Vers, próza / Mindig ugyanoda

Wirth Imre
Mindig ugyanoda[2018. július]



VÉGES JELEK KÖZTI rali,
elhullott, színes kitűzők
száraz-zörgő nyelvavarban,
beletenyerelsz, vagy repülsz,
zuhansz távoli magadba

MIRE LESZ JÓ a képzeletbeli
limuzin a kertben, törött ablak
a sofőr oldalán, épp bekúszik
egy bodzaág, megremeg a plüssön
a kólásüveg, és permetezni
kezd rád, hogy élni jó

KIENGESZTELI-E a gyereket
apja esti ámokfutása,
ahogy átszalad az úton,
belenéz egy borzasztó
kék lufiba, és belehal

NEM MÉRTEM FEL mélységében,
mit jelent gyereknek, szülőnek
lenni, utólag ingok ide-oda,
elfújta a szél a földet, elhordta
alólam bármi, nem mertem
gyerek szülő lenni

SZOTTYADT PAPUCSBAN dülöngél
a hévtől felfelé, dagadt lábbal,
vörös fejjel meg-megáll, próbál
szembenézni a fiatalokkal, akik
félrenéznek, szuszog még talán,
érzékeli is, hogy véget ért a kor,

a kor, amiben fiatalon félrenézett
az ilyen dülöngélő faszik láttán,
aztán még eszébe jut egy s más,
harang- és gyöngyvirág, el se
szégyelli magát, belehány dülledt
szemmel az emlékeibe

ÁLL EGY FASZI a nappaliban,
meccset néz – évtizedek óta
ugyanazt, a felnőtt
gyerekek lent buliznak,
csajaik riadtan osonnak
el mellette, legenda lett,
azt hiszi, gólt üvölt
az üres éjszakába

MÉLTATLAN, ha egy nő vagy
férfi este csak fekszik,
mindegy, esetükben hogy ők
voltak a legszebb időbe
szorultak, akik az éjszakát
szövegekkel töltötték, és
méltatlan esetükben minden,
méltatlan a panasz, mikor
méltatlan az öröm alkonyi
felemlegetése

DE VAN AZ AZ ÉDES íz,
anyu palacsintája,
veszel akkor is, ha fogy
ni kell, némán tömöd ma
gadba, és vicsorítasz,
mert meg kell halni, tudod

AZ ÉGEN EGYMÁST METSZŐ repülők
folyamatos robbanása, pamacsok
habbal az államon, ez is álom,

mint mindig, hajnalban felriadva
borotválja valami az életem,
Barbont nyom a késre, azzal
tetovál habzó életkedvet szigorú
fűszálak élére imbolygása

ESTI ERDÉLY
nem értél haza, de
szappant dörzsölsz
tenyeredbe,
és nem hallod
a zajt:
embernyi
szérű omlik alá
benned
mindörökké

PATAKPARTON GALAMBOK tollászkodnak,
gyors folyású víz kapja fel a kihullott
tollakat, rezzenéstelen víztükör viszi
az időt, még mindig ugyanoda












Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Wirth Imre


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.