Kis Lírai Antológia / Nyolcszáz éves új költészet

Jánosházy György
Nyolcszáz éves új költészet



Az ibéri félsziget észak-nyugati szögletében, Portugália fölött, kétoldalról az Atlanti-óceántól határolva fekszik Galícia földje: kicsi híján harmincezer négyzetkilométeres terület, két és háromnegyed millió ember lakja, több mint kilencven százalékban galego, spanyol helyesírással: gallego. A Pireneusokon innen inkább csak székvárosa, Santiago de Compostela került be a köztudatba, az évenként oda irányuló tömeges zarándoklat révén ismerik – de tudnunk kell róla, hogy fontos szerepet játszott az európai műköltészet középkori kialakulásában.



A spanyol koronához tartozik, de saját kultúrája, saját nyelve van. Ez a galego nyelv a hazájában is többféleképpen beszélt portugálnak egy sajátos változata; sok nyelvész egyszerűen nyelvjárásnak tekinti, a galegók önálló nyelvnek hirdetik, külön szabályokat dolgoztak ki számára, mármint akadémiai formája számára, mert négy tartományra oszló országukban, amely nagyjából akkora, mint Belgium, több jól megkülönböztethető nyelvjárása van. Eredetét tekintve, a portugálból vált le Ibéria viharos történelmének távoli századaiban. Irodalmuk, kultúrájuk is sokáig közös; a galego irodalomtörténet legfényesebb korszaka volt ez.



A költészet síkján kezdődik ez az irodalom, a 12. század vége felé, jóval a két nyelv szétválása előtt – és jóval a később oly csodálatosan kibontakozó spanyol költészet előtt. Mert a félsziget északi, északnyugati és nyugati része, egy rövid időszakot nem számítva, mentes marad a mór megszállástól és ennek kulturális hatásától, önálló szellemiségének építéséhez kezdhet, amikor a spanyol nyelvű területek még legnagyobb részt mór uralom alatt vannak.



Provence termékeny földjének független, gazdag és kifinomult udvaraiban alakul ki Európa népvándorlások utáni első nagy költészete, a trubadúrok lovagi lírája. A santiagói kegyhely, a zarándokok útján és a 11. században a félszigetre betelepedett clunyi szerzetesek közvetítésével ez a trubadúr-líra hamarosan eljut a leóni királyság (amelynek Galícia is része ekkor) és az 1157-ben ebből önálló királyságként kiváló portugál grófság területére, és nyomban követőkre talál. A galego-portugál trubadúrok provanszál minta nyomán indulnak el, de az mindinkább a luzitán lélekhez idomul. Legjellemzőbb megnyilatkozása a cántiga de amigo, a szerelmes nő szájába adott vágyódó vagy panaszos dal. Igen, kissé nőiesen lágy ez a luzitán lélek, különösen akkor érezhetjük, ha összemérjük a szomszédos spanyolság férfiasan kemény lelkiségével; a galego-portugál nyelv is elfolyósan lágy (érdekes, mennyire más a brazil!), a spanyol érces és élesen körvonalazott. A galego költészet mindenkori legnagyobb alakja nő volt; feltűnő, hogy mai költőinek sorában is milyen sok a nő.



E költészet III. (Szent) Ferdinánd király idejében éri el csúcspontját. Fia, a Bölcsnek nevezett X. Alfonz, már León és a nagyrészt visszahódított Kasztília királya, mint apja is, de galego-portugál nyelven írja a 427 darabból álló, négy kódexben megőrzött Szűz Mária-énekeket, amelyeket e költészet legértékesebb emlékei között tart számon az irodalomtörténet. De csak a verseket: a líra nyelve (a hagyomány, de talán még inkább természete folytán) még sokáig a galego-portugál marad (ezen a nyelven szűrődik be és teremt gazdag galego-portugál elbeszélő költészetet az úgynevezett breton ciklus: Artúr király, Trisztán, a Szent Grál legendás története), de az ekkor születő – még javarészt csak tudományos – prózáé, a reconquista növekvő sikereivel, új területek felszabadításával érthető módon egyre fontosabb szerephez jutó spanyol, amelyet X. Alfonz a királyság hivatalos nyelvévé tesz. A 14. és 15. század fordulóján az utolsó trubadúrokkal véget ér a galego-portugál költészet; közben lényegében végbement a két nyelv különválása is.



