Talált vers / Riának hívom

József Attila
Riának hívom[2020. június]



Riának hívom őt,
de éppúgy mondhatnám sónak, vagy villámnak is.
Sok értelmetlen dolgot csinálunk, azt mondjuk rá,
hogy szép s azután kiejtjük kezünkből.
Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és
szavaimon,
haj, de igen messze van.
Ha egyedül vagyok, odaül homlokom elé, nagyon
fájhatok neki,
sóhajt s testemre hullajtja fájdalmait.

Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a
virágokat,
pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat
dobálnak jobbra-balra,
belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei,
közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről
sem tud,
azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy hogy engem
kínál meg vacsorával.

Egy hangvilla két ága vagyunk
s mégis, ha egymásra nézünk,
néha rekedten száll föl a szomorúság.


1925











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

József Attila




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.