Vers, próza / Melankólia IV.

Báthori Csaba
Melankólia IV.

[2013. február]





Még szerencse, hogy véd egy névtelen kar,
vagy sebeim a védésből fakadnak,
s hogy még nem térítettek el a holtak,
és hogy nem találkoztam gyilkosokkal.


Hol nemzetünk arat, megsemmisítés
jár az aratással. Észre se vennéd,
pedig már holdra lőttünk minden elmét,
és nincsen tett, amelyre nem maradt kés.


A jót megint az erőssel keverte
össze, ki mindenfélének teremtett,
és elfalazta szívünktől a tettet.


Az égre gondol-e, aki hegyekbe
mászik? És kölcsönkérheti-e ismét
a gyilkosság az igazságok nyelvét?






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Báthori Csaba


A szerzőtől még

   Hamlet
   Látomás
   Reggeli éden
   Szirén


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.