Vers, próza / Manatee blue

Kemenes Henriette
Manatee blue[2019. december]



Feleslegesen mondják,
hogy mosolyogjon.
Hogy nem fog fájni.
Hogy itt mindenki
vidám, nézzen körül,
mondják, miközben
karjára szorítják
a megsárgult gumit.

Légüres térben szocializálódni,
akár egy megkopott fosztóképző,
differenciálatlanul fekszik a vinilinágyon,
hogy belőle most még akármi lehet.
Egy nap agyarak nélkül születünk újjá,
és mint a csernobili lovak, úgy vadulunk
majd vissza a levelek sötét suhogásába.
Megnyúzott hangok tükrös
húsa egy vese alakú tálban,
anatómiailag pontos test,
az egész egyben mégsem működő.

Mindent túl fogunk élni, mint a féreg,
mondja, és vénájából csendesen siklanak

az állattetemekkel megrakott csónakok.












Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Kemenes Henriette


A szerzőtől még

   Szabadon madarakról és holtakról


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.