Vers, próza / Rettentő magány

Jánosházy György
Rettentő magány


Öröktől fogva s mindörökre lenni,
valahol téren és időn kivül,
hol otthona a Mindenség s a Semmi,
fényben, sötétben mindig egyedül,


minden atomban s az egész világban,
betöltve a dermesztő végtelent,
sok milliárd bolygón mégis hazátlan,
s a táguló Kozmoszban kripta-csend,


a Mű, mit tervező gonddal teremtett,
szünetlenül rombolja önmagát,
rejtett hibák bontják, dúlják a Rendet;


ezt látni egy bús örökléten át,
társtalanul, hiába szánva-bánva:
nincsen rettentőbb, mint Isten magánya.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Jánosházy György




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.