színház / Romeo és Júlia

William Shakespeare
Romeo és Júlia

Látó, 2010. augusztus-szeptember




TRAGÉDIA ÖT FELVONÁSBAN


Fordította JÁNOSHÁZY GYÖRGY



SZEMÉLYEK


Romeo
Kar
Montecchi, apja
Montecchi felesége
Benvolio, Montecchi unokaöccse
Ábrahám, Montecchi szolgája
Boldizsár, Romeo szolgája
Júlia
Capuletti, apja
Capuletti felesége
Tebaldo, Capulettiné unokaöccse
Tebaldo apródja
Petruccio
Capuletti unokatestvére
Júlia dajkája
Péter,
Sámson,
Gergely, Capulettiék szolgái
Más szolgák
Muzsikusok
Escalus, Verona hercege
Mercuzio,
Paris gróf, rokonai
Paris apródja
Lőrinc barát
János barát
Patikárius
Az őrség vezetője
Polgárőrök
Álarcosok, vendégek, Montecchi és Capuletti párthívei



PROLÓGUS
Jön a Kar
KAR Két gazdag és előkelő család
Él Veronában, mesénk színhelyén,
De ős gyűlölség szül új s új csatát,
S polgárvér szárad a polgár kezén.
Szilaj vérükből két boldogtalant
Fakasztottak ártó sorscsillagok,
Balvégzetű szerelmük lesz a hant,
Amely bevégzi ezt a haragot.
Ez a keserves, bús szerelmi láng
És a szülők rettentő, vak dühe,
Min gyermekük halála győz csupán –
E kétórás mesét ez tölti be.
Csak annyi kell, hogy jól figyeljetek,
Ami most csonka, teljes lesz s kerek.
El
ELSŐ FELVONÁS


1. SZÍN
[Verona. Köztér]
Sámson és Gergely, a Capuletti-ház két szolgája, jön karddal és pajzzsal
SÁMSON A kardomra, Gerő, nem fogvájót hordunk az oldalunkon.
GERGELY Nem is, akkor a fogunkat vájnánk vele.
SÁMSON Már úgy értem, ha felfortyanunk, egy-kettő, ki is húzzuk.
GERGELY Az ám, aki nagyon fortyog, könnyen kihúzhatja a lutrit.
SÁMSON Ha felmegy a pumpám, egyből odasózok.
GERGELY Lassan jár a te pumpád sózni.
SÁMSON Egy Montecchi-kutyától menten felszökik.
GERGELY Csakhogy felszökni annyi, mint meglódulni, bátor ember pedig helyt­áll, így hát te elviszed az irhád.
SÁMSON Egy olyan kutyától úgy nekilódulok, hogy helytállok. Elbánok én minden lánnyal és legénnyel a Montecchi-portán.
GERGELY Gyenge fickó vagy te akkor, mert csak gyenge ember mérkőzik fehércseléddel.
SÁMSON Ez már igaz, gyenge a nő is, azért tépi a másik nő haját; de ha elvertem a faltól a Montecchi legényeit, falhoz nyomhatom a fehércselédeket.
GERGELY A gazdáink és az embereik közt folyik itt a háborúság.
SÁMSON Mindegy az. Könyörtelen leszek: ha elbántam a férfiakkal, sorra veszem a lányokat: megdöföm őket.
GERGELY A lányok szívét?
SÁMSON A lányok szűzhártyáját, értjük?
GERGELY Értik is majd, ha érzik.
SÁMSON Érzik is majd, mi telik tőlem, mert marha nagydarab ember vagyok én.
GERGELY Jó, hogy nem nagydarab marha, mert vinnének is a vágóhídra.
Jön Ábrahám Montecchiék egy másik szolgájával
Húzd ki a szerszámodat! Montecchi-fajta jön.
SÁMSON Ihol a pucér vasam. Köss belé, én hátul fedezlek.
GERGELY Hátul, mi, hogy elinalj?
SÁMSON Ne félts te engem!
GERGELY Nem is: magamat féltem tőled.
SÁMSON Tartsuk be a törvényt. Kezdjék csak ők.
GERGELY Én csúnyán nézek rájuk, értsék, ahogy éppen jólesik.
SÁMSON Hát, ahogy éppen merik. Én fügét mutatok nekik, semmirevalók, ha lenyelik.
Fügét mutat
ÁBRAHÁM Fügét mutatsz nekünk, komám?
SÁMSON Fügét mutatok, komám.
ÁBRAHÁM Nekünk mutatod a fügét, komám?
SÁMSON (Gergelyhez) Velünk van a törvény, ha azt mondom: igen?
GERGELY Biza nem.
SÁMSON (Ábrahámhoz) Nem, komám, nem nektek mutatok fügét, komám, csak úgy fügét mutatok, komám.
GERGELY (Ábrahámhoz) Kötekedsz, komám?
ÁBRAHÁM Kötekedek, komám? Azt nem, komám.
SÁMSON Mert ha mégis, én állom, komám. Ér annyit a gazdám, mint a tied.
ÁBRAHÁM Nem is többet.
SÁMSON Jól van, komám.
Jön Benvolio
GERGELY Mondd, hogy többet. Itt jön a gazdánk rokona.
SÁMSON (Ábrahámhoz) Bizony többet, komám.
ÁBRAHÁM Hazudsz.
SÁMSON Ki a kardot, ha férfiak vagytok! No, Gerő, lássuk a mestervágásodat!
Kardot rántanak és vívnak
BENVOLIO (kardot ránt) Félre, bolondok! Le a kardokkal! Nem tudjátok, mit mű­veltek.
Jön Tebaldo
TEBALDO (kardot ránt) E gyáva pórnépségre vonsz te kardot?
Fordulj felém, nézz szembe a halállal!
BENVOLIO Békítni jöttem. Dugd vissza a kardod,
Vagy válaszd őket szét velem te is.
TEBALDO Karddal locsogsz békéről? Gyűlölöm,
Mint a poklot, Montecchit, s téged is.
Védd magad, gyáva!
Vívnak. Jön három-négy Polgárőr, botokkal és alabárdokkal
(POLGÁRŐRÖK) Furkót, hé, alabárdot! Üsd le őket!
Le Capulettival, Montecchival!
Jön Capuletti háziköntösben és Capulettiné
CAPULETTI Mi lárma ez? Ide a hosszú kardom!
CAPULETTINÉ Mankót, mankót! Minek neked a kard?
Jön Montecchi (kivont karddal) és Montecchiné
CAPULETTI A kardomat! A vén Montecchi jön,
És felém villogtatja rossz vasát.
MONTECCHI Te aljas Capuletti!
Felesége visszatartja
Hagyj, eressz el!
MONTECCHINÉ Lépést se! Nem verekszel meg vele.
(A Polgárőrök próbálják szétválasztani a küzdő feleket)
Jön Escalus herceg kísérettel
ESCALUS E békebontó, megbolydult zavargók,
Szomszéd vérével szennyezett acéllal,
Nem hallanak. – Ti, kerge dúvadak,
Kik veszett dühötök tüzét erek
Bíbor forrásvizével oltanátok,
Kínhalál vár, ha véres kezetek
A féktelen fegyvert el nem hajítja,
S nem hallgattok felbőszült uratokra.
(Montecchi, Capuletti és híveik földre dobják fegyverüket)
Vén Capuletti és Montecchi, egy-két
Szóból támadt csetepatéitok
Háromszor verték fel az utca csendjét,
És agg polgáraink levetve tisztes,
Szép öltözetüket, vén alabárdot
Ragadtak vén kezükbe, békességtől
Rozsdás vasat rozsdás gyűlölet ellen.
Ha még egyszer feldúljátok az utcát,
A békebontás ára fejetek.
A többiek ezúttal elmehetnek,
De, Capuletti, te most jöjj velem;
És te, Montecchi, jöjj el délután
A tanácsházba, hol bíráskodunk,
Hogy megtudd, mit határoztunk ez ügyben.
Most fejvesztés terhével mind el innen!
Mind el, Montecchi, Montecchiné és Benvolio kivételével


MONTECCHI Az ős viszályt ki élesztette fel?
Beszélj, öcsém: te láttad elejétől?
BENVOLIO Ellenséged szolgái és tiéid
Már harcban voltak, mikor ideértem.
Kardot húztam, hogy szétválasszam őket,
Ám karddal rontott rám a vad Tebaldo:
Míg sértésekkel tömte fülemet,
Feje fölött a szelet vágta kardja,
De az fütyült rá csúfondárosan.
Ádázul döftük és csépeltük egymást,
Mind több újonnan jöttel verekedve,
Míg jött a herceg, és végét vetette.
MONTECCHINÉ Romeo hol van? Nem láttad, öcsénk?
Be jó, hogy ő nem volt itt az imént.
BENVOLIO Egy órával előbb, hogy kitekintett
A szent Nap-Kelet ablakán a Nap,
A nyugtalanság kihajtott a házból,
S a szikamor-liget táján, amely
A város nyugati végét keríti,
Hajnali sétán láttam fiadat.
Oda akartam menni, mire ő
Elillant menten a fák rejtekébe.
A magaméhoz mérve ezt az érzést,
Ki embert látni éppúgy nem kivántam,
Mert magam is túl sok voltam magamnak,
Rossz kedvemet követve, nem követtem,
Kerültem azt, ki engem elkerült.
MONTECCHI Sokszor látták őt arra járni reggel,
A harmatot könnyekkel szaporítva,
A felhőket felhőnyi sóhajokkal.
De mikor a mindent felviditó Nap
Aurora ágyáról lassan levonja
A messzi keleten a takarót,
A fény elől elmenekül fiam,
És szobájában húzza meg magát,
A szép napfényt az ablakból kizárva,
Bent mesterséges éjszakát teremt.
A búsongás megárthat még neki,
Ha jó tanács meg nem segítheti.
BENVOLIO Nemes bátyám, tudod-e az okát?
MONTECCHI Sejtelmem sincs, és tőle nem tudom meg.
BENVOLIO Próbáltad-e valahogy szóra bírni?
MONTECCHI Próbáltam, persze, és még sok barátja,
De neki egyetlen tanácsadója
A szíve – mily igaz, nem tudhatom,
De szorosan magába zárja titkát,
És semmit fel nem fedne, el nem árul,
Mint bimbó, mit féreg mardos belül,
Mielőtt zsenge szirmait kitárná,
S szépségével kedveskednék a Napnak.
Ha tudnám, mért van bánattal tele,
Kerülne mindjárt jó orvosszere.
Jön Romeo
BENVOLIO Épp jön. Most menjetek. Jó alkalom:
Én kiszedem belőle, fogadom.
MONTECCHI Csak gyóntasd meg, nagy jót teszel velünk.
Bár sikerülne! Asszonyom, megyünk.
Montecchi és Montecchiné el
BENVOLIO Kuzin, jo reggelt.
ROMEO Még ilyen korán van?
BENVOLIO Most múlt kilenc.
ROMEO Hosszúra nyújtja nálam
A bú az órát. Apám ment el innen?
BENVOLIO Ő volt. Milyen bú nyújtja meg napod?
ROMEO Csak az, hogy nincs, ami megrövidítse.
BENVOLIO Szerelem
ROMEO Nem.
BENVOLIO Kiszerettél belőle?
ROMEO Én szeretem, csak ő nem szeret engem.
BENVOLIO Jaj, szemre oly szelíd a szerelem,
De közelebbről zsarnoki s komisz.
ROMEO Jaj, hogy noha szemét kendő lepi,
Kit célba vett, szem nélkül megleli.
De hol ebédelünk? (Vért pillant meg) Jaj! Verekedtek?
Ne is meséld, hallottam már elégszer.
Öl a gyűlölség, öl a szerelem.
Vad szerelem, szerelmes gyűlölet,
Kősúlyu pihe, zordon hiuság,
Tetszetős formák undok káosza,
Fagyos tűz, fényes füst, beteg egészség,
Bús éber álom, az is, ami nem!
Ez a szerelmem, ezt nem szeretem.
Hát nem nevetsz?
BENVOLIO Inkább sírok, kuzin.
ROMEO Jó szív, miért?
BENVOLIO Szegény jó szíveden.
ROMEO Aki szeret, tudjuk, mind szertelen.
Oly súllyal nyomja mellemet a bánat,
S a tieddel megsokszorozva támad
Szívemre. A te nagy szereteteddel
Bánatomat még csak megtoldod eggyel.
Sóhaj fűtötte füst a szerelem,
Ha boldog, kis tűzláng a szemeden,
Ha gyötrelmes, könnyek táplálta tenger.
Mi egyéb hát? Ép ésszel elmebaj.
Maró epe és édes gyógyital.
Ég áldjon.
BENVOLIO Várj, veled megyek, rokon.
Ha faképnél hagysz, megbántasz nagyon.
ROMEO Itt sem vagyok. Elvesztettem magam.
Nem Romeo ez: ő most messze van.
BENVOLIO Mondd el már nagy búsan, hogy kit szeretsz.
ROMEO Jajgassak is, hogy elmondjam neked?
BENVOLIO Jajgass? No nem, de búsan mondd csak el.
ROMEO Haldokló mond így végrendeletet.
Nem szólnak így ahhoz, ki nagybeteg.
Bús szóval: egy nőt szeretek, kuzin.
BENVOLIO Majd eltaláltam. Merthogy szereted.
ROMEO Jó céllövő vagy; szép is az a nő.
BENVOLIO Könnyen talál, ki biztos célba lő.
ROMEO A célban tévedsz. Őt el nem találja
Cupido nyila: olyan, mint Diána,
Szüzesség a páncélja, oly szilárd,
Hogy gyermek íja ennek mit sem árt.
Nem hat rá szép szavak, esdő szemek
Hő ostroma, nem tárja ki ölét
A szent nőket is megejtő aranynak.
Gazdag szépségben, más hibája nincs,
Csak az: ha meghal, vele hal e kincs.
BENVOLIO Megesküdött, hogy holtig szűzen él?
ROMEO Így spórol ő, de megfizet ezér’;
Ki koplaltatja szépségét, bolond:
A folytatásáról ezzel lemond.
Szép és okos, ésszel, bájjal teli,
Örömét mégis kínomban leli.


