Vers, próza / Prosectura (3)

Lázár Bence András
Prosectura (3)

[Látó, 2010. november]


*


Lapos tányérból kellett ennem a levest.
A kutyákat meg nem fogták el.
Kulcsra lett zárva minden ajtó.


Nincs már mit ölni, egyszerűen csak elseperni
a maradványokat. Jobbra infúziót kötnek egy karba,
balra varratokat szednek ki.


Apámat nem kérdeztem, tudtam, a szája,
ahogy mozog, hogy mondja igen és azt nem.
Anyám, mint régen tenyerével
a homlokom szorítja meg.


Akkor még mínuszokat mondtak a rádióban,
talán havazott is, mindenki tisztában van vele:
tőled pár méter távolság, és nincs mit naplóba írni.


Üres körök egy tócsában, ezt vésték a ház oldalára.
Azóta valaki lefestette, újra sárga. Pasztellsárga lett,
amilyen akkor az ég volt. Belőled is ez maradt,
fel se nézel, szólsz nekem.


*


Az egyik macska meghalt, mesélte este,
a fotelban ülve. Azt mondta, elharapták a torkát.
Emlékszem, elsírta magát, én vigasztaltam, fogta
a homlokát, tenyerével az ereket szorította meg.


A lassú lépteket, ahogy nyitni szemet,
lapos tányérból enni levest meg lehet tanulni.


A kutyák féltek a fénytől, a ház oldala
pasztellsárga lett. Nappal egészen világos.
Apámat elmenni láttam, téged megkértelek,
etess meg.


Nincs már mit ölni.
Emlékszem, álltam az ajtónál,
a szomszéd fán virágok, balra halott varjak.
Valaki kékre festette az eget.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lázár Bence András


A szerzőtől még

   Prosectura (1)
   Prosectura (2)
   Prosectura (4)
   Prosectura (5)
   Argentin tangó


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.