Sétatér / Michael Jackson mint társadalmi jelenség

Péter László
Michael Jackson mint társadalmi jelenség

[2010. március]





Jackson a figyelem középpontjában


A nyár elején váratlan fordulatot vettek a Michael Jacksonnal kapcsolatos médiahírek és internetes híresztelések: a sztár június 25-én valami egészen váratlant cselekedett: hirtelen elhunyt.
A Pop Királya néven elhíresült amerikai művész tavasz óta folyamatosan a zenei világ és a rajongók kitüntetett figyelmét élvezi: mindenki a „Nagy Visszatérésről” beszélt, hiszen Jackson a londoni O2 Arénában tartandó ötvenrészes koncertsorozatra szerződött. A This Is It elnevezésű nagyszabású produkció tipikusan „Jacksonos” logikában fogant: az képezte volna a rajongók ezrei számára a visszatérést és egyben a végleges visszavonulást. Az esemény és a helyszín viszonya is érdekes. A hivatalos nevén Millenium Dome az ezredfordulóra épült, egy lepusztult ipari városrész (Canary Wharf) felújításának következtében. Az Aréna a hely újjászületését szimbolizálja, a koncertsorozat a Jacksonét fémjelezte volna.
A tervezett eseményt találgatások lengték körül a megasztár fizikai állapota, kinézete, zenei képessége, előadandó repertoárja, a rajongók érdeklődése kapcsán. A marketinges szakma rendje és módja szerint hamar el is adták az összes belépőt, a kasszasiker biztosított volt, a zeneire pedig mindenki kíváncsian várakozott. Azonban arra senki sem számított, hogy Jackson ötvenévesen éppen most fog meghalni!
Tény, hogy váratlan halála „felfordulást” okozott, vélhetően annál is nagyobbat, mint a koncertek lettek volna, hogyha minden a tervezett kerékvágásban halad. Jelenleg is naponta beszélnek róla a médiában, klipjeit (újra) felfedezték a zenecsatornák, a kereskedelmi rádiók szorgalmasan sugározzák a számait, a fájlmegosztó oldalakról milliók töltik le a koncerteket és az albumait, könyvek tömkelege látott napvilágot róla, ismert slágerei újra a toplistákon vannak, a hibernált fan-klubjai pedig életre keltek, sőt, új klipje és zeneszáma is megjelent. Jószerivel az internet sztárja lett; neve után a Goggle 196 millió, a Yahoo! 773 millió, az Altavista 775 millió, a Bing 60 millió, a Cuil pedig 202 millió oldalt ad ki. A YouTube-on 920 ezer videója van, a fájlmegosztók jelenleg 1680 anyagon osztoznak. Több ezer netes fórum topikja Michael.1


Érdekes fejlemény, hogy halála után több mint kilencvenmillió dollárt keresett, amivel harmadik helyezett lett a Forbes elhunyt pénzkeresők listáján. Nem beszélve a spontán megemlékezésekről, a városi flash mobokról,2 a tévé révén 2,5 milliárd emberhez eljutott megemlékezési szertartásról, illetve az október végén a mozikba kerül This Is It című dokumentumfilmről, amelynek világpremierje éppen az O2 Arénában volt.
Az ősbemutató kiválóan példázta Jackson kettősségét – a valóságost és a virtuálist ötvöző, „van is, nem is”, „fekete is, fehér is”, „gyermek is, felnőtt is”, „férfi is, nem is” tulajdonságát. Sokak szerint ő volt a megfejthetetlen Prince of Artifice (Gates, 2009), a Csel, a Lelemény és a Ravaszság Műszerésze. Így aztán a „ravaszsága” részeként a fanatikus rajongók végül „megkapták” a megasztárt, igaz, nem hús-vér, hanem virtuális formában, vetített képről. Ott volt, de mégsem. Koncertet láttak, de mégsem volt koncert. Együtt ünnepeltek, de szomorúak voltak. Tipikus posztmodern szituáció…
Jelen írás azt az állítást kívánja alátámasztani, hogy Jackson nem csupán zenei, hanem társadalmi szempontból is jelenség volt. Két fő kérdésre keressük a választ. Nevezetesen: mi magyarázza a hirtelen megnövekedett érdeklődést, illetve mi volt az oka páratlan, negyven évig tartó sikerének. A keresett válaszok semmiképpen nem zenei jellegűek, nem arra vonatkoznak, hogy mennyire volt zeneileg tehetséges vagy kiművelt. A keresett válaszok főként társadalmiak, azaz milyen jelenségek járultak hozzá óriási sikeréhez, illetve milyen kölcsönhatások figyelhetők meg a társadalom egyes tagjainak személyes életútja és a Michael-karrier állomásai között?
Ezen írás szemlélete és érvelése szociológiai, formája azonban esszéisztikus. Az alkalmazott módszertan empirikus; a médiában megjelent anyagok szociológiai szakirodalomba ágyazott vizsgálatát jelenti.



