Vers, próza / Mint nesztelen kígyó….

Jánosházy György
Mint nesztelen kígyó….


Leszáll a Nap: a domb hátán ledobja
aranyszálas, bevérzett köntösét.
A tölgyes sűrűjéből lopakodva
előbujik az arctalan sötét;


mint nesztelen kígyó surran a házba,
lassanként megtelik vele szobánk,
pikkelyeit a bútorokra rázza,
meztelenül telepedik reánk,


befurakodik csöndes vacsoránkba,
a könyv lapjába, melyet olvasunk,
és fekete a lámpa árva lángja,


és ha kiserken, fekete a vérünk,
és fekete a szívünk és szavunk,
és reggelig éber halálban élünk.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.