Vers, próza / Philemon ifjúkorára gondol

Dimény H. Árpád
Philemon ifjúkorára gondol[2015. június]



feleségemnek, Baucisnak

csak az nyer aki tudja
hogy kell egyetlen szót tartóssá tenni
volt az az éj
szelíd harapások
lélegzetvételnyi szünet
míg a szánk megpihen
kiesett hajadból a csat
fölöttünk csillagraj sodródott
fényt vetített ránk
és idegenséget szórt a pupillánkba
féltünk illetve féltél
kérted hasítsam fel a sötétség gyomrát
folyjon szurokká sűrűsödve
először az ablakokra
az ajtó alatt beszűrődő reggeli fényekre,
az éj peremén csüngő testünkre
a kihűlő ajkaidról fakadó
többé nem leszre
a már semmi sem tetszikre
volt az az éj
hallgattalak hogy amink van
az csupa sebzés
szívtam be annak a virágnak
a bódító fanyar illatát
ami a tüdődben nőtt
összemorzsoltam szirmait
levelét szárát
ebben nyújtózkodtunk
egy vagy több napon át
egyhuzamban
vártuk amíg az állatok
száján megköt a szurok
immár a fénytelen csillagrajban
peremén a szétomlóban levő világnak





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Dimény H. Árpád


A szerzőtől még

   Amikor az állomáson
   Vergődő Néreisz
   Példabeszéd


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.