Michael mint társadalmi jelenség


A kollektív memória és Jackson esete


A társadalom működése szempontjából a médiának kitüntetett szerepe van. Nem csupán tájékoztat, hanem véleményt formál, a valóságot egyszerre prezentálja és alakítja. Szocializál, követendő viselkedési mintákat és irányokat, valamint tudásokat kínál, amelyek az egyének számára támasztékot, irányt adnak a gyorsan változó helyzetekben. Érthető tehát, hogy a médiában gyakran szereplőknek a társadalomra gyakorolt hatása nagy: milliók figyelnek rájuk, minden mozdulatukat követik, rengetegen utánozzák őket. A tömegmédia alakulásával párhuzamosan a klasszikus elitcsoportok (gazdasági, katonai és politikai elitek) mellett egy új, globális befolyású csoport jelent meg: a sztár elitek csoportja, akik valóságos szuperosztályt (Rothkoff, 2008) alkotnak: életformákat, viselkedési modelleket, aspirációkat, értékeket és cselekvési modelleket (kulturális mintákat) alakítanak (Mills, 1962). Közöttük – könnyen kitalálható – a zenészek fokozottan a figyelem középpontjába kerülnek. Egyes zenészek szó szerint jelen vannak egész generációk mindennapi életében: poszterek, telefoncsengő-hangok, videoklipek, MP3-k és DVD-k, koncertek, merchandise termékek formájában.
Szociológiai szempontból a jelenlét a kedvelt zenész és az egyén közötti kölcsönhatásban nyilvánul meg: az egyéni, személyes életút és a sztár karrierjének állomásai a média révén szorosan összefonódnak. Más szavakkal, az individuum által megélt fontos életesemények időbeni jelzői között olyan elemek (jelek/nyomok) vannak, amelyek a kedvelt muzsikussal kapcsolatosak, hozzá kötöttek. Magyarán, az „… én akkor felvételiztem, amikor itt nálunk volt a koncert” vagy „azon a nyáron lettem szerelmes, amikor az XY száma volt a sláger” típusú kijelentések (is) képezik az életút fordulópontjainak egyik indikátorát. A szakma ezt a hatást temporális nyomnak tekinti, ami a memóriát strukturálja (logikus rendbe rendezi, az előtte-utána, itt-ott kritériumok szerint).
Mindez széles skálán megy végbe: a társadalom nagycsoportjainak, egész generációk tagjainak esetében hasonló időjelző elemek alakulnak ki, ugyanazon hatásoknak betudhatóan. Jackson negyvenéves karrierje során folyamatosan szerepelt a médiában, így majdnem mindenkire kihatott valahogyan (Sternheimer, 2003). Akárcsak korábban például a The Beatles, Elvis vagy Pelé, többek között.
Jackson halálával újra és nyomatékosan hatott az egyénekre, végérvényesen lezárva egy személyes életszakaszt. Ez személyes önreflexiókat (is) kiváltott, hiszen az elmúlás filozófiai ténye szükségszerűen eredményezi az életutak spontán értékelését.
Innen a jelenlegi „hisztéria”: az egyének a megasztár mellett a maguk halandó voltát is „siratják”.