Megesküdött, hogy sohasem szeret,
És én élő holtként szólok veled.
BENVOLIO Felejts el rá gondolni, azt ajánlom.
ROMEO De gondolkozni hogy’ felejtsek el?
BENVOLIO Hát úgy, hogy nyisd ki jobban a szemed.
Van még szép lány elég.
ROMEO Azok az ő
Nagy szépségét juttatják mind eszembe.
Szép hölgyek arcán a fekete álarc
Azt súgja, fehér szépséget takar.
Kit vakság sújtott, sohasem felejti
Vesztett szemevilága drága kincsét.
Mutass nekem egy nőt, egy csodaszépet:
Szépségében nem azt olvashatom,
Hogy ő a legszebbnél sokkalta szebb?
Ég áldjon; nem felejtek, ne reméljed.
BENVOLIO Én megtanítlak rá, ha addig élek.
Mindketten el


2. SZÍN
[Utca]
Jön Capuletti, Paris és (Péter), egy szolga
CAPULETTI Montecchi is megkapta büntetését,
Mint én; úgy vélem, nem is lesz nehéz
Két vénségnek megtartani a békét.
PARIS Itt mindkettőtök tekintélyes ember,
Nagy kár ez a hosszú viszálykodás.
No, de a kérésemre mit felelsz?
CAPULETTI Már mondtam, és csak azt mondhatom újra.
A lányom még nem jár ki a világba,
Tizennégy éve sem kerekedett ki.
Hervadjon el még két nyár, mielőtt
A nászra érettnek mondhatjuk őt.
PARIS Boldog anya e korban sok leány.
CAPULETTI Korán kinyílt virág elhull korán.
De udvarolj, hajlítsd szívét feléd.
A hozzájárulásom nem elég:
Ha kedve van, és igent mond neked,
Választására nem mondok nemet.
Ma este bál lesz, jó szokás szerint,
Sok vendég jön, házunk barátja mind;
Téged mindenki másnál szívesebben
Látunk e tarka, nagy vendégseregben.
Ma éjjel földön járó csillagok
Fényétől a sötét ég felragyog.
Vigasz az ifjú léleknek, mikor
A lomha tél sarkára rátipor
Víg április; te ugyanannyi kéjjel
Nézhetsz bimbózó lányokat ma éjjel
A házamban. Figyelj jól, légy szemes,
Keresd, ki rá leginkább érdemes.
A lányom is közöttük lesz: szerény
Kis szám a sokból, mégis az enyém.
Jöjj most velem. (Papírt nyújt [Péternek]) Fiú, sietve menj el
Ezekhez sorra az üzenetemmel,
Mond mindegyiknek: a házamba várom,
Legyen vendégem a ma esti bálon.
Capuletti és Paris el
(PÉTER) Most találjam ki, kiknek a neve áll itt! Meg van írva, hogy suszter maradjon a rőfnél, szabó a kaptafánál, halász a pemzlinél, festő a hálónál; engem pedig elküldenek, hogy találjam meg azokat, akik fel vannak itt írva, de hogy’ találjam ki, mit írt ide, aki írta? Írástudó kéne.
Jön Benvolio és Romeo
Éppeg jókor jönnek.
BENVOLIO
Eloltja az új tűz a régi lángot,
Új fájdalom egy régit felcserél.
Ha szédülsz, visszafele járd a táncot.
Régit megszüntet egy új szenvedély.
Ha szemeden új kór varázsa van,
A régi méreg már hatástalan.
ROMEO Az útifű levele is nagyon jó.
BENVOLIO Ugyan mire?
ROMEO Ha eltörted a lábad.
BENVOLIO Bolond vagy, Romeo?
ROMEO Bolondnál jobban megkötöztek engem,
Börtönbe vetve, éhkoppot nyelek,
Kínoznak, vernek… (Péterhez) Jó estét, fiú.
(PÉTER) Jó’stét. Tud-e olvasni uraságod?
ROMEO Nyomorúságból olvasom a sorsom.
(PÉTER) Azt könyv nélkül is megtanulhatta. De azt kérdem, tudja-e olvasni azt, amit lát?
ROMEO Ha ismerem a betűket és a nyelvet.
(PÉTER) Jól forog a nyelve. No, Isten áldja.
ROMEO Állj meg, fiú. Tudok olvasni.
Olvassa az írást
„Signor Martino feleségével és lányaival,
Anselmo gróf bájos húgaival,
Özvegy Vitruvióné úrasszony,
Signor Placenzio szeretetreméltó unokahúgaival,
Mercuzio és testvére, Valentino,
Capuletti nagybátyám feleségével és lányaival,
Szépséges unokahúgom, Róza és Lívia,
Signor Valenzio és unokaöccse, Tebaldo,
Lucio és a víg kedvű Heléna.”
Szép társaság. De hova invitálod?
(PÉTER) Fel.
ROMEO Hova?
(PÉTER) Házunkba, vacsorára.
ROMEO Kinek a házába?
(PÉTER) A gazdáméba.
ROMEO Mért is nem ezt kérdeztem legelőbb?
(PÉTER) Megmondom én anélkül is. Az én gazdám a nagyságos, gazdag Capuletti, és ha kegyelmetek nem a Montecchi-házból valók, jöjjenek el, és hörpintsenek fel nálunk egy kupa bort. No, Isten áldja. El
BENVOLIO A Capulettiék nagy vacsoráján
Jelen lesz a szép Róza is, szerelmed,
S minden híres szépsége Veronának.
Menjünk el, nézz nyitott szemmel körül:
Hozzájuk mérd, s ily sok szép arc után
Hattyúdat varjúnak látod csupán.
ROMEO Hogyha szemem vallása ily csalárd,
Váltsa lángokra könnyeit a szégyen;
Ha ennyi fojtó, bús könnyet kiállt,
Eretnekként máglyára vetve égjen.
Őnála szebbet! A Nap odafenn
A párját még nem látta sohasem.
BENVOLIO Szép volt, mert egymagában láttad őt,
Saját magával mérted ezt a nőt;
De tedd csak jó kristálymérlegre szépen
Kedvesedet más lányok ellenében:
Mérd össze más arcokkal ezt az arcot,
Szépségét nyomban kevesebbre tartod.
ROMEO Jó, elmegyek; de más azon a bálon
Nem érdekel, egyedül őt csodálom.
Mindketten el
3. SZÍN
[Szoba Capuletti házában]
Jön Capulettiné és a Dajka
CAPULETTINÉ Hol van a lányom, dajka? Hívd ide!
DAJKA Hívtam, oly igaz, mint az, hogy tizenkét
Évesen szűz voltam. – Kicsim, madárkám…
Uram, bocsá!... hová lett? Júlia!
Jön Júlia
JÚLIA Mi az, ki hív?
DAJKA Anyád.
JÚLIA Madame, itt vagyok. Mit kivánsz?
CAPULETTINÉ Arról van szó… Hagyj most magunkra, dajka.
Nem tartozik rád. Nem, jöjj vissza, dajka.
Gondolom, jobb, ha hallod, mit beszélünk.
Te tudod, hogy nagyocska már a lányom.
DAJKA Megmondhatom órára a korát.
CAPULETTINÉ Még nincs tizennégy.
DAJKA A tizennégy fogamra – a tízet csak úgy mondom, már csak négy maradt – még nincs tizennégy. Mennyi van még Vasas Szent Péterig?
CAPULETTINÉ Két hét és néhány nap.
DAJKA Mindegy, legyen néhány nap, vagy akárhány,
Szent Péter napján este lesz tizennégy.
Zsuzsimmal volt – Isten nyugtassa lelkét! –
Épp egyidős. Zsuzsit elvette Isten,
Tán meg sem érdemeltem. No, de mondom,
Szent Péter napján este lesz tizennégy,
Lelkemre, akkor, jól emlékezem.
Tizenegy éve, hogy rengett a föld,
S én éppen aznap választottam el
Az év minden napjából, nem felejtem,
Mert megkentem a csecsemet ürömmel,
Hogy kint ültem a galambdúc alatt.
Az úrral Mantovában jártak akkor.
Hát, jól vált még az eszem. No, de mondom,
Ahogy megszopta csecsemen az ürmöt,
És az keserü volt, a kis buta
Hű, be mérges lett, a csecsem kiköpte!
Reccs, a galambdúc! Szedtem is a lábam,
Nem kellett hajtani;
Éppenséggel tizenegy éve ennek,
Már jól megállt a lábán. A keresztre,
Futkározott, totyogott erre-arra,
Előző nap a fejét is beverte,
És az uram – Isten nyugtassa lelkét,
Víg kedélyű ember volt – ölbe kapta.
„No – mondta néki –, szóval orra estél?
Esel hanyatt is, majd ha több eszed lesz,
Igaz, Juli?” S a kis piszok, hitemre,
Elcsitult menten, és így szólt: „Aha.”
Lám, most valóra válik ez a tréfa!
Ha ezer évig élek is, bizonnyal
El nem felejtem. „Igaz, Juli?” mondta,
S a kis buta még helyeselt: „Aha.”
CAPULETTINÉ Elég legyen. Kérlek, hagyd abba már!
DAJKA Igen, madame. No, de muszáj nevetnem,
Ha elgondolom, hogy így szólt: „Aha.”
Pedig, hitemre, akkora dudor lett
A fején, mint egy kiskakas heréje.
Jól odacsapta, sírt keservesen.
„No – mondta az uram –, hát orra estél?
Csak nőj még kissé, esel majd hanyatt is,
Igaz, Juli?” És elcsitult: „Aha.”
CAPULETTINÉ Csitulj el már te is, dada, ha mondom.
DAJKA Egy szót se szólok. Tartson meg az Isten,
Ily szép babát nem szoptattam soha.
Ha megérem férjhez menésedet,
Többet nem is kivánok.
CAPULETTINÉ Férjhez menés: nos, épp ez, amiről
Beszélni akarok. Mondd, Júlia,
Már gondoltál-e a férjhez menésre?
JÚLIA Ily tisztességről nem is álmodoztam.
DAJKA Tisztesség! Hogyha nem volnék a dajkád,
Azt hinném, tejjel szoptál ennyi észt.
CAPULETTINÉ Nos, gondolj rá. Jó családból való,
Tenálad ifjabb hölgyek Veronában
Ma már anyák. Ha visszaszámolok,
Én anyád voltam már ebben a korban,
S te még leány vagy. Hogy rövidre fogjam:
A daliás Paris kér feleségül.
DAJKA Férfi az, lánykám, férfi a javából,
Nincs párja… igazi viaszbaba.
CAPULETTINÉ A veronai nyár legszebb virága.
DAJKA Az ám, virág, valóságos virág!


