Vers, próza / Nem medve volt

Váradi Nagy Pál
Nem medve volt[2016. június]



Nem.
A jelentés szerint a Radnai-havasok környékén történt az eset, és tényleg vannak onnan származó fényképek a dossziéban. De többen úgy mondják, az akkori szemtanúk meg a rokonok közül, akik névtelenül szólaltak meg, hogy valójában a Retyezátban volt az incidens, csak felsőbb utasításra meg kellett hamisítani a papírokat.
Az történt, még a múlt században, hogy az új év első napjaiban tíz belevaló fiatal vágott neki a hegynek. Többnyire mérnökök, frissen végzettek. Értelmiségiek. Egyikük beteg lett, és inkább visszafordult. A többi ment, ment, neki a hegynek, aztán valami történt. A hullákat a hó visszahúzódása után találták meg, nagyon messze a sátortól és nagyon furcsa állapotban. Szovjet tudósokat is bevontak a nyomozásba.
Hivatalosan az ügyet nyár végére azzal zárták le, hogy idegenkezűség nélkül, valamilyen elsöprő erejű természeti csapás pusztította el az expedíció tagjait.
Tábortüzeknél ma is boncolgatják az incidens részleteit, mesélik az eseményeket több-kevesebb hozzátoldással. Valahogy minden társaságban akad valaki, akinek az egyik idős rokona vagy annak bizalmas barátja ismerte az áldozatok valamelyikét, vagy legalábbis egyik családtagját, szóval az ő története istenbizony hiteles. És még a mesélő is összerezzen, ha valahol a közelben reccsen egy faág. Az a hátborzongató az esetben, hogy nem tudni, miért történt, miért azokkal a kalandorokkal történt, miért úgy, és legfőképp: megismétlődhet-e az incidens.
Belülről vágták ki a sátrat, és meztelenül rohantak bele a fagyos éjszakába. Nem tudni, miért. Alkohol ilyet nem csinál. Egy orvos ismerősöm mondta, hogy valami gombától esetleg mérgezést kaptak, és mind hallucinálni kezdtek. Akkoriban vadabbak voltak még az erdők, mindenféle furcsa gombákkal. Nem érezték, hogy fáznak, aztán a hipotermiának az az egyik tünete, hogy vetkőzni kezd az ember. Bólogatott, hogy olyankor már a végét járja az ember, és külső segítség nélkül bizony befejezi a pályafutását. Szóval hallucináltak, aztán mire magukhoz tértek a delíriumból, ha magukhoz tértek egyáltalán, már késő volt, a fagy bevégezte az életüket.
Van aztán az a részlet, hogy az incidens után több héttel, amikor a hó visszahúzódott, csak akkor találták meg a hullákat. Habár mind a Radnai, mind a Retyezát környezetében viccesen hatott a Geiger-számláló, a kor hangulata azt diktálta, hogy azzal is menjenek egy kört. Röhögték is a laborköpenyes mókust, aki a számláló csövét tartotta. De az előírás szerint mentek egy kört azzal is. Senki sem számított rá, hogy a számláló erősen berregjen. A sátornál, a szétdobált ruháknál erősen jelzett, még erősebben a hulláknál, úgyhogy a környéket azonnal le kellett zárni, a nyomozók kapták a jódot, és behívták a szovjet szakembereket. A boncolásokat védőruhá­ban kellett végezniük.
Előkerült egy ceruzával írott notesz. Azt mondják, egyikük naplója. Mások szerint hamisítvány. A notesz járt árverésen, ennyi biztos. A gyengél­kedő túratárs visszafordulása után néhány napig még tartalmaz bejegyzéseket. Reggel meg este, mint az óramű. Aztán január 14-én reggel nagyot kacagnak, amikor kiássák magukat az éjjel lerakódott vastag hóból. Felszedik a sátrat, és elindulnak a gerinc irányába. Ez az utolsó bejegyzés.
Magashegyi mászók jó ismerőse a hallucináció. De sem a Radnai, sem a Retyezát nem elég magas. Nem is hegymászók mesélik az incidenst, vannak nekik saját rémtörténeteik. A tanultabb kirándulók, elszigetelt helyek­ről mintákat gyűjtő geológusok, a hegyekben dolgozó meteorológusok érzik magukénak a sztorit. Hogy volt kilenc belevaló ember, akit elragadott a természet.
A medve úgy került a történetbe, hogy a boncnoki vizsgálat nehezen magyarázható sérüléseket tárt fel. Az ép bőr alatt szilánkosra törött bordák, leszakadt vesék, széthasadt koponyák voltak. Vonatbalesetben látni ilyeneket, de ott vér is van. A környéken a legnagyobb állat a medve. Egy ragadozó megkezdte volna a testeket, de sem tépést, sem harapást nem találtak. A hó elhúzódása utáni néhány napos kitettségnek betudható rothadáson kívül a hullák érintetlenül hevertek. Egymást sem bántották tehát.
Szóval január 14-én este történt valami, ha hiteles a napló. Egyszerű­en megháborodtak, vagy olyasmit láttak-hallottak, amitől halálra rémültek, nem tudni. Kivágták a sátrat, és meztelenül kirohantak a kemény mínuszfokokba. Aztán ki merre érte, megfagyott. Hogy a sérülések és a sugárfer­tőzés honnan lett, még nagyobb talány. A betegség miatt visszaforduló túratársnak idő közben nyoma veszett, azt mondják, kivándorolt Amerikába. Vagy Argentínába.
Vastag ólomkoporsóban temették el a kilenc testet. Idegenkezűség nélkül, valamilyen elsöprő erejű természeti csapás pusztította el az expedíció tagjait.
Sokak szerint sem a Radnaiban, sem a Retyezátban, és nem is Romániában történt az incidens. Megtörtént, de máshol, máshogyan. Oroszországban talán. De ha ez a konkrét incidens amott történt, valaminek itt is kellett történnie. Mert az emberek mesélnek.








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Váradi Nagy Pál


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.