes. Hehe.
DP: Haha. De szerintem is inkább Weöres, a lágysága, a puhasága, a kavargása, a szálldogálása miatt.
LZs: Egészen felkavaró élmény – mert nem tudod megnevezni, mi kavart fel – tulajdonképpen képtelen vagy – a felkavarással szemben...
DP: Pontosan. De JÓL vagy felkavarva, nem Petrisen például.
LZs: És még az a kérdés is ide tartozik talán, hogy mi ennek a költészetnek a múltja. A korábbi versekben inkább csak a kavargás volt...
DP: Gondolom, megérett az élet által. Hahaha
LZs: Egyébként lehet, hogy igazad van. De érnie kellett a „formának" is, nem? A mondatoknak. A tekintetnek? Mit tudom én, mi érik a költőben. Péter, te ezt tudod.
DP: De hát éppen ez az, amit bárki esetében nehéz megmagyarázni. Hogy jut el onnan, hogy „de szeretnék kuglóf lenni", odáig, hogy „talán eltűnök hirtelen..."
LZs: Észrevetted, hogy a nőkben mennyivel másfélébb csendek vannak, mint a férfiakban? Én igen.
DP: Én is, például Tóth Krisztában is, de persze nemcsak a költőkben.
LZs: Ez valami örökölt csend itt.
DP: Olyan érdekesen bánik az elődökkel. „Lassanként sehol sem ül a szívem, / kis teste teljesen anyagtalan..." (Az Óperencián innen és túl, 192.)
LZs: Ez egyszerre József Attila meg Weöres („s a szív, a kalitkamadár, kit féltésed vasrácsa bezár"), meg persze Nonó is, ahogy elanyagtalanítja, és ezzel súlyt ad neki – a szív a semmi ágán sem ül, akkor hol? Hol van a semmi seholja?
DP: Az ilyen szép, anyagtalan, mégis érthető képek a kedvenceim.
LZs: Én nem nagyon tudok idézni. Nem tudom megmondani, hol van a kedvenc helyem. Nem a sorokban van.
DP: Jó, de hát azért tudod, melyik az a vers, amelyik megteremti azt a csöndet, azt a helyet.
LZs: Igen, a verset igen.
DP: Mégsem olyan „megtalálhatatlan".
LZs: És van, ami nem tetszik annyira. Egy-egy szó miatt.
DP: Nekem azok nem, ahol konvencionálisnak érzem, túlzenézőnek.
LZs: Kis, könnyű, nagy, lassú, szóval a jelzők néha túl könnyedén jönnek, még az erre a kiadásra átírt verseknél is – de talán ennek is szerepe van. A velem szembenéző tekintet őszintébb ettől. Az a tekintetbeli magányosság, kétségbeesés hitelesebb. Így lesz kőcsend az a csend.
DP: Úgy érted, súlyos?
LZs: Nem jó szó, nem szeretem. A kőcsend az kőcsend. De ez csak intravénázás a részemről – kellene valami szakmaiság is. Összegezd te!
DP: A szakmaiság csak ártana szerintem. Keressék meg a sorok között!








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.