CAPULETTINÉ (Júliához) Mit szólsz? Tudnád szeretni ezt a férfit?
Megláthatod ma este majd a bálon.
Olvasd ott ékes könyvként Paris arcát,
Melybe a Szépség tolla írt gyönyört.
Vizsgáld meg rendre mindenik vonását,
És meglátod, egymást hogy’ gazdagítják;
Ami homályban marad tán e könyvben,
Azt megleled szemébe írva könnyen.
Szerelmes, szép könyv: hogy tökéletes
Lehessen, már csak szép kötést keres.
Az óceánban él a hal, mivel
Szép tartalomhoz éppoly forma kell.
A könyv is úgy értékes igazán,
Ha arany kapcsot látsz arany szaván.
Elnyered őt, osztozva mindenében,
S te sem leszel kevesebb semmiképpen.
DAJKA Nem ám, férjtől csak gömbölyűbb az asszony.
CAPULETTINÉ Mondd hát, lányom, tudod szeretni őt?
JÚLIA Igyekszem, csakhogy látnom kell előbb;
De pillantásomat addig vetem
Csupán, ameddig megszabod nekem.
Jön (Péter)
(PÉTER) Asszonyom, megjöttek a vendégek, a vacsora tálalva van, hívják kegyelmedet, keresik a kisasszonyt, a kamrában szidják a dajkát, minden a feje tetején áll. Futok felszolgálni. Könyörgök, máris jöjjenek.
CAPULETTINÉ Megyünk. (Péter) el
Jöjj, lányom, a gróf vár reád.
DAJKA Szép napra jöjjön boldog éjszakád.
Mind el


4. SZÍN
[Utca]
Jön Romeo, Mercuzio és Benvolio, álarcban, öt-hat más álarcossal, dobbal és fáklyákkal
ROMEO A mentségünkre mondunk valamit,
Vagy egy szóval sem kérünk engedelmet?
BENVOLIO A szócséplés idejét múlta már,
Nem kell bekötött szemmel Cupido,
Hogy tatár-íjnak kipingált karóval
Borzongasson, mint egy madárijesztő,
Nem kell már rosszul bemagolt prológust
Makogni jöttünkkor súgó után.
Nézzenek minket, aminek akarnak,
Csak fordulunk egyet velük, s megyünk.
ROMEO Adjatok fáklyát! Nekem semmi kedvem,
Lomha vagyok, inkább világitok.
MERCUZIO Nem, Romeo, ma megtáncoltatunk.
ROMEO Nem, higgy nekem. Hajlékony tánccipő
Van rajtatok; de lelkem, mint az ólom,
A földre húz, nem hagy moccanni sem.
MERCUZIO Szerelmes vagy, kösd hát magadra Ámor
Szárnyát, és szállj hétköznapok fölé.
ROMEO Túl fájón átjárt Ámor nyila, ahhoz,
Hogy könnyű tollai röpítsenek;
Nem bírok bánatom fölébe szállni,
Szerelmem súlyos terhe mélybe nyom.
MERCUZIO Te nyomd terhével mélybe a szerelmet:
Oly gyenge az, nem is kell nagy nyomás.
ROMEO A szerelem az volna? Sőt, komisz,
Nyers és kíméletlen, szúr, mint a tüske.
MERCUZIO Ha komisz, légy hozzá komisz te is.
Ha szúr, szúrd vissza, gyűrd magad alá.
Egy tokot, hadd dugjam bele a képem!
Álarcra álarcot. S ha kandi szem
E rút pofa mögé akarna lesni?
Helyettem ez a rondaság pirul.
(Álarcot öltenek)
BENVOLIO No, kopogjunk, menjünk be, s mit se várva
Fogja is táncra mindegyik a lábát.
ROMEO Fáklyát nekem! Csiklandja gondtalan
Léhűtők sarka a közönyös padlót,
Én azt mondom, amit a nagyapáink:
Legyek csak gyertyatartó, szenvtelen.
MERCUZIO Annál inkább lehetnél szemtelen.
No, de nem baj, szem nélkül is kihúzunk
A szerelem mocsarából, amelytől
Bűzlesz. Ej, kár fáklyát égetni nappal!
ROMEO Szamárság.
MERCUZIO Úgy értettem, oly hiába
Fényeskedünk itt, mint nappal a fáklya.
Az értelmét keresd, mit rejt a szó,
S a tréfa is mindjárt helyénvaló.
ROMEO Maszkhoz talál is ily okoskodás,
Bemenni mégsem.
MERCUZIO Az mért volna más?
ROMEO Egy álmom volt.
MERCUZIO Nekem is, csuda jó.
ROMEO Mi volt az?
MERCUZIO Hogy álmunk gyakran csaló.
ROMEO A gyötrő álom igaz is lehet.
MERCUZIO Már látom, Mab királynő volt veled.
BENVOLIO Mab királynő? Ki az?
MERCUZIO A tündérek bábája ő, olyan
Kicsiny alakban jár, mint egy tanácsnok
Gyűrűs mutatóujján az agátkő.
Parányi lények vonta fogaton
Hajt éjjel az alvók orrán keresztül.
A kerékküllők csupa hosszu pókláb,
És szöcske szárnya fedi a kocsit,
Harmatos holdsugárból van a hám,
A legfinomabb pókháló a nyakló,
Az ostor tücsökcombon lenge hártya,
Szürke parádés szúnyog a kocsis:
Egy lusta cseléd ujjából kivájt
Dundi kukac felénél nem nagyobb.
A hintó maga üres mogyoróhéj,
A mókus vagy vén szú pucolta ki,
Ők tündérek bognárai öröktől.
Így száguld át szerelmesek agyán
Éjente, s csupa szerelem az álmuk;
Udvaronc térdén, s udvarlás az álma;
Hölgyek ajkán, s csókot hoz rá az álom,
De hólyagot húz rajta bosszusan Mab,
Ha édességről vall lehelletük.
Átvágtat néha egy prókátor ajkán,
És azt álmodja, kiszagol egy jó pert;
Máskor a dézsmás disznó farkhegyével
Megbirizgálja az alvó pap orrát,
És az zsíros stallumról álmodik.
Máskor meg áthajt egy zsoldos nyakán,
És álma csupa átmetszett torok,
Rajtaütés meg áttörés, spanyol kard,
Eszméletlen tivornya; végül aztán
Dobszó, amire felpattan, feléled,
Ijedtében elmond egy-két imát,
És elalszik megint. Ez Mab királynő:
Befonja éjjel a lovak sörényét,
Gubancokat süt loncsos, kusza hajba,
És bajt hoz arra, ki szálára bontja.
Ő a lidérc, ki megnyomja a lányt,
Ha hátán alszik, hogy tanítsa súlyt
Elbírni és az ágyban tenni dolgát.
Ő az…
ROMEO Elég, Mercuzio, elég!
A semmit cifrázod.
MERCUZIO Igaz, csak álom,
Csupán a lusta agyvelő szülötte,
A játszi képzelet nemzette, nem más,
Anyaga olyan lenge, mint a lég,
És állhatatlan, mint a szél, amely most
Észak fagyos kebléhez dörgölőzik,
Majd mérgesen fujtatva tovacsörtet,
Hogy Dél harmatcseppjében mossa arcát.
BENVOLIO E szél elfúj célunktól minket is.
Megvolt a vacsora, későn jövünk.
ROMEO Félek, hogy túl korán: lelkemben érzem,
Egy csillagokba írt sorsfordulat
Félelmetes útját most kezdi el,
Ezen a bálon, s a mellembe zárt,
Utált életnek komisz cselfogással
Végét veti a korai halál.
De Ő, ki sorsom kormányozza, szabjon
Irányt vitorlámnak! Gyerünk, urak!
BENVOLIO Szóljon a dob!
Körbejárják a színpadot (és el)


5. SZÍN
[Csarnok Capuletti házában]
(Péter) és más szolgák jönnek törlőkendőkkel
(PÉTER) Hol van az a Tepsi, hogy segítsen cipelni? Nem hordja, csak nyalja a tányért!
ELSŐ SZOLGA Egy-két ember tudja csak a módit, az is mosdatlan. Ronda dolog.
(PÉTER) Félre a székekkel, toljátok odébb a pohárszéket, vigyázzatok az ezüstre. Te legény, rakj félre nekem egy darab marcipánt, és ha szeretsz, beszélj a kapussal, hogy eressze be a Köszörűs Zsuzsit meg Nellit. Anti, Tepsi!
MÁSODIK SZOLGA Jól van, no, itt vagyunk.
(PÉTER) Keresnek és hívnak, szólítanak és hajhásznak titeket a nagyteremben.


(ELSŐ) SZOLGA Nem lehetünk itt is, meg ott is. Hajrá, fiúk! Nyomjátok meg egy kicsit, aki bírja, marja.
(Jönnek-mennek, elvisznek asztalokat és székeket.) Jönnek (Zenészek, majd) egyik ajtón Capuletti (a felesége), unokatestvére, Júlia, (a Dajka), Tebaldo, apródja, Petruccio, és valamennyi vendég és úrihölgy; a másik ajtón az álarcosok: (Romeo, Benvolio és Mercuzio)
CAPULETTI (az álarcosokhoz)
Isten hozott, urak. Hölgyek, akiknek
Nincs tyúkszeme, járnak veletek egyet.
Kisasszonyok, van, aki nem akar
Táncolni? Aki most húzódozik,
Tyúkszeme lehet annak. Nem igaz?
Isten hozott, urak. Valaha régen
Álarcot tettem a képemre én is,
Úgy suttogtam egy szépasszony fülébe,
S tetszett neki. De vége, vége, vége.
Isten hozott. Húzzátok rá, zenészek!
Zene szól, az álarcosok, vendégek és úrihölgyek táncolnak. (Romeo félreáll)
Helyet, helyet! Perdüljetek, leányok!
(A szolgákhoz) Több fényt, hé, s félre mind az asztalokkal!
Oltsátok el a tüzet, túl meleg van.
(Unokatestvéréhez) Á, jól fog az embernek kis mulatság!
No, ülj le, ülj le, derék Capuletti.
Elmúltak a mi táncos napjaink.
(Capuletti és unokatestvére leülnek)
Mennyi ideje annak, hogy utolszor
Álarcban voltunk?
CAPULETTI UNOKATESTVÉRE Harminc éve már.
CAPULETTI Ne is mondd, nincsen annyi, nincsen annyi,
A Lucenzio lakodalma óta,
Bármilyen gyorsan jöjjön is a pünkösd,
Huszonöt telt el; álarcot viseltünk.
CAPULETTI UNOKATESTVÉRE
Több volt, több volt. A fia már idősebb.
A fia harminc.
CAPULETTI Hogy mondhatsz ilyet?
Két évvel ezelőtt gyámság alatt volt.
ROMEO (egy Szolgához)
Ki az a hölgy, aki ama lovag
Karját díszíti?
SZOLGA Nem tudom, uram.


