Talált vers / Reggel

Arthur Rimbaud
Reggel[2020. március]



Nem volt-e egykor kedves, hősi, mesés, aranylapokra kívánkozó ifjúságom – nagyon is sok szerencsém! Micsoda vétkem vagy tévedésem érdemelte ki mai nagy gyengeségemet? Ti, akik azt állítjátok, hogy az állatok zokognak bánatukban, hogy a betegek kétségbeesnek, hogy a halottak rosszakat álmodnak, próbáljátok meg elmesélni bukásomat és álmaimat. Én már nem tudom jobban kifejezni magam, mint a koldus az ő örökös Pater noster-eivel és Ave Mariá-ival. Már nem tudok beszélni!
De ma, úgy érzem, befejeztem a poklomról szóló beszámolót. A pokol volt ez valóban, az, amelynek kapuit az ember nyitotta meg.
Ugyanabban a pusztaságban, ugyanazon az éjszakán fáradt szemeim még mindig az ezüstcsillagra nyílnak, de mindig anélkül, hogy mozdulnának az Élet urai, a háromkirályok, a szív, a lélek és az ész. Mikor mehetünk már, partokon és hegyeken túl, köszönteni az új munka születését, az új tudásét, a zsarnokok és démonok futását, a babona végét, s imádni – elsőként! – a földre szállt Karácsonyt!
Egek éneke, népek menete! Rabszolgák, ne átkozzuk az életet.


SOMLYÓ GYÖRGY fordítása
















Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Arthur Rimbaud


A szerzőtől még

   Világváros


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.