Vers, próza / Megérkezés

Borsodi L. László
Megérkezés

[2010. március]




(Kis illemtan)


Amikor belépsz és meglátsz, maradj nyugodt! Ne feltűnösködj, hogy… hogy te aztán észrevettél! Ne tárd szélesre a karod, ne nevess hangosan! Őrizd meg a méltóságodat és a türelmedet, amíg elindulsz felém, amíg én is úgy teszek, mintha elindulnék! Maradj óvatos a lépéseket illetően! Légy figyelmes, a szememből olvass! (Nem jutsz semmire.) Ha tudnál olvasni a tekintetemből, arra a következtetésre jutnál, hogy örvendek Neked, de kimért vagyok, kedvetlen és unott. Az is lehet, az ellenkezője, csak épp szerepet játszom. (Ezek a vonatkozások – mindig – elkerülik a figyelmedet. Nem vagy érzékeny.)
Ha már karnyújtásnyi távolságra vagy, ne nyújts előre kezet, várd meg, amíg én fogom meg nyálkás kezedet! (Megvárod, amíg belenyúlok egy tál csigába. Pontosabban: kivárod, de majdnem elvéted.) Ne próbálj megölelni, a nyakamba borulni – a nagyjelenetektől kímélj! Ha előbb szólsz, szólj, de ne kérdezz! Ne kérdezd: Hogy vagy? Mi újság? Különben minden rendben? Azt se kérdezd: Mit csinál a család? (Magánügy.) Ne tégy megjegyzéseket sem: Az idő ma enyhe. Jól nézel ki! A kalapod klassz! (Az idő ma enyhe, igaz, de tudom, hogy tudod: ma /is/ elöltöztem a háztól, és olyan ronda vagyok, hogy határozott undorral fordulnak el tőlem.) Kérdéseket csak én teszek fel. (Nem teszek. Megjegyzéseket sem.) Ennek láthatóan nem örülsz.
Miközben beszélgetünk és koccintunk, ne tégy széles mozdulatokat, ne állj túl közel! Ha leülünk, ne ülj szorosan mellém, és – ha mégis szóba elegyednénk – magyarázkodás közben (te ehhez értesz) ne érints! Ilyenkor úgy érzem magam, mint a liftben: az idegen ruhák érintésétől borzadok (a tiédtől szintén), a szájszagtól pedig a vészcsengőért nyúlnék.
Ha éppen nincs mondandód, poharadból igyál (szürcsölés kizárva!), és maradj csöndben! Ne feszengj! Tudj csöndben maradni, nyugalomban! Ne izegj-mozogj, ne próbáld megváltani a helyzetet!
És ebben a csendben, ha rájössz, hogy jó elüldögélni mellettem, semmitmondóan bambulni órákon át a következő megszólalásig, és azt mondani, Jaj, de szép!, mire én azt mondom: Tényleg? Fáj valami?, akkor eljutottál a magaslatra, amelynek neve: függetlenség, tó mélyén egyre barnább kutyaszar, szamócafagylalt megrohadva, éteri vakarózás, illatos tegnapok, tű fokán préselődő teve. Ha nem tudsz nevet adni ennek, akkor csak – tégy úgy! – bölcsen mosolyogj, írj haza, hogy minden rendben, apa, anya, nyugi, nem fáj a fülem, írd meg, hogy hozzám szerencsésen megérkeztél, hogy végre nálam otthon vagy.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Borsodi L. László


A szerzőtől még

   Jutalom
   Párhuzamos
   Moha a köveken
   Átrendeződés
   Költözés előtt


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.