ROMEO A fáklya tőle fényesebben ég!
Mint etióp fülén a drága ék,
Az éj arcán tisztán csillogva csüng…
Túl szép a földre, túl nemes nekünk.
Galamb, mely varjak közt fénylik fehéren,
Így ragyog ő a többi lány körében.
Odamegyek, a tánc csak érne véget:
Üdvösség, ha kezem kezéhez érhet.
Szerettem ezelőtt? Nem, sohasem.
A szépet csak e perctől ismerem.
TEBALDO E hang csak egy Montecchié lehet.
Fiú, a tőrömet! (Apród el)
Ez a pimasz
Álarcba bújva betolakodik,
Hogy megcsúfolja, meggyalázza házunk?
De őseim becsületére mondom:
Nem bűn, ha meghal, mert vérét kiontom.
CAPULETTI (feláll) Mi lelt, miért dühödtél fel, rokon?
TEBALDO Montecchit látok itt, van hát okom;
Belopakodni hozzánk mit se félt,
Hogy megcsúfolja ezt az ünnepélyt.
CAPULETTI Az ifju Romeo?
TEBALDO Gaz Romeo!
CAPULETTI Fékezd magad, öcsém, nehogy zavard.
Úri módon, szépen viselkedik,
Azt tartják róla szerte Veronában,
Hogy jól nevelt és jó érzésü ifjú.
A város minden kincséért se tűrném,
Hogy itt a házamban megsértse bárki.
Maradj nyugton, ne is törődj vele.
Így akarom, s ha ehhez igazodsz,
Légy nyájasabb, ne vágj mogorva képet,
Bálhoz nem illik hepciás modor.
TEBALDO Illik bizony, ha vendégünk lator.
Nem tűrhetem.
CAPULETTI El fogod tűrni mégis.
El fogod tűrni, megmondtam. Csitulj már!
A házigazda te vagy itt, vagy én?
Hogy te nem tűrheted! Te! Mentsen Isten!
A vendégemmel kész vagy összekapni,
A kakast játszani, legénykedésből!
TEBALDO Bátyám, gyalázat!
CAPULETTI Csitulj már, elég volt!
Arcátlankodsz, ripők vagy. Így van-e?
De ugrálj csak, megjárhatod velem.
Még feleselni is mersz. No de most…
(Véget ér egy tánc. Júlia visszatér a helyére, ahol Romeo várja)
(A vendégekhez) Úgy kedveseim, jó volt. (Tebaldóhoz) Te fajankó!
TEBALDO Mímelt nyugalom, düh egymásra támad
Szívemben, s rázza minden porcikámat.
Én elmegyek, de ez a béke véges:
Holnapra epe lesz, ami ma édes. El
ROMEO (megérinti Júlia kezét)
Ha durva kezemmel érintve bántok
Ilyen szentséges oltárt, mint e kéz,
Ajkam – vezeklő, piruló zarándok –
E bűnt csókjával letörölni kész.
JÚLIA
Jó zarándok, ne bántsd saját kezed,
Hisz érintése csupa áhitat.
Szent útja is zarándokhoz vezet,
És kéz a kéznek tiszta csókot ad.
ROMEO
Nincs ajka hát zarándoknak s a szentnek?
JÚLIA
Imádkozásra szolgál az csupán.
ROMEO
Mit boldog kéz tehet, azért esengnek
Az ajkak is, hallgasd meg hő imám.
JÚLIA
A szent csak áll, de hallja az imát.
ROMEO
Csak állj, jutalmát hagyd elvenni hát.
Megcsókolja
A bűnt ajkamról eltörölte ajkad.
JÚLIA
De akkor a te bűnöd most enyém.
ROMEO
Ne maradjon bűnöm percig se rajtad,
Add vissza! Megcsókolja
JÚLIA Ezt jól érted, látom én.
DAJKA Kisasszonyom, egy szóra hív anyád.
(Júlia az anyjához megy)
ROMEO De ki az anyja?
DAJKA Ej, fiatalember,
A ház úrnője az, ki volna más,
Egy jóságos, derék és eszes asszony.
Én dajkáltam a lányt, kivel beszéltél,
És mondhatom, aki megkapja majd,
Megnyalhatja az ujját.
ROMEO Capuletti?
Mily sors! Az ellenségé lett a szívem.
BENVOLIO Menjünk, túl forró már a hangulat.
ROMEO Én nem lelem többé nyugalmamat.
CAPULETTI Ne még, urak, nehogy elmenjetek.
Jól fog ilyenkor még egy jó pohár bor.
(A fülébe súgnak)
Á, szóval így? Köszönet mindenért.
Köszönöm, jó urak. Jó éjszakát.
Fáklyákat ide! Menjünk most aludni.
(Unokatestvéréhez) Szavamra, pajtás, már későre jár.
Lefekszem.
Capuletti, (a felesége) és unokatestvére el. A vendégek, úrihölgyek, álarcosok, zenészek és szolgák távozni készülnek
JÚLIA Gyere csak, dajka. Mondd, ki az az úr?
DAJKA A vén Tiberio fia.
JÚLIA No, és az ott, aki most megy ki éppen?
DAJKA Az ifjú Petruccio, én azt hiszem.
JÚLIA S a nyomában, aki egyet se táncolt?
DAJKA Nem tudom.
JÚLIA Menj, kérdezd meg. Dajka el
Ha van már asszonya,
Koporsó lesz nászágyam, más soha.
DAJKA (visszatér) Montecchi az, a neve Romeo,
Ellenségünk fia, ez a való.
JÚLIA Gyűlölségből szerelem született!
Csak néztem, azt se tudtam, ki lehet.
A szerelem az úr most lelkemen,
Akit gyűlölnöm kell, azt szeretem.
DAJKA Mi az, mi az?
JÚLIA Kis vers, a táncosomtól
Tanultam az imént.
Hang a színfal mögül: „Júlia!”
DAJKA Megy íziben.
Menjünk. Egy vendég sem maradt, szivem.
Mindketten el
MÁSODIK FELVONÁS


Jön a Kar
KAR A régi vágy hamvába hunyt ma már,
Új, édes érzés lép az örökébe.
A szépség, kiért nem sok a halál,
Fakó lett Júliával összemérve.
Szeretik Romeót, ő is szeret,
Szemükben közös vágynak ég a lángja;
A fiú vélt ellenségért eped,
Félelmek közt viszi titkát a lányka.
Ellenség Romeo, ne is remélje,
Hogy megvallhatja szerelmét neki;
Júlia, bármint őrli szenvedélye,
Szerelmesét meg nem keresheti.
De nagy érzés erőt is ad, kerül
Jó alkalom, s a kín megédesül. El


1. SZÍN
[Capuletti kertje mellett]
Jön Romeo
ROMEO Hová mehetnék, hogyha itt a szívem?
Sötét föld, fordulj szép Napod felé.
(Megfordul és hátrahúzódik)
Jön Benvolio Mercuzióval
BENVOLIO Romeo, hej, öcskös, hej, Romeo!
MERCUZIO Van esze, elillant, le is feküdt már.
BENVOLIO Itt ment, és átugrott a kert falán,
Hívd, jó Mercuzio.
MERCUZIO Ide teremtem.
Romeo, őrült, megbomlott szerelmes!
Egy sóhaj képében toppanj elénk.
Nyögdécselj egy verssort, az is elég.
Egy jajt, egy rímet: szerelem – verem.
Mondj egy jó szót hantás Venus anyánknak,
És csúfnevet annak a vak kölyöknek,
Cupidónak, ki bakot lőtt, mikor
Kolduslányt szeretett Cophetua király. –
Nem hallja, nem mozdítja füle botját.
Meghalt ez a tökfej; meg kell idéznem.
Idézlek Róza csillogó szemére,
Skarlát ajkára, magas homlokára,
Kényes lábára, ringó derekára,
S a kertre, mely ehhez közel virít.
Képmásodban jelenj meg itt előttünk.
BENVOLIO Ha hallja, jól felbosszantod vele.
MERCUZIO Nincs rá oka. Azzal bosszantanám,
Ha tennék egy arcátlan szellemet
Róza ölébe, s ott élné világát,
Míg le nem csillapítja és kirakja.
Az bosszanthatná. Ahogy én idézem,
Az tisztes és szép. Kedvese nevében
Csak talpra akarom állítani.
BENVOLIO Jöjj, elrejtőzött ott a fák között,
És összebújt a nedves éjszakával.
Szerelme vak, hát sötétet keres.
MERCUZIO De aki vak, az célba nem talál.
Naspolyafa alatt ül, s azt szeretné,
Bár lenne Róza is olyan gyümölcs,
Mit naspolyának becéznek a lányok.
Ó, Romeo, legyen a kedvesed
Megnyílt gyümölcs, és benne te a mag!
Jó éjszakát. Én ágyba fekszem otthon.
Ez a virágágy túl hideg nekem.
Megyünk?
BENVOLIO Menjünk, kár valakit keresni,
Ha nem akarja azt, hogy megtalálják.
Benvolio és Mercuzio el
ROMEO (előrejön) Sebet az gúnyol, akit seb nem ért.
De csitt, fény árad ki az ablakon.
Napkelte az, és Júlia a Nap.
Tűnj fel, szép Nap, az irigy Holdat öld meg,
Máris beteg és sápadt bánatában,
Mert szolgálója, te, sokkalta szebb vagy.
Ne is szolgáld, hisz féltékeny reád.
Ilyen fakózöld Vesta-szűz lepelt
Csupán bolond visel, más senki: dobd le!
(Fent jön Júlia)
Ez ő, az én lánykám, az én szerelmem.
Bár csak tudná, hogy az!
Beszél, de egy szót sem hallok. Mi ez?
A szeme szól. Felelek hát neki.
Vakmerőség. Nem énhozzám beszél.
A két legszebb csillagnak fent az égen
Más dolga akadt, s visszatértükig
Őt kérték meg, hogy ragyogjon szemével.
S ha arcával ott fénylene az éjben?
Megszégyenítne minden csillagot,
Mint napvilág a mécset, fent az égen
Oly fénnyel tündökölne, a madár
Dalt kezdene, hajnalt köszöntve már.
Mily szépen hajtja most kezére arcát!
Bár én volnék a kesztyü a kezén,
Hogy megérintsem arcát!
JÚLIA Jaj!
ROMEO Beszél.
Beszélj még, fényes angyal; oly dicsőn
Ragyogsz fejem fölött az éjsötétben,
Mint a mennyország szárnyas hírvivője
Halandók kifehéredett szemének,
Kik hátrahőkölve, ámulva nézik,
Mikor a tunya felhőket megülve,
A lég ölén lassacskán elvitorláz.
JÚLIA (nem tudja, hogy Romeo hallja)
Ó, Romeo, mért is vagy Romeo?
Tagadd meg apád, és vesd el neved;
Vagy hogyha nem, esküdj fel kedvesemmé,
És én nem leszek érted Capuletti.
ROMEO (félre) Hallgassam tovább, vagy feleljek erre?
JÚLIA A neved ellenségem csak, te nem.
Te önmagad, és nem Montecchi vagy.
Mi az, hogy Montecchi? Se kéz, se láb,
Se kar, se arc, és semmiféle része
Az embernek. Legyen hát más neved!
Mi az a név? Amit rózsának mondunk,
Bárhogy is hívnánk, éppoly illatos.
Romeo, bár ne hívják Romeónak,
Ugyanolyan tökéletes marad
E név nélkül is. Vesd el a neved,
S e névért, mely nem részed semmiképpen,
Végy engem.
ROMEO Csak tartsd is meg a szavad.
Mondj kedvesednek, s ez keresztelőm lesz.
Ne legyek soha többé Romeo.
JÚLIA Ki vagy te, ki az éj leplébe bújva
Kihallgattad a titkom?
ROMEO Nem tudom
Néven nevezni magamat előtted.
A nevem, drága szent, gyűlöletes már
Magamnak, mert ellenséged neked.
Papírra írva, legott összetépném.
JÚLIA A fülem még nem itta száz szavát
Nyelvednek, ám hangját már ismerem.
Nem Romeo, nem Montecchi vagy-e?
ROMEO Egyik se, hogyha téged ingerel.
JÚLIA Mondd, hogy’ jöttél be ide, és miért?
Magas a fal, nehéz átmászni rajta,
És meghalhatsz itt a neved miatt,
Ha bármelyik rokonom rád talál.
ROMEO Szerelmem könnyű szárnya röpitett;
Fel nem tarthatja kőfal a szerelmet,
Amit tehet, bátran meg is teszi.
Rokonaidtól nem riadok el.
JÚLIA De hogyha rád bukkannak itt, megölnek.
ROMEO A te szemedben sokkal több veszély van,
Mint húsz kardban. Édes tekinteteddel
Felvértezel gyűlölködésük ellen.
JÚLIA A világért itt meg ne lássanak!
ROMEO Az éj köpenye eltakar szemüktől,
S ha nem szeretsz, csak hadd találjanak rám.
Vegye el életem inkább dühük,
Mintsem vágy sorvasszon lassú halálba.
JÚLIA De ki segített, hogy ide találj?
ROMEO Szerelmem űzött, hogy keresselek.
Ő vezetett, én csak a szeme voltam.
Bár nem vagyok hajós, ha távolabb
Volnál egy tenger mosta messzi partnál,
Én útnak indulnék ily áruért.
JÚLIA Az éj álarca fedi arcomat,
Másként lányos pír festené azért,
Amit a számból hallottál ma éjjel.
Úgy illenék, hogy színleg most tagadjam
Saját szavam – de mit nekem az illem!
Szeretsz-e? Tudom, azt mondod, szeretsz,
És elhiszem. De hogyha esküszöl,
Hamis lehet. Az ilyen hitszegést
Neveti Juppiter. Ó, Romeo,
Igaz lélekkel mondd ki, hogy szeretsz;
Ha úgy gondolnád, hogy túl könnyen elnyersz,
Durcás leszek s makacs, vonakodom,
Hogy udvarolj; de másként semmi kincsért.
Te szép Montecchi, lásd, hajlok feléd,
És könnyűvérűnek hihetsz ezért.
De hidd el, őszintébb vagyok csak annál,
Aki a hűvöst játssza ravaszul.
Hűvösebb lettem volna, lásd, bevallom,
De vigyázatlan voltam, és kilested
Szerelmem titkát. Épp ezért bocsáss meg,
S ne gondold könnyelmű fellobbanásnak,
Amit így fölfedett az éj sötétje.
ROMEO Én esküszöm az áldott Holdra, drágám,
Amely a fákat bevonja ezüsttel...
JÚLIA Jaj, ne a Holdra esküdj, állhatatlan
A Hold, körpályáján mindegyre más,
S ily változékony lesz szerelmed is.
ROMEO Akkor mire?
JÚLIA Ne esküdj semmire;
S ha mégis: kedves önmagadra esküdj,
A lelkem bálványára, istenére,
S elhiszem akkor.
ROMEO Ha igaz szerelmem…
JÚLIA Ne esküdj mégse. Kedves vagy szivemnek,
De nem kedves az ilyen éji frigy.
Oly kapkodó, gyors, olyan hirtelen jött,
Mint villám, mely elvillant, mielőtt
Kimondhatnád, hogy villámlik. Jó éjt.
Szerelmünk bimbójából szép virágot
Érlel a nyár, ha újra látjuk egymást.
Jó éjt, jó éjt. Aludj oly édesen,
Amilyen édes álmom lesz nekem.
ROMEO Így, semmivel bocsátod el rabod?
JÚLIA Ma éjszaka mi mást is adhatok?
ROMEO Egy esküt viszonzásul az enyémért.
JÚLIA Még nem is kérted, mikor már megadtam.
Bár csak adósod lennék még vele.
ROMEO Tán visszavennéd már? Miért, szerelmem?
JÚLIA Hogy szabadon neked adhassam újra.
De azt kívánom, ami már enyém.
Gazdagságom hatalmas, mint a tenger,


