Vers, próza / Példabeszéd

Dimény H. Árpád
Példabeszéd[2015. június]



„Kelet felől jő meg a gyermek
tenyeréből szögek rozsdája olvad;”
Farkas Árpád


Egy férfi megfizet a tetteiért.
Mérd ki az időt, mérd ki visszavonásig.
Legalább ennyit mindenki megtanul
az egészből.
Ha bölcs lennék,
akkor megelégednék azzal,
hogy csak figyelek,
mintha fa lennék,
fán madár,
annak elhullatott tolla,
hangyasav által lebontott szaru.
Ha bölcs lennél,
hagynál gyermekké gyámoltalanodni.

Miért fárasztod magad
olyan emberekkel,
akik okosabbnak hiszik magukat
más embereknél.
Férfiszerep állni
a nagy, nomád mennybolt kapujában,
ceremóniára várva,
hallgatni a kihagyó szögverést:
vas–vas, vas–hús, vas–csont.
Tudd magadról,
hogy kicsoda vagy
ahogy a sziklát körbeírja a hullám,
húzd meg a határt függetlenül attól,
hogy miféle istene van ennek
az őre-hagyott világnak.
Miféle útveszejtő isten figyel hidegen,
mintha kitömött lenne.
Mozdulatlan vagy színét váltó?
Az én apám egyedüli problémája is az volt,
hogy sosem ismerte ki magát,
ezért sosem tudta, mit akar.
De vagyok olyan nagyvonalú,
hogy ezért ne haragudjak rá.
Meghalni a legnehezebb, mondja,
ahogy ott áll kelet felől,
nem mozdulni, az az igazi erő.
Durva ujjbütyke közül kő koccan fogához,
s a mennyei vatta kifordul a szájából.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Dimény H. Árpád




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.