Vers, próza / Március

Balássy Fanni
Március[2021. március]



Mint madártávlatból a városgazdálkodás felszabdalt, üres szántóföldjei,
vagy a kerekek nyomán porzó, cserzett gáttető, olyan a kezem.
Hosszan figyelem, ahogy a róla lefoszlott rétegek szappanbuborékok közé keveredve
lomhán köröznek a lefolyóban. A kézfertőtlenítő harmatként ül meg a bőröm
repedéseiben, izzanak, levedzenek a sebek,
mint a lecsupaszított akácfák csonkjai. Nem vagyok egyedül,
a súlyos léptek alatt felszisszen a száraz avar, a szél ujja hárfázik az eget karmoló ágakon,
és pendítésére lepattannak az első tavaszi fagyban odaveszett, zsengezöld rügyek.
Nem vagyok egyedül, körülöttem monoton, tartalmatlan fecsegés morajlik,
riadtan menekülnek előle az erdei vadak a húsukba kapó tüskés bozóton át.
Letérek a tanösvényről, medvehagyma és ibolya virágpora hullik elém,
de illatukat nem érzem a maszk alatt. Az irtás szélén
két fa ölelkezik, közöttük kettéválik a föld,
rögök gördülnek a lábam előtt, és a mélységből kiemelkedik
a szülői ház, a cseréptetőn portól szürke mohapamacsok,
átvonulok a szobákon, sehol senki, hiába szólongatom őket a nevükön,
nem érkezik válasz. Benyitok az utolsó helyiségbe, a hideg metlakin
ott hever a nagyapám, fején tízforintosnyi sebből vér szivárog, nem tud felállni.
A tiszti főorvos szerint minden érintés halálos lehet.
Nagyapám szemében értetlenség és félelem, hosszan nézem
lerongyolódott kezeink, hallgat, leheveredem másfél méterre tőle,

szótlanul fekszünk egymás mellett, a föld önmagába fordul,
elsodorja a házat, fejünk felett kisimul a tisztás, és összekapaszkodnak a fák.












Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Balássy Fanni


A szerzőtől még

   Ár-apály
   Füstbe ment


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.