Szerelmem oly mély. Adhatok belőle,
Még több marad: mindkettő végtelen.
A Dajka hangja kintről
Neszt hallok bent. Az ég áldjon, szerelmem. –
Mindjárt, dadám. – Édes Montecchi, légy hű!
Várj egy kicsit, visszajövök azonnal. El
ROMEO Mily áldott, áldott éjszaka! De félek,
Hogy az egészet álmodom csupán;
Túl gyönyörű ez, hogy való legyen.
Fent jön Júlia
JÚLIA Pár szót még, drágám, és jó éjt valóban.
Ha tisztes érzés ez a te szerelmed,
S feleségül kívánsz, reggel üzend meg
Azzal, akit majd elküldök tehozzád,
S én lábadhoz teszem a sorsomat,
Követlek mint uramat bárhová.
DAJKA (kintről) Kisasszony!
JÚLIA Rögtön megyek. (Romeóhoz) De hogyha más a célod,
Kérlek…
DAJKA (kintről) Kisasszony!
JÚLIA Csak egy perc, megyek már. –
Ne ostromolj, hagyj békén bánatommal.
Reggel üzenj majd.
ROMEO Úgy éltessen Isten…
JÚLIA Ezerszer szép, jó éjszakát. El
ROMEO Rossz éj az, ha te nem ragyogod át.
Mint könyvtől a diák, úgy fut lányhoz a férfi,
Mint iskolába az, búsan fog visszatérni.
(Indul)
Fent visszajön Júlia
JÚLIA Sssz, Romeo! Sziszegek, mint a solymász,
Hogy rojtos madaramat visszacsaljam.
Rekedt a rab, nem szólhat hangosan,
Másként Ekho barlangját is betörném,
És lenge torka jobban berekedne,
Annyiszor ismételném: Romeo!
ROMEO Szerelmem, ő suttogja nevemet.
Ezüstként cseng a kedves hangja éjjel,
A hallgatózó fülnek lágy zene.
JÚLIA Romeo!
ROMEO Drágám!


JÚLIA Mondd, reggel mikor
Küldjek el hozzád?
ROMEO Úgy kilenc körül.
JÚLIA El nem mulasztom. Még húsz év van addig!
Nem is tudom már, hogy mért hívtalak.
ROMEO Itt állok hát, amíg eszedbe jut.
JÚLIA El is felejtem, ha látom, hogy itt állsz,
Csak azt tudom, mily boldogság, hogy itt vagy.
ROMEO Itt állok hát, hogy minden mást felejts el,
S én is, hogy egykor volt más otthonom.
JÚLIA Közel a hajnal. Menned kellene…
Csak úgy, mint pajkos lányka madara,
Ki hagyja, hogy megbéklyózott, szegény
Rab módján olykor felszökjék kezéről,
Majd visszarántja egy selyemzsinórral,
Szabadságára már féltékenyen.
ROMEO Madarad lennék.
JÚLIA Bár lennél! De nem:
Belehalnál a sok becézgetésbe.
Jó éjt, jó éjt, drágám. Oly jólesik
Mondani, hogy kívánnám reggelig.
ROMEO Szálljon rád álom, s béke a szivedbe! Júlia el
Bár csak mindkettő szívemtől jöhetne!
Lelkiatyámhoz most, hogy elbeszéljem,
Ami történt, s segítségét kikérjem. El


2. SZÍN
[Lőrinc barát cellája]
Jön Lőrinc barát kosárral
LŐRINC BARÁT Mord éjt mosolygó, kék reggel követ,
Fénycsíkkal tarkít minden felleget,
Részegként tántorognak és kitérnek
Az árnyak útjából a tűzszekérnek.
Amíg a Nap szeme fent nem tüzel,
Hogy az éj harmatát szárítsa fel,
Fűzkosaramba mérgező magot
S jótékony nedvü virágot rakok.
A Föld anya és egyben sír lehet.
Újraszüli, amit ma eltemet,
De bármiféle gyermeke legyen,
Az ő emlőjén él mind, egy tejen.
Egyesül bennük sok hasznos, nemes
Tulajdonság, egy sem fölösleges.
Csodálatos varázs és hatalom van
A kőben, a füvekben és a gyomban,
És nem oly hitvány semmi a világon,
Hogy így vagy úgy a javunkra ne váljon;
És nincsen semmi jó, ami ha rosszra
Fordítod, a fejedre bajt ne hozna.
Az erény bűnné válhat, ha megtévedt,
S a bűn jó tettől néha erénnyé lett.
Jön Romeo
Lám, zsenge kérgében e kis növénynek
Nagy gyógyerő van, noha nedve méreg.
Szívd illatát magadba – élvezet,
Ízleld meg – és kioltja életed.
Emberben, fűben két király csatázik:
A Jó az egyik, és a Rossz a másik;
És hogyha a Rosszé a diadal,
Üszkös lesz a növény, és belehal.
ROMEO Atyám, jó reggelt.
LŐRINC BARÁT Benedicite.
Hajnali órán hogy’ vetődsz ide?
Dúlt lélekről tanúskodik, az ám,
Hogy búcsút mondsz ágyadnak ily korán.
A vénember szemének gond az őre,
És nem száll álom gond terhelte főre;
De ha az ágyon friss ifjú hever,
Derűs aggyal arany álomra lel.
Azért keltél hajnalban, úgy lehet,
Mert nyomja valami a lelkedet,
S ha nem, hát könnyen kiszámítható:
Nem is volt ágyban éjjel Romeo.
ROMEO Nem: édesebb volt az én éjszakám.
LŐRINC BARÁT Uram bocsá! Rózád ölén talán?
ROMEO Róza? Hatalma többé nincs felettem.
Fájt ez a név, de már el is feledtem.
LŐRINC BARÁT Ez jó; de merre jártál hát az éjben?
ROMEO Atyám, ha nem is kérded, elbeszélem.
Ellenségünknél bál volt, oda mentem,
Jól meg is sebzett ott valaki engem,
És én is őt. Te gyógyítsd meg sebünk,
Segíts meg és adj szent gyógyírt nekünk.


Áldott lélek, nem gyűlölet vezet,
Segítsd meg őt is, ellenségemet.
LŐRINC BARÁT Ne rejtvényben gyónj, mondd el érthetően,
Vagy feloldozást is így kapsz te tőlem.
ROMEO Elmondom hát nem kerülgetve, híven:
A Capuletti lányáé a szívem.
Szintúgy az ő szive is az enyém;
Kösd őket egybe, arra kérlek én,
Szent házassággal. Hol, mikor, miképpen
Fogadtunk hűséget, majd elmesélem
Neked útközben. Atyám, arra kérlek,
Adj össze még ma bennünket; igérd meg.
LŐRINC BARÁT Ó, Szent Ferenc, milyen meglepetés!
Már elfeledted Rózádat, mesés
Szerelmed? Hajh, ifjonti szerelem
Nem is a szívben: a szemben terem.
Ó, Jézus, Mária! Orcáidon
Sok könny csurgott már Rózádért, bizony!
Milyen sok sós víz folyt is el ezért
A meg sem ízlelt, bús szerelemért!
Még sóhajos párája van az égen,
Sirámaidat még hallani vélem.
Egy hajdani könnycsepp máig le nem
Törölt nyomát még látom képeden.
Ha te voltál a könny, mely itt lefolyt,
Rózáért voltál, minden érte volt.
És most? Csoda-e, hogy a gyönge nő
Elbukik, ha nincs férfiban erő!
ROMEO Sokszor korholtál, mert Rózát szerettem.
LŐRINC BARÁT Csak vaksi rajongásodat nevettem.
ROMEO Azt mondtad, szerelmem temessem el.
LŐRINC BARÁT Ne úgy, hogy sírján egy újabb kikel.
ROMEO Ne korholj. Ezt a lányt nem ismered:
Szeretem, és ő is viszontszeret,
Nem, mint a másik.
LŐRINC BARÁT Tudta az a lány,
Hogy szerelmed csak röpke szalmaláng.
De gyere, csélcsap ifjonc, jöjj velem,
Okom van, hogy amit kérsz, megtegyem:
Talán e nász még szeretetre vált
Családotok közt haragot s viszályt.


