MUNKAFÜZET / Radnóti Miklós: Ötödik ecloga

Visky András
Radnóti Miklós: Ötödik ecloga

[Látó, 2009. december]



A Látó Irodalmi Színpadán 2009. április 11-én elhangzott Radnóti-emlékest szerkesztett változata.




A műalkotás mint bűnjel. Nagyszombati homília



Ti, akik a sötétben és a halál árnyékában ültök, fogadjátok a
nagy világosságot!
Az Úr a szolgákkal van együtt!
Az Isten a holtakkal!
Az élet a halottakkal! Az elaludtakkal az el nem alvó!
A sötétben levőkkel van az alkonyt nem ismerő világosság!
Ismeretlen szerző beszéde nagyszombatra
(Patrologia Graeca 43)


„Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes, / ha tudnád...” „Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől, / hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.”
Veszély.
A veszélyes vers.
Az „ékezetek nélkül” lejegyzett hexameterek.
Tömegsír-líra.
Szabad-e valamiféle emelkedett gyönyörűséget érezni a Radnóti-versek olvasásakor? Miért a vers hidegétől didereg, miért a szó rettenti a költőt, miután már az Ötödik ecloga megírásakor, több büntetőtábort megjárt, és beletekinthetett a gonosz józan, még csak nem is kegyetlen, sokkal inkább kifogástalan és banális mechanikájába? Ismeretlen, mindenesetre ritka, sokkal inkább sötét, semmint katartikus érzés gomolygott bennem, amikor újraolvastam Radnóti verseit, és meghallgattam a nagy klasszikus darabokat a legnagyobbak kiművelt hangorgánumán, és hát a selyemkönnyű dalokat is, a finom, vízbe hulló lepke körkörös hullámait idéző Éjszakát például. De nem ezt a hangzást kerestem, amikor az április 11-i jeles napra készültem, amely ebben az évben nagyszombatra, a világ teljes elsötétülésének napjára esik éppen, amikor, ahogyan az Epiphaniosznak tulajdonított homíliában olvassuk, a halálba „szenderült” Isten-fiú, akit végül is megöltek, „mert maga sosem ölt”, az alvilág legmélyére, a poklokra száll alá.
„Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő?”
Az „ékezetek nélküli” „rettentő szavakat” az idő szenvtelen hullámaira helyező hexameterekre mindegyre visszakerülnek az ékezetek – nem ezért, ezért biztosan nem. Mit jelent például Radnóti hangján a „haza” szó? Egyáltalán használható-e, hiszen ez a szelíden militáns, de még így is vallásgyalázás és szeméremsértés vádjával bíróság elé citált és elítélt költő tökéletesen lehetetlenné teszi a következmények nélküli kimondását. „Mondd, van-e ott haza még...?” – dehogy van, azóta sincs, látjuk, nem látjuk, mindegy.
Eddig jutottam, amikor Wroclawban, táskámban a Radnóti-kötettel, a La Carniceria Teatro két előadását néztem meg, és az előadások vakítóan sötét fénye ráhullt a Radnóti-versekre is.
Az Argentínában született Rodrigo García által alapított La Carniceria Teatro nevet viselő spanyol társulat a kortárs európai színházi szcénán a színházi előadást, tágabb értelmben persze a műalkotást mint veszélyes, kifejezetten életveszélyes képződményt állítja nézője elé. A nézői beavatottságot, ami a biztonságos kívülmaradást és különösebb következmények nélküli műélvezést szavatolja, radikális eszközökkel függeszti fel, mint akinek nincs veszteni valója. Ha a biográfiai adatokat nézzük, akkor Rodrigo Garcíának mintha valóban nem lenne, de hát kinek ne volna: Buenos Aires nyomornegyedében nőtt fel, a Grand Bourg Iparraguirre nevű hírhedt városrészben, ahol már gyermekként dolgozott, az életben maradás legváltozatosabb technikáit próbálva ki.
Színházi előadás: ha a nevében a húsbolt, mészárszék, vágóhíd, sőt vérfürdő jelentéseket egyszerre visszhangoztató társulat előadásaira gondolunk, tulajdonképpen használhatatlan szószerkezettel van dolgunk. Az Accidens (matar para comer) [Baleset (ölni és enni)] című, mindössze 25 percet tartó esemény egy, az előadás elején még elő homár elkészítését és elfogyasztását viszi a néző elé. A gyönyörűen megterített asztal, a sejtelmesen csillogó, válogatott borok díszletei között az ünnepi vacsorára készülő színész, Juan Loriente apró, érzékeny mikrofont helyez a homár szíve fölé, és így mindannyian kierősítve halljuk az elhaló szívdobogást, bizony „dobban, dermed a szív bent”.
Az Ötödik ecloga töredék és hibátlan egész: egy elhaló szívre helyezett finom mikrofon, amely, a vers-ritmus visszhangjain, kierősíti az elhaló dobogásokat. A halált kellene hallani, az eltűnés rettenetét, Bálint Györgyét, a „drága” barátét, Radnótiét, és még sokakét. Hallani kellene a halált, alászállni a poklokra, még mielőtt diadalmas mondatokra szánnánk el magunkat a tömegsírból is föltámadó forma tökélyéről. Vissza kellene venni, letördelni az ékezeteket. Egy barátság erőszakos megszakadásának lehetetlen lenyomata, és így befejezetlen, mert befejezhetetlen. Bálint Györgyöt 1943. január 21-én ölik meg Ukrajnában, Radnóti hosszú hónapokkal később, november 21-én arra riad, hogy megérzi eltűnt barátja lelkének illatát és saját halálát: „Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy / illat vagy magad is?” Nem tud írni róla, írja, csonkolt félsorokat vet a papírra. A szöveget a nem tudás iszonyata lepi el, majd vége szakad, még mielőtt az ékes semmitmondás ékezetei fölkerülnének a mindegyre ismétlődőre és elfogadhatatlanra.



Radnóti Miklós
Ötödik ecloga
Töredék


Bálint György emlékére


Drága barátom, hogy dideregtem e vers hidegétől,
hogy rettegtem a szót, ma is elmenekültem előle.
Félsorokat róttam.
Másról, másról igyekeztem
írni, hiába! az éj, ez a rémes, rejtekező éj
rámszól: róla beszélj.
És felriadok, de a hang már
hallgat, akár odakint Ukrajna mezőin a holtak.
Eltüntél.
S ez az ősz se hozott hírt rólad.
Az erdőn
ujra suhog ma a tél vad jóslata, húznak a súlyos
fellegek és hóval teli ujra megállnak az égen.
Élsz-e, ki tudja?
Ma már én sem tudom, én se dühöngök,
hogyha legyintenek és fájdalmasan elfödik arcuk.
S nem tudnak semmit.
De te élsz? csak megsebesültél?
Jársz az avarban az erdei sár sürü illata közt, vagy
illat vagy magad is?
Már szálldos a hó a mezőkön.
Eltünt, – koppan a hír.
És dobban, dermed a szív bent.
Két bordám közt már feszülő, rossz fájdalom ébred,
reszket ilyenkor s emlékemben oly élesen élnek
régmondott szavaid s úgy érzem testi valódat,
mint a halottakét –
Mégsem tudok írni ma rólad!


1943. november 21.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Visky András


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.