vers, próza / Rokonlelkek

Eszteró István
Rokonlelkek[2017. május]



Megakad szemed az öreg pincéren,
egy villanásra szinte önarcképed,
kijutott neki is életszíntéren
a jaj szerepből, hisz rögtön megérted,

ahogyan álldogál asztalnál készen,
kommandírozó arcokra tekintve,
csak szolgál, párja sincs figyelmességben,
ha meglökik, bocsánatot kér szinte,

sorolja botló nyelvvel a menüt,
amilyet csak ritkán kóstolgatott,
nem imádott ő idegen menőt,
ha fanyar édessé kavargatott,

flancoló zsivajban nyelvén a slafrok
honi szép emléke hányja bukfencét,
nem ételre éhes, nokedlis szaftot
helyette mások már kikenegették,

eszébe juthat hazája, leánya,
de elhessenti lelógó kendője,
szívdobogása döbbenten leállna,
ha felidézné, rég nincs jövendője,

ha fizetésre kerül sor, már kellner
nyújtja a számlát, hisz ő itt leszámolt
a világgal, mely kidüllesztett mellel
illúziókat előle lerámolt,

nézel utána, míg görnyedt alakja
a te lépteiddel olvad a gőzbe,
s jobb sorsra érdemes kendőt lerakva
cammog el mindenkitől megelőzve.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Eszteró István




Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.