ROMEO Gyerünk, vágjunk hát gyorsan a világnak!
LŐRINC BARÁT Csak szép lassan. Elbotlik, aki vágtat.
Mindketten el


3. SZÍN
[Utca]
Jön Benvolio és Mercuzio
MERCUZIO Hol az ördögben lehet ez a Romeo? Nem is volt otthon az éjjel?
BENVOLIO Apjánál nem, azt mondja inasa.
MERCUZIO Ez a fakó, kőszívű lány, e Róza,
Úgy gyötri, hogy az eszét veszti tőle.
BENVOLIO A Capuletti rokona, Tebaldo,
Apjához levelet küldött neki.
MERCUZIO Kihívást nyilván.
BENVOLIO Ő majd megfelel rá.
MERCUZIO Ha tud írni, bárki megfelelhet egy levélre.
BENVOLIO De ő a levél írójának felel meg, úgy, hogy jobb se kell.
MERCUZIO Szegény Romeo már félig halott: átszúrta egy fehérnép fekete szeme, fülön döfte egy szerelmi dal, egy vak kis íjász nyila átverte a szíve legközepét; ilyen ember állna ki Tebaldóval?
BENVOLIO Miért, miféle az a Tebaldo?
MERCUZIO Hát nem afféle beszari. Dörgedelmes, bátor vitéz. Úgy vív, ahogy kottából énekel az ember: betart tempót, ütemet, mértéket. Kicsike szünetekkel: egy, kettő, a három már a mellkasodban; lenyes ez akár egy selyemgombot is. Párbajhős ez, párbajhős, első- és másodrendű ügyekben járatos, igazi úriember. Ó, az a csodálatos passado, punto reverso, hai!
BENVOLIO Mi a szösz?
MERCUZIO A görcs álljon ezekbe a fura, negédes, nyafka alakokba, ezekbe a piperkőc nyelvekbe! „Istenemre, oltári jó kard, oltári nagy behemót, oltári jó kurva!” Hát nem siralmas dolog, öregem, hogy így nyomorítanak minket ezek a piaci legyek, ezek a „pardonnez-moi”-s majomparádék, akik úgy csüngenek az új módin, hogy le sem tudnak ülni egy régi padra? És ki nem fogy a szájukból a bon, bon!
Jön Romeo
BENVOLIO Jön Romeo, jön Romeo!
MERCUZIO Csak a romja, ó, csak a romja, ó; olyan, mint a szárított hering. Sze­gény ember, hallá silányult! Verset farag most, mint Petrarca. Az ő hölgyéhez képest Laura konyhalány volt, pedig azt jobban szedte versbe a kedvese, Kleopatra cigánylány, Heléna és Hero afféle cafkák. Thisbe a kék szemével is semmi mellette. Signor Romeo, bon jour. A francia bugyogódat francia köszöntés illeti meg. Jól kibabráltál velünk a múlt éjjel.
ROMEO Jó reggelt mindkettőtöknek. Mivel babráltam én?
MERCUZIO Inkább nem mondom ki. Érted már?
ROMEO Bocsánat, jó Mercuzio. Fontos dolgom volt, és ilyenkor az ember nem nagyon udvariaskodhat.
MERCUZIO Jól nevelt ember sohasem adja fel az udvariasságot.
ROMEO Az udvarban, de mi az utcán voltunk.
MERCUZIO Így hát uccu, elillantál.
ROMEO Ezt nagyon finoman mondtad.
MERCUZIO Mert szeretem a finomságot.
ROMEO A hasadba.
MERCUZIO Mit tagadjam.
ROMEO Akkor nyeljed is vissza, és pukkadj meg.
MERCUZIO Inkább te magad, pukkancs, a kínban született szellemességeddel.
ROMEO Még mindig jobb, mint ha halva született, mint a tiéd.
MERCUZIO Szólj már te is, Benvolio. Nem győzi az eszem az iramot.
ROMEO Sarkantyúzd jobban, mert csúnyán lemaradsz.
MERCUZIO Ha vadtyúkra indul az eszünk, nem is bánom. A vadtyúkot neked hagyom, ugrasson csak téged a vadságával.
ROMEO Tudom, te inkább libára vadászol, az híres az eszességéről.
MERCUZIO Ezért megcsípem a füledet.
ROMEO Ne, kedves liba, ne csípj meg.
MERCUZIO Keserű az eszed tokja, nem is csippenteném mártásnak.
ROMEO Miért, nem talál ahhoz a libacombhoz?
MERCUZIO Facsarintos ez a te eszed, mondhatom.
ROMEO Félthetik is tőle a nyakukat a libáid.
MERCUZIO Hát nem jobb így facsargatni a szót, mint szerelemtől nyavalyogni? Most emberformád van megint, most Romeo vagy, most az vagy, aki vagy természettől és a nevelésednél fogva, mert az a nyálas szerelem olyan, mint egy nagy állat, amely lógó nyelvvel lohol fel-alá, hogy eldugja a kincsét egy lyukba.
BENVOLIO Hagyd abba, hagyd abba már!
MERCUZIO Miért hagynám?
BENVOLIO Túl hosszúra nyújtod.
MERCUZIO Tévedsz, én rövidre fogtam volna, mert eljutottam már a mondanivalóm legmélyére, és nem akartam hosszúra szabni a végkövetkeztetést.
Jön a Dajka és Péter, a szolgája
ROMEO Egész ruhatár jön.
(BENVOLIO) Vitorla, vitorla!
MERCUZIO Kettő is: szoknya és bugyogó.
DAJKA Péter!
PÉTER Itt la.
DAJKA A legyezőmet, Péter!
MERCUZIO Hogy eltakarja az arcát, Péter, mert a legyező a szebbik képe.
DAJKA Adjon Isten szép jó reggelt, uraim.
MERCUZIO Adjon Isten szép jó estét, bájos hölgy.
DAJKA Már este volna?
MERCUZIO Én azt mondom, igen: az óra bökője épp az éjfél pöttyén áll.
DAJKA A csuda vigyen el, miféle ember vagy te?
ROMEO Olyan ember, nemes hölgy, akit arra teremtett az Isten, hogy a saját hátsó felét marja.
DAJKA Ez megkapta a magáét, mondhatom. „Hogy a saját hátsó felét marja”, igaz? Uraim, megmondhatja-e valamelyiketek, hol találhatom az ifjú Romeót?
ROMEO Én megmondhatom, de mire megtaláltad, az ifjú Romeo öregebb lesz, mint akkor volt, mikor kerested. Én vagyok a legifjabb ezen a néven, rosszabb híján.
DAJKA Jól mondod.
MERCUZIO Mármint a rosszabbat? Nagyon helyes, szavamra, okos megjegyzés, okos.
DAJKA (Romeóhoz) Ha te vagy az, uram, egy kis bizalmas beszédem volna veled.
BENVOLIO Vacsorára hívja valahová.
MERCUZIO Kerítőnő, kerítőnő! Ez az!
ROMEO Mi az, mit fundáltál ki megint?
MERCUZIO Nem nyúl lesz ott, uram, ha csak nem olyan böjti pástétomba való nyúl, uram, ami már vén és romlott, mielőtt asztalra kerülne.
(Odamegy és) énekel
Egy nyuszi, bárha vén,
Egy nyuszi, bárha vén,
Jó vacsora a böjtben.
De a nyuszit, ha vén,
S már megromlott szegény,
Szemétbe dobjuk bölcsen.
Menjünk haza, Romeo. Ma ott ebédelünk.
ROMEO Utánatok megyek.
MERCUZIO Isten áldjon, tisztes hölgy. Isten áldjon (énekel) „szép hölgy, szép hölgy, szép hölgy”.
Mercuzio és Benvolio el
DAJKA Mondd, uram, miféle pimasz kucséber volt ez, aki így tele van kópésággal?
ROMEO Úriember ez, dajka, aki szereti hallani a hangját, és többet fecseg egy percben, mint amit el lehet viselni egy hónap alatt.
DAJKA No, csak velem szájaljon, tőlem kihúzza a lutrit, még ha olyan erős is, mint húsz ilyen semmittevő; és ha én nem bírok vele, kerül más, aki megtáncoltassa. Piszok csirkefogó! Nem vagyok én afféle dajna, nem vagyok a macája. (Péterhez) Te meg csak állsz, és elnézed, hogy mindenféle tekergő rám akaszkodjék.
PÉTER Én olyat nem láttam, hogy valaki kelmedre akaszkodott volna. Különben egy-kettő kirántottam volna a dákosomat; mondhatom, ugyanolyan gyorsan kihúzom én is, mint akárki, ha alkalom nyílik egy jó kis összekoccanásra, és a törvény is az oldalamon van.
DAJKA Bizisten, úgy felingerelt, hogy minden ízemben reszketek. Piszok csirkefogó! (Romeóhoz) Uram, egy szóra; amint mondtam, a kisasszonyom meghagyta, hogy keresselek meg. Hogy mit üzent, azt megtartom magamnak, de hadd mondjam meg, ha levennéd a lábáról, ahogy mondani szokták, pofátlanság volna tőled, ahogy mondani szokták, mert fiatal a lelkem; ezért, ha kiszúrnál vele, igazán csúf dolog volna, amit nem való megtenni semmilyen úrilánnyal, mert komiszság.
ROMEO Dajka, ajánlj az úrnőd és kisasszonyod kegyébe. Annyit mondhatok…
DAJKA Bravó, fogadom, elmondom neki szóról szóra. Uram Isten, olyan boldog lesz az a lány!
ROMEO Mit mondasz el neki, dajka? Nem is figyelsz rám.
DAJKA Elmondom neki, uram, hogy megesküdtél, amit én úgy értek, hogy úriember módjára megkéred.
ROMEO Kérd meg, ma délután
Találjon módot rá, hogy gyónni menjen;
Lőrinc barát feloldja, s összeesket
A cellájában. (Pénzt kínál) Fáradságodért.
DAJKA Nem, egy fillért se!
ROMEO Vedd csak el, ha mondom.
DAJKA (elveszi a pénzt) Ma délután, uram. Bizonnyal ott lesz.
ROMEO Te várj a kolostor fala mögött.
Ott keres emberem egy óra múlva,
És kötélhágcsót visz oda neked,
Azon mászom fel éjszaka titokban
Boldogságom vágyott, magas csucsára.
Ég veled. Légy hű, és hálás leszek.
Ég veled, és ajánlj úrnőd kegyébe.
DAJKA Áldjon meg Isten! Még egy szót, uram.
ROMEO Mi van még, kedves dajka?
DAJKA Embered hű? Egy jó mondást tudok:
„Mit ketten tudnak, nem marad titok.”
ROMEO Hűséges hozzám, mint kardom acélja.
DAJKA Akkor jó. Úrnőm a legédesebb lány.
Uram Isten, nemrégen gagyogott még…
Van itt egy nemesúr, valami Paris,
A nyála csorog érte; de a lelkem
Egy békát inkább nézne, egy varangyot,
Mint ezt. Azzal vegzálom néhanap,
Hogy Paris éppen a neki való férj,
De mikor ezt mondom, olyan fehér lesz
Szegény lány, mint a tiszta lepedő.
Rozmaring s Romeo nem ugyanazzal
A betűvel kezdődik?
ROMEO De igen, dajka, R-rel mind a kettő.
DAJKA Ej, bolondozol. Kutyanév az. Kutya morog így: rrr. Valamilyen más betűvel kezdődik a neved, és a kisasszony olyan szép mondásokat tud rólad és a roz­maringról, hogy gyönyörűség volna hallanod.
ROMEO Ajánlj úrnőd kegyébe.
DAJKA Ó, ezerszer is. Péter!
PÉTER Itt la.
DAJKA (Péter kezébe adja a legyezőt) Indulj előre, és lépkedj.
Mind el (Péter és a Dajka egyik ajtón, Romeo a másikon)


4. SZÍN
[Capuletti kertje]
Jön Júlia
JÚLIA Kilenckor küldtem el hozzá a dajkát,
S azt mondta, visszajön félóra múlva.
Tán nem találta meg? Nem, lehetetlen.
Csak sántikál! A szerelem futárja
Csak gondolat, gyorsabb a napsugárnál,
Mely a sötét hegy árnyait elűzi.
Sebes galambok vonják a Szerelmet,
Szárnya van a gyors röptü Cupidónak.
Mai útján legmagasabbra hágott
A Nap, kilenctől három óra telt el
Tizenkettőig, és még nincs sehol.
Szeretne csak, s lobogna ifju vére,
Oly sebesen röpülne, mint a labda.
A szavam adna szárnyat kedvesemhez,
És az övé énhozzám.
De vén nem vágyik már, csak nyugalomra,
Akár az ólom, súlyos, renyhe, lomha.
Jön a Dajka és Péter
Nagy Isten, jön! Édes dadus, mi újság?
Hát megtaláltad? Küldd el ezt a fickót.
DAJKA Péter, várj rám a kapuban. Péter el
JÚLIA Édes dadám, most… Jaj, borús az arcod!
Ha netán bús híred van, mondd derűsen;
Ha jó, ne rontsd el édes muzsikáját
Azzal, hogy ily sötét arccal meséled.