A társadalmilag kondicionált siker


Miért volt/van ekkora sikere? Kétségtelen tehetsége, zenei kreativitása, innovatív képessége és zsenialitása mellett átütő hatását több tényező együttes állása „termelte ki”. Ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele volt „uralkodásának”.
Ilyen tényező egyfelől a tehetsége, amely nem csupán zenei tehetséget jelent, hanem helyzet-felismerő képességet is.
Szociológusok jól tudják, hogy a társadalom és a művészetek között igencsak szoros a kapcsolat. A művészek a társadalom tagjai, akiket a környezetükben végbemenő események és történések inspirálnak; végső soron a társadalomról üzennek valamit – festmények, rajzok, fotók, filmek, szobrok, énekek formájában. Ugyanakkor a társadalmi változások is kitermelik a maguk művészeti kifejezésformáit, művészeit.
Michael Jackson pedig kiemelkedő tehetséggel, jókor, jó helyen tudta megragadni azokat a lehetőségeket, amelyek egyértelműen klasszissá tettét. Akárcsak Elvist korábban, csak Jacksont egy másik korban és egy újabb változás kontextusában. Azaz Jacksont sztárrá tették a felismert társadalmi változások és a bennük rejlő lehetőségek.
A hálózatok és kapcsolatok. Jackson apja hatására gyermekzenészként kezdte, és 11 évesen lett a The Jackson 5 üdvöskéje. A zenére és táncra egyaránt hangsúlyt fektető fekete gyermekbanda eleve csak olyan helyen koncertezett, ahol olyan afro-amerikai sztárok léptek fel, mint például James Brown vagy Stevie Wonder. Jól használták ki a már befutott zenészek társaságát: számos show alkalmával Cher-rel közösen énekeltek, így érthető, hogy a szakma a tehetséges fiúra hamar felfigyelt. A CBS Records-szal kötött szerződés 1975-ben az első ligába való átigazolással ért fel, amit teljesen magától értetődően követett a szólókarrier.
Jackson ügyesen belépett az amerikai folklórba is, amikor 1978-ban a Madárijesztőt játszotta a The Wiz (Óz, a nagy varázsló) című filmben, belopva magát a gyermekek szívébe: akik később tinédzserkorukban a rajongók millióinak a kemény magját képezték, felnőve pedig a fizetőképes piaci keresletet. A filmvilággal ekkoriban kialakított kapcsolatai később rendkívül fontosak lesznek – a video korában. Michael ekkor kötött stratégiai partnerséget a zeneguru Quincy Jones-szal – az 1978-as Off the Wall platinalemez már ennek a konkrét terméke. Jackson folyamatosan bővíti hálózatát, 1979-ben Stevie Wonderrel és Paul McCartney-vel dolgozik, 1982-ben a Thriller forgatásán John Landissel köt barátságot (többek között a Black and White videóját is vele készíti, akkor rekordösszegnek számító mintegy 4 millió dollárt költve rá). 1983-ban szerepel az Ed Sullivan Show nevű műsorban, ahol első alkalommal mutatja be a moonwalk-ot – mintegy 42 millióan nézik. Ezzel kilép a rétegközönségből, és végképp bekerül a mainstreambe. Egy évvel később Ronald Reagan vendége a Fehér Házban (most már politikusok keresik társaságát). Tovább bővíti filmes kapcsolatait 1986-ban, amikor F. F. Coppolával dolgozik a 3D Captain című filmen (szereplőként).
A megjegyezhetőség és a sajátosság. Michael Jackson teljes mértékben megfelelt egy nagyon fontos szabálynak, amit Gladwell (2000) a ragadósság-szabálynak (eredetiben stickness factor) nevez. Teljesen egyedi termék volt: kinézése, habitusa, tánca, zenéje abszolút sajátos volt, semmi mással nem lehet(ett) összetéveszteni. Sőt, ha látta-hallotta az ember, akkor végérvényesen megjegyezte magának (Jones, 2009). A moonwalk-ról nem is beszélve… Amerikában ugyanis a hidegháború alatt valóságos pszichózis alakult ki az űrverseny nyomán. 1957-ben a szovjet Szputnyik sokkszerűen hatott az amerikaiak tudatára, hiszen általa leomlott a megtámadhatatlanság mítosza (Ferris-Stein, 2008). A Holdra szállás is ennek egyenes következménye volt. Az űrkutatás és az űrkutatók a tudomány és a tudósok alfáját és ómegáját jelentették egész generációknak.3 A Hold amerikai meghódítása a példátlan siker szinonimája lett. Jackson moonwalk-ja jól rájátszott erre a tradícióra, az egyediség hangsúlyozása mellett.
A társadalmi változások. Jackson igazi megasztárrá valamikor a nyolcvanas évek közepe-vége felé vált. Korábban nagyrészt Amerikára, illetve az angolszász nyelvterületre korlátozódott „hatalma”. Ebben az időben jelentek meg a kábeltévék és a szatellites tévécsatornák, amelyek már globális skálán terjeszthették a műsoraikat. Ennek hatására tematikus csatornák indulnak, ezek közül rendkívül fontos az MTV színre lépése. A zene ettől arrafelé nem csupán hang, hanem kép is – a videoklipeknek köszönhetően. Michael a filmiparral korábban kialakított kapcsolatai révén komoly filmrendezőket tud mozgósítani, akik látványos klipeket rendeznek, jól kombinálva a zenei mondanivalót és hangzást a látványos, olykor sokkoló képi világgal. Jó példa erre a Bad és a Thriller vagy az érzéki Dirty Diana. Aki pedig nem fogta az MTV-t, azt a szintén akkortájt rohamosan terjedő videón keresztül lehetett elérni. Magyarán, a technikai-technológiai változások jelentősen hozzájárultak a sikeréhez.
Továbbá, a nyolcvanas évek végén felerősödik a deszegregáció, a kilencvenes években a feketék egy jelentős része felfelé mobilis: körükben gyors középosztályosodás megy végbe (Wilson, 1997) s e réteg tagjai veszik az albumait, hiszen benne a maguk sikerét is viszontlátják. És természetesen a fehér Amerikának is jól jön a rossz lelkiismeret (rabszolgatartás, szegregáció, diszkrimináció) megnyugtatása azáltal, hogy egy fekete zenészt szerethetnek. Ne feledjük, a kilencvenes években a multikulturalitás ideológiája és a pozitív diszkrimináció volt a „menő”. Jacksonnal meg jól lehetett igazolni, hogy a faji jogegyenlőség már tényszerű valóság, akkor is, hogyha a valóság mást mutatott (Lott, 1994).
Végül, szintén a nyolcvanas-kilencvenes években tombol a posztmodern, amit Jackson (és hadseregnyi stábja) okosan kihasznál. Feldolgozzák a tipikusan posztmodern kérdések: a társadalmi problémák, szegénység, gyermekek jogai (We are the World”, „Heal the World”); a nemek relativitása (a „gender-issue”, ami ő maga képvisel); a környezet kérdésköre („Earth Song”); a faji tematika alakulása („Black or White”); elidegenedés („You are not Alone”) olyan témák, amelyek a közösséget érdekelték, és amelyekre ő mozdult rá leghamarabb.