Galícia – rövid időszakot leszámítva – mindig többé-kevésbé spanyol koronához tartozott, több-kevesebb önállósággal. De miután a IV. Henrik halálát követő trónviszályban a galego nemesség Izabella ellen fordult, a kasztíliai nemesség támogatásával 1474-ben trónra került I. (Katolikus) Izabella valóságos bosszúhadjáratot indít a galego nemzet ellen; Galícia viszonylagos önállóságának, nemcsak politikai: szellemi önállóságának is, ezzel évszázadokra vége szakad. A következő hosszú korszakban jóformán csak a népköltészet tartja fent valamelyest a galego hagyományt, a műköltészet a kor nagy hatású, rendkívül gazdag és értékes spanyol terméséből ihletődik – többnyire spanyolul.



A kétnyelvűség egyébként jellemző és mondhatni természetes tartozéka a spanyolországi nemzetiségek történetének. Elkerülhetetlen jelenség a spanyol nacionalizmus nagy pillanataiban, mint az egységes Spanyolország létrehozása, az agresszív terjeszkedés, vagy a Franco-rezsim. Ilyenkor a kétnyelvűség segítheti a költőt, írót, hogy megmaradjon költőnek, írónak. Két nyelven ír, barátságosabb korban, a nagy galego költőnő, Rosalía de Castro is – többször spanyolul. Olyan hagyománnyá fejlődött ez, amely ma is eleven Galícia irodalmi életében, amikor nem sugallja a gyökeresen megváltozott politikai és társadalmi helyzet. Érthető módon elsősorban az idősebb nemzedékeknél láthatjuk, de nem ritkaság fiatalabbaknál sem.



A romantika korában egy liberálisabb áramlat felvirágoztatja a galego nemzeti kultúrát, megszületik a galeguismo, a Resurdimento Literario (Irodalmi Feltámadás) mozgalma szárnyakat ad a nyelvművelésnek, nyelvvédelemnek, megjelennek az újabb idők első jelentős költői – köztük a legnagyobb: Rosalía –, egy nemzeti öntudattól áthatott irodalom megteremtői. A második spanyol köztársaság fennállásának rövid idejére ismét lendületet ad az autonómiát nyert Galícia saját kultúrájának, önálló törekvéseinek. De a polgárháború végeztével beköszöntött Franco-diktatúra történelmének talán legsötétebb korszakába dönti évtizedekre Galícia népét. 1975, a diktátor halála után derül ki fölötte végre az ég.



Visszanyert autonómiájában, szinte a semmiből kiindulva, újra kell kezdeni mindent, megteremteni a szükséges intézményeket, az eredményes munka, az előrelépés eszközeit. Az egyetemes lelkesedés lázas ütemében jönnek létre ezek az intézmények, a tartományi kormánytól és parlamenttől a Királyi Galego Akadémiáig. Persze még elég sok a bizonytalanság a nyelv újonnan kanonizált szabályainak mindennapi alkalmazásában, az esztétikai tájékozódásban; az irodalom, főként a líra, még – néha kissé kapkodva – keresi profilját, egymás mellett látunk évszázados példákra visszatekintő és avantgárd szellemben fogant verseket. No, de másutt, így nálunk sem ritkaság manapság az ilyesmi: a kor már régóta képtelen saját stílust kigyöngyözni.



A távoli Galícia kiadványai nem igen jutnak el ide Európa legvégéről, Herkules oszlopaitól. Jórészt az internetről kellett összegyűjtenem az anyagot, nincs hát rendszer és tervszerűség a válogatásban, csupán személyes viszonyulás – de azt hiszem, így is bepillantást nyújt egy valaha fényesen indult, és hosszú elakadások után lázasan újraindult költészetbe. És mindenképpen úttörés: nálunk még csak néhány elszórt példából ismert területet nyit meg a magyar olvasó előtt.



Az itt közölt anyag felülválogatás egy készülő kis kötetből.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György


A szerzőtől még

   Galego költők


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.