DAJKA Elfáradtam. Hadd fújjam ki magam.
Annyit jártam, hogy megfájdult a lábam.
JÚLIA A magamét adnám egy híredért!
Kérlek, beszélj, édes dadám, beszélj.
DAJKA Jézusom, hogy” hajtasz! Várj egy kicsit.
Nem látod, hogy a szusz kifogy belőlem?
JÚLIA Hogy fogyna ki, ha van szusz benned ahhoz,
Hogy azt mondjad: a szusz kifogy belőled?
Rosszabb a mentség a késlekedésért
Annál, amit késel kimondani.
Jó vagy rossz-e a híred? Válaszolj.
Csak ennyit mondj, a folytatást kivárom.
Nyugtass meg végre: jó vagy rossz a hír?
DAJKA No, te aztán jól választottál. Nem is konyítasz a férfiakhoz. Romeo? No, nem: az ábrázata ugyan szebb, mint bárki másé, de a lábszára jobb szabású mindenkiénél, és ámbár a kezéről, lábáról és termetéről nincs mit mondani, de azért párjukat ritkítják. Nem éppen a tökéletes udvariasság, de mondhatom, kezes, mint a bárány. Csak bátran, leány. Isten segítsen. Mi van, már megebédeltetek?
JÚLIA Nem, nem. De nélküled is tudtam ezt.
Mit mond az esküvőnkről – ez a fő!
DAJKA Szent ég, hogy’ fáj a fejem! Jaj, milyen fej!
Úgy hasogat, hogy mindjárt szétreped.
A hátam… (Júlia dörgöli) kicsit arrább… jaj, a hátam!
Van lelked küldözgetni erre-arra,
Hogy loholásban leljem a halálom.
JÚLIA Fáj érted a szívem, hogy ily beteg vagy.
Édes dadám, de szólj, mit mond szerelmem?
DAJKA Szerelmed mint igaz úriember, és gavallér, és nyájas, csinos, korrekt, jó érzésű ifjú, így beszél… Hol van anyád?
JÚLIA Hol van anyám? Otthon van, odabent.
Hol is lehetne? Be furcsán felelsz!
„Mint igaz úriember, így beszél…
Hol az anyád?”
DAJKA Édes Szűz Máriám!
Hogy’ felfortyansz egyből! Mire való?
Fájó lábam ezzel borogatod?
Te hordj ezután híreket magadnak.
JÚLIA Te csak locsogsz! De mit mond Romeo?
DAJKA Elengednek gyónásra délután?
JÚLIA El.


DAJKA Akkor szaladj máris Lőrinc baráthoz.
Egy férj vár ott, hogy asszonya legyél.
A csintalan vér hogy’ elönti arcod!
Skarlátpiros színt ölt ettől a hírtől.
Fuss a templomba. Nekem más a dolgom:
Én hágcsóért megyek, hogy a szerelmed
Madárfészekbe másszék, ha sötét lesz.
Én loholok a kéjért, mit ti nyertek,
De éjszaka te viseled a terhet.
Most eszem. Menj a baráthoz sietve.
JÚLIA Isten veled! Én megyek az egekbe!
Mindketten el (más-másfelé)


5. SZÍN
[Lőrinc barát cellája]
Jön Lőrinc barát és Romeo
LŐRINC BARÁT Úgy nevessen az ég szent frigyetekre,
Hogy ne rójon meg később bánat érte!
ROMEO Ámen, ámen. De bármily bánat érjen,
Nem mérkőzhet a végtelen örömmel,
Mit egyetlen perc nyújt, ha látom őt.
Fűzd egybe a kezünket szent igével;
A szerelmeket felfaló halál
Nem rémít, ha enyémnek mondhatom.
LŐRINC BARÁT Heves örömnek heves ám a vége:
Ellobban, mint a tűzláng és a lőpor,
Mikor csókolt már. A legédesebb méz
Undorító, épp mert túlzottan édes,
És íze elveszi étvágyadat.
Békés szerelem sokáig megél.
Ki lassan jár, hamarabb célhoz ér.
Jön Júlia (kissé sietve, és megöleli Romeót)
Jön a menyasszony. Ilyen könnyü láb
Nem koptatná el a követ soha.
Szerelmes ökörnyálat is megülhet,
Amely a nyár buja legébe” szálldos,
És le se pottyan, oly könnyű a lelke.
JÚLIA Itt is vagyok, jó estét, szent atyám.
LŐRINC BARÁT Helyettem is köszöni Romeo.
JÚLIA Túl sok lesz neki annyi köszönet.
ROMEO Ó, Júlia, ha oly határtalan
Örömöd, mint enyém, de ügyesebben
Forog a nyelved, édesítsd szavaddal
A levegőt, hogy bűvös muzsikája
Hirdesse, mily boldogságot jelent
Kettőnk számára, hogy együtt vagyunk.
JÚLIA Dúsabb ez lényegében, mint szavakban,
A velejére büszke, nem díszére.
Csupán a koldus számolgatja pénzét,
Az én szerelmem túlnőtt mindenen,
Nem mérhetem fel kincsemnek felét sem.
LŐRINC BARÁT Gyertek velem, és gyorsan nyélbe ütjük:
Áldását adja rátok szent helyen
Az Egyház, hogy kettőből egy legyen…
Mind el


HARMADIK FELVONÁS


1. SZÍN
[Köztér]
Jön Mercuzio az apródjával, Benvolio és szolgák
BENVOLIO Menjünk el innen, jó Mercuzio.
Nagy a meleg, sok kint a Capuletti,
S a találkozásból csetepaté lesz,
Forró napon forr az izgága vér.
MERCUZIO Olyan vagy, mint az afféle ember, aki mihelyt betette a lábát a kocsmába, az asztalra veti a kardját, azzal: „Adja Isten, hogy ne legyen rád szükségem”; de a második kupa után már azzal csapkodja a csapost, ha nincs is rá szükség.
BENVOLIO Ilyenféle alak volnék én is?
MERCUZIO Ej, ej, épp olyan hamar felfortyansz, mint bárki Itáliában, és ha felfortyansz, mindjárt kakaskodsz, és ha kakaskodsz, mindjárt felfortyansz.
BENVOLIO No és?
MERCUZIO Hát, ha kettő volna belőletek, rövidesen nem volna egy sem, mert megölnétek egymást. Te, igen, te képes vagy összetűzni valakivel, mert egy szőr­szállal több, vagy egy szőrszállal kevesebb van a szakállában, mint a tiedben. Ké­pes vagy összekoccanni valakivel, aki diót tör, csak azért, mert a te szemed is dióbarna. Hogy ne szúrna szemet hát ilyen szemtelenség? Úgy tele van a fejed civakodással, mint tojás a sárgájával, pedig beverték már verekedésben a fejedet, akár a tojást. Összeugrottál valakivel, mert elköhintette magát az utcán, és felébresztette a kutyádat, amely elaludt a napon. Nem kötöttél bele egy szabóba, mert már húsvét előtt felvette az új zekéjét; és egy másikba, amiért az új cipőjére ócska szalagot kötött? És még te óvsz engem a kötekedéstől!
BENVOLIO Ha én olyan kötekedő természetű volnék, mint te, egy lyukas garast sem érne az életem.
MERCUZIO Ki is adna érte többet. Egy lyukas garast!
Jön Tebaldo, Petruccio és mások
BENVOLIO Fejemre, Capulettik jönnek.
MERCUZIO Faromra, nem érdekel.
TEBALDO (Petruccióhoz és a többiekhez)
Hátam mögé mind! Beszélek velük.
(A Montecchikhez) Jó estét. Egy szóm van egyiketekkel.
MERCUZIO Csak egy szavad egyikünkkel? Párosítsd valamivel: toldd meg ezt a szót egy kardvágással.
TEBALDO Nagy kedvem volna hozzá, uram, ha módot adsz rá.
MERCUZIO De nem találsz rá módot, csak ha én adok?
TEBALDO Uram, egy húron pendülsz Romeóval.
MERCUZIO Húron? Hát afféle hegedősöknek nézel minket? No, ha hegedősök vagyunk, el is húzzuk a nótádat. (Kardjára csap) Itt a vonóm, ezzel táncoltatlak meg. Hallj oda: még hogy egy húron pendülünk!
BENVOLIO Itt köztéren, népes helyen vagyunk.
Húzódjatok egy csöndes zugba el,
Ott tárgyaljátok ezt meg józanul,
Vagy váljatok szét. Itt mindenki néz.
MERCUZIO Arra való a szem, csak nézzenek.
Én innen senkiért nem mozdulok.
Jön Romeo
TEBALDO Mehetsz békével. Itt az emberem.
MERCUZIO Kössenek fel, ha ez szolgál neked.
Állj a porondra, ott lesz a nyomodban.
Így titulálhatod az emberednek.
TEBALDO A szeretetem, Romeo, egyetlen
Nevet tud a számodra csak: te rongy!
ROMEO Okom van, hogy szeresselek, Tebaldo,
Ez ment, hogy visszafojtom dühömet
E köszöntésért. Ám rongy nem vagyok.
Így hát, Isten veled. Látom, nem ismersz.
TEBALDO Tacskó, a sértést, amit elkövettél,
Nem menti semmi. Húzz kardot tehát!
ROMEO Én nem sértettelek téged soha,
S jobban szeretlek, mint képzelheted,
Amíg az okát meg nem ismered.
Jó Capuletti – mint a magamé,
Oly drága ez a név –, hagyd ennyiben.


MERCUZIO Szégyenletes, rút megalázkodás!
Alla stoccata majd letörli ezt.
Patkányfogó Tebaldo, készen állsz?
TEBALDO Mit akarsz tőlem?
MERCUZIO Semmit, Macskakirály, csak a kilenc életedből egyet. Ezt most kinyiffantom, aztán, ha kitartasz, kiporolom a többit is. Kihúzod már a kardodat a tokjából? Siess vele, mert az enyém mindjárt megcsapja az eszed tokját.
TEBALDO (kardot ránt) Próbáld csak meg.
ROMEO Jó Mercuzio, dugd vissza a kardod.
MERCUZIO (Tebaldóhoz) Gyerünk, uram, lássuk azt a passadót!
Vívnak
ROMEO (kardot húz) Benvolio üsd le a kardjukat.
Urak, szégyen, gyalázat, álljatok meg!
Mercuzio, Tebaldo, szigorúan
Tiltja a herceg a párbajt az utcán.
Állj, Tebaldo, Mercuzio!
(Romeo leüti kardjukat, és közéjük rohan. Tebaldo megdöfi Romeo karja alatt Mercuziót)
(PETRUCCIO) Fussunk, Tebaldo!
Tebaldo, Petruccio és a kísérők el
MERCUZIO Sebem van.
Ördög bújjék mindkét családba! Végem.
Ő elment épségben?
BENVOLIO Megsebesültél?
MERCUTIO Egy karcolás, nem több, de épp elég.
Hol az apródom? Öcskös, hozz seborvost. Apród el
ROMEO Bátorság! Nem lehet nagy az a seb.
MERCUZIO No, nem olyan mély, mint egy kút, nem is olyan széles, mint egy templomkapu, de nekem épp elég. Megteszi. Szólj hozzám holnap, nagyon hallgatag embernek találsz majd. Engem elintéztek, kiáll a szekerem rúdja ebből a világból. Gebedjen meg mind a két család! A fenébe, egy ilyen kutya, egy patkány, egy egér, egy macska halálra karmolja az embert! Egy hencegő, pimasz lator, aki számtankönyvből vív! Mi az ördögnek álltál közénk? A karod alatt szúrt meg.
ROMEO Jót akartam.
MERCUZIO Segíts egy házba, jó Benvolio.
Elájulok. Átok mindkét családra!
A férgek étkévé silányitottak.
Én jól kikészültem. A két család!
Mind el Romeo kivételével
ROMEO Ez a nemes, a herceg rokona,
Barátom, halálos sebet kapott
Érettem, s bemocskolta híremet
Sértésével Tebaldo – rokonom
Egy óra óta! Édes Júlia,
Szépséged nőt formált belőlem is,
Eltompult bátorságom jó acélja.
Jön Benvolio
BENVOLIO Jaj, Romeo, meghalt Mercuzio!
E vitéz lélek a felhőkbe vágyott.
És megutálta túl korán a földet.
ROMEO E gyász beárnyékol még sok napot.
Csak kezdet ez – végét nem láthatod.
Jön Tebaldo
BENVOLIO A fölgerjedt Tebaldo visszajött.
ROMEO Diadalt ül – s Mercuzio halott?
Távozz tőlem, bocsánatos szelídség,
A tűzszemű harag legyen vezérem.
Tebaldo, vedd most vissza azt a „rongy”-ot,
Mit hozzám vágtál, mert Mercuziónak
A lelke itt van még fejünk felett,
És a tiédre vár, hogy elkisérje.
Vele megy egyikünk, vagy mind a ketten.
TEBALDO Galád kölyök, egy követ fújtatok,
Menj is vele.
ROMEO Azt majd ez dönti el.
Vívnak. Tebaldo megsebesül. Elesik és meghal
BENVOLIO El innen, Romeo, siess!
Polgárok látnak, s Tebaldo halott.
Mit bámulsz! Hogyha elfognak, a herceg
Halálra ítél. Eredj már, rohanj!
ROMEO Jaj, sors játéka, én!
BENVOLIO Menj, mire vársz még? Romeo el
Polgárok (a polgárőrség tagjai) jönnek
POLGÁR(ŐR) Hol van, aki Mercuziót megölte?
A gyilkosa, Tebaldo, hova lett?
BENVOLIO Tebaldo itt hever.
POLGÁR(ŐR) (Tebaldóhoz) Kelj fel, s gyerünk!
Felszólítlak a hercegünk nevében.
Jön a Herceg, az öreg Montecchi és felesége, Capuletti és felesége, mások
HERCEG Kik kezdték ezt a véres hajcihőt?
BENVOLIO Jó hercegem, én rendre elmesélem
A végzetes csatát ezen a téren.


Itt fekszik, akit megölt Romeo,
Mert kezétől halt meg Mercuzio.
CAPULETTINÉ Tebaldo! A bátyám fia! Öcsém!
Herceg! Jaj, férjem! Nézd, az út kövén
Piroslik vére! Escalus, ezért
A drága vérért onts Montecchi-vért!
Öcsém!
HERCEG Ki kezdte el a hajcihőt?
BENVOLIO Tebaldo, s Romeo megölte őt.
Szépen beszélt vele: ne civakodjék
Csekélységek miatt, felemlitette
Magas tilalmadat – szelíd szavakkal,
Derűs szemmel és térdhajtással, ám
Tebaldo, békítésre süketen,
Mercuzio mellének szegzi kardját,
Aki csapását hévvel viszonozza,
Egyik kezével a fagyos halált
Elüti gúnyosan, és visszaküldi
A másikkal Tebaldónak, ki csellel
Felel rá. Romeo nagyot kiált:
„Megálljatok!”, s nyelvénél sebesebben
Csap karja le, hogy kardjukat leüsse,
Közéjük szökken, ám éppen a karja
Alatt Tebaldo egy sunyi döféssel
Mercuziót leszúrja, s megszökik,
De tüstént vissza is tér Romeóhoz,
Kiben fellángol most a bosszuvágy,
Villámként esnek egymásnak, mire
Közbeléphetnék, Tebaldo halott,
S hogy földön van már, Romeo fut innen.
Fejemet rá, hogy így ment végbe minden.
CAPULETTINÉ A rokonuk, ez is Montecchi-fajta,
Az igazságot elferdíti ajka.
Húsz Montecchi küzdött itt, úgy lehet,
Húszan oltottak ki egy életet.
Igazságot, herceg, Tebaldo földre
Hullt véréért: nem élhet, ki megölte!
HERCEG Ahogy megölte ő Mercuziót.
Az ő véréért ki fizet adót?
(MONTECCHI) Nem igaz, jó barátja: Romeo
Azt tette csak, mit a törvény kiró
Gyilkosra.
HERCEG Minket sért jogunkban, és
A büntetés ezért száműzetés.
Gyűlölködésetek rám is kihat,
Vérem folyik viszályotok miatt.
De rátok olyan bírságot vetek,
Hogy megbánjátok veszteségemet.
A jajt s mentséget meg se hallgatom,
Nem indít meg kérés, se siralom.
Elég legyen! Romeo meg ne várja,
Hogy itt találjuk, mert az lesz halála.
Vigyétek el halott rokonomat.
Gyilkos, ki gyilkosnak kegyelmet ad.
Mind el a holttesttel


2. SZÍN
[Capuletti kertje]
Jön Júlia
JÚLIA Száguldjatok a Phoebus otthonába,
Ti tüzes lábú mének! Phaëton,
Ostorozd őket napnyugat felé,
Hogy jöjjön már a felhők lepte éj.
Szeretők éje, vond ránk kárpitod,
Hogy a hunyorgó paripák ne lássák,
Amint karomba szökken Romeo.
Önszépségük világit szeretőknek
Szerelmi áldozáshoz. Éj talál
A vak Ámorhoz. Jöjj hát, kedves éj,
Sötét ruhás matróna, és taníts meg,
Nyertesként hogy’ veszítsem el a versenyt,
Mely két szeplőtlen szűz között folyik.
A felszökő vért arcomon takard el
Lepleddel: élje ki magát merészen
Az igaz szerelem sarkallta vágy.
Jöjj, éj, jöjj, Romeo, Napom az éjben,
Fehérebben ragyogsz te majd az éj
Szárnyán, mint holló tollain a friss hó.
Jöjj, éj, sötét pillás, szerelmes éj,
Add nekem Romeót, s ha meghalok,
Vedd őt, és vagdald apró csillagokra,
És úgy megszépül az ég arca tőle,
Hogy beleszeret az egész világ,
És nem a pompázó Napot imádja.
Megvettem a szerelem palotáját,
De még nem birtokom, bár rám ruházták,
Nem élveztem. Oly lusta ez a nap,
Mint ünnepnap előtti éjszaka
A gyermeknek, ki új ruhát kapott,
De nem veheti fel még.
Jön a Dajka (kezét tördelve), kötélhágcsóval (a nyakában)
Itt a dajkám,
Híreket hoz, s ha Romeo nevét
Kiejti bárki, égi muzsika.
Mi van, dajkám, mi újság? Mit hozol?
A hágcsót Romeónak?
DAJKA (ledobja a kötelet) Azt, a hágcsót.
JÚLIA Mi baj van? A kezed mért tördeled?
DAJKA Jaj, százszor jaj! Halott, halott, halott!
Jaj, végünk van, kisasszony, ez a vég!
Borzasztó, meghalt, megölték, halott!
JÚLIA Tehet ilyet az ég?
DAJKA Nem, nem az ég,
Romeo tette ezt. Jaj, Romeo!
Ki is gondolta volna Romeóról?
JÚLIA Mily ördög vagy te, hogy így kínozol?
Ily kínban a rémes pokol üvölt.
Romeo öngyilkos lett? Mondd: „igen”,
És ebben a kis szóban több a méreg,
Mint baziliszkusz iszonyú szemében.
E szótól nem vagyok már önmagam;
Behunyt szemmel mondd csak ki, hogy „igen”.
Ha meghalt, mondd: „igen”, s „nem”-et, ha nem.
Egy szótól függ halálom, életem.
DAJKA Láttam sebét, láttam saját szememmel…
Uram, irgalmazz, szép, domboru mellén…
Egy siralmas, egy vér áztatta holttest…
Egy hamuszürke test, melyet bemocskolt
Az alvadt vér… Láttára összeestem.
JÚLIA Szakadj meg, fájó szív, szakadj meg egyből!
Börtönbe, bús szemem, többé ne láss!
Gyarló por, roskadj porba vissza, ó jaj,
Hogy fogadjon be egy föld Romeóval!
DAJKA Tebaldo, te baráti jótevőm!
Kedves Tebaldo, finom lelkü úr,
Mért is kellett, hogy holtan lássalak!
JÚLIA Miféle vihar dúl itt össze-vissza?
Megölték Romeót, s meghalt Tebaldo?
A drága rokon, s drága, jó uram?
A trombitád, angyal, megfújhatod:
Ki élhet még, ha e kettő halott?
DAJKA Meghalt Tebaldo, s Romeót száműzték.
Aki megölte, Romeót száműzték.
JÚLIA Nagy ég, hát Romeo ontotta vérét?
DAJKA Ő tette, ő, iszonyatos, de ő.
JÚLIA Jaj, kígyószív virágarccal takarva!
Ily szép barlangban még lakott-e sárkány?
Holló galambban! Farkaszívü bárány!
Égi burokban hitvány tartalom!
Ellenkezője annak, mit mutatsz:
Átkozott szent, tisztes gonosztevő!
Természet, mért szálltál le a pokolba,
Hogy ott egy ördög lelkét ilyen édes
Testnek halandó édenébe zárd?
Rejtett valaha ilyen gyatra könyvet
Ily szép kötés? Ily pompás palotában
Hogy lakhat álnokság?
DAJKA Nincs hűség, tisztesség a férfiakban;
Esküszegő, gonosz, képmutató mind.
Hol a szolgám? Egy korty szíverősítőt,
Elgyengít ennyi baj, Szégyen borítson,
Gaz Romeo!
JÚLIA Akadjon el a nyelved,
Ha ezt kívánod. Nem szégyenre lett ő.
Elszégyenkezne homlokán a szégyen,
Mert trón az, melyen a becsület ül
Megkoronázva, mint a Föld királya.
Mily ostoba is voltam, hogy gyaláztam!
DAJKA Mondhatnál jót rokonod gyilkosáról?
JÚLIA Mondjak hát rosszat férjemről s uramról?
Szegény uram, neved mily nyelv dicsérje,
Ha piszkol háromórás asszonyod?
De mért ölted meg rokonom, gazember?
Mert az a gaz megölte volna férjem.
Térj vissza forrásodba, balga könny!
Adód csak a fájdalmat illeti,
S te tévesen az örömnek adózol.
Él férjem, kit megölt volna Tebaldo,
S halott, aki megölte volna férjem.
Vigaszom ez. Miért sírok tehát?
Egy szó emészt el, jobban, mint Tebaldo
Halála. Bár csak tudnám elfeledni,
De olyan súllyal nyomja agyamat,
Mint szörnyű bűntett a gonosztevőét!
„Halott Tebaldo, s Romeót száműzték.”
E „száműzték”, ez az egy szó, „száműzték”,
Megölt tízezer Tebaldót. Halála
Elég bánat lett volna egymagában;
De ha a bánat társakat keres,
Mert szeret együtt járni más bajokkal,
A „meghalt Tebaldó”-t mért nem követte
„Meghalt apád”, anyád, vagy mind a kettő,
Hogy újra s újra kisírjam magam?
De Tebaldó után utócsapatként
Jött a „száműzték Romeót”, s e két szó
Megölt apát, anyát, Tebaldót, Romeót
És Júliát. „Száműzték Romeót”:
Nincs vég, határ, se mérték e szavakban;
A fájdalom szava kimondhatatlan.
Dajkám, hol van vajon apám s anyám?
DAJKA Tebaldót siratják ravatalán.
Odamennél hozzájuk? Elkisérlek.
JÚLIA Mossák csak könnyükkel sebét; szegény
Romeóért folyik el az enyém.
Vedd fel a hágcsót. Te kötélcsomó,
Hoppon maradtunk, nem jön Romeo.
Ágyamhoz téged útjául kivánt,
De itt hagy özvegyen még mint leányt.
Lefekszem. Lányságom azon az ágyon
Nem Romeo veszi el, csak halálom!
DAJKA (felveszi a hágcsót) Vonulj el. Megkeresem Romeót,
Hogy vigasztaljon. Tudom, hol találom.
Hallod, ma éjjel itt lesz Romeód.
Lőrinc barátnál bújt meg. Megyek is.
JÚLIA (gyűrűt ad neki) Keresd meg! Add e gyűrüt lovagomnak,
És hívd, jöjjön a végső búcsura.
Mindketten el (más-másfelé)



3. SZÍN
[Lőrinc barát cellája]
Jön Lőrinc barát
LŐRINC BARÁT Jöjj elő, Romeo, rémült fiú.
Szívedbe beleszeretett a bánat,
És életed a balsorshoz kötötted.
Jön Romeo
ROMEO Atyám, mi újság? Hogy’ ítélt a herceg?
Milyen bánat kíván társául engem,
Melyet nem ismerek?
LŐRINC BARÁT Túl ismerős
Ily társaságban az én jó fiam.
Hírt hozok a herceg ítéletéről.
ROMEO Végítélet az ő ítélete.
LŐRINC BARÁT Enyhébb az ő ajkáról az ítélet:
Halál helyett csupán száműzetés.
ROMEO Száműzetés? Irgalmazz, mondj halált.
Száműzetés irtóztatóbb szememben,
Mint a halál. Ne mondj száműzetést.
LŐRINC BARÁT Hisz Veronából száműztek csupán.
Viseld el békén, széles e világ.
ROMEO Veronán kívül nincs nekem világ,
Csak purgatórium, csak kín, pokol.
Száműzve innen, az egész világból
Száműztek, s ez halál. „Száműzetés”
Téves szó. Ha így hívod a halált,
Aranybárddal veszed a fejemet,
És mosolyogsz a halálos csapáson.
LŐRