[Látó, 2005. december]

– Ahab kapitány elrontott életén töpreng –

„S végül mindenből rád ragyog
ezernyi árnyalatban." (Rilke)

S zúdul a hó, a fergeteg, ma meg nem állíthatja semmi.
Ahab kapitány vicsorog. „Nem kell okvetlen beijedni."
Szúró fényben, a tengeren erre a zimankóra vártam.
Moby Dick megint tovatűnt a déli ragyogásban.
Hegyeket képzeltem. Derengő, havas csúcsokat.
A fedélzeten ájultan ettem a havat.
Tudtam, vége van. A lavina betemet.
Rekedten mondtam bájoló éneket.
Tudtam, a déli verő leigáz.
Izzadtam, rázott a sárgaláz.
Halott szövegek tengerén
tovatűnt bálna, remény.
Már havat se láttam.
Kapituláltam.
Tovatűnik
Moby Dick,
kobold,
hold.
Hold,
kobold,
Moby Dick
tovatűnik.
Kapituláltam.
Már havat se láttam.
Tovatűnt bálna, remény
Halott szövegek tengerén.
Izzadtam, rázott a sárgaláz.
Tudtam, a déli verő leigáz.
Rekedten mondtam bájoló éneket.
Tudtam, vége van. A lavina betemet.
A fedélzeten ájultan ettem a havat.
Hegyeket képzeltem. Derengő, havas csúcsokat.
Moby Dick megint tovatűnt az izzó ragyogásban.
Szúró fényben, tengeren erre a zimankóra vártam.
Ahab kapitány vicsorog, „nem kell okvetlen beijedni".
És zúdul a hó, a fergeteg, ma meg nem állíthatja semmi.

2005. január 25.