Jegyzetek


1 A számok az 2009. október 19-i állapotokat tükrözik (Apple Safari böngészővel – P. L.).
2 Október 12-én Kolozsváron, a Béke téren hozzávetőlegesen 450 fiatal MJ zenéjére táncolt, a forgalmat elzárva.
3 A rocket scientist (űrtudós) kifejezés azóta a zsenialitás hétköznapi megfelelője.



Szakirodalom


Ferris, Kerry – Stein, Jill (2008) The Real World. An Introduction to Sociology. New York-London: W. W. Norton&Company.
Gladwell, Malcolm (2000) The Tipping Point. How Little Things Can Make a Big Difference. Boston–New York–London: Little, Brown and Company.
Mills, C. Wright (1962) Az uralkodó elit. Budapest: Gondolat.
Rothkopf, David (2008) Superclass: The Global Power Elite and the World They are Making. Farras, Strauss and Giroux: International Edition.
Sternheimer, Karen Elise, (2003) It’s Not the Media: The Truth About Pop Culture’s Influence on Children. Westview Press: International Edition.
Gates, David (2009) „Finding Neverland”. In Newsweek July 6, p. 56–61.
Jones, Quincy (2009) „Remembering Michael”. In Newsweek July 6, p. 62.
Wilson, William Julius (1997) The Declining Significance of Race. Chicago: University of Chicago Press.
Lott, Eric (1994) The Aestetic Ante: Pleasure, Pop Culture, and the Middle Passage. In Callaloo, Vol 12, Nr. 2, p. 545–555.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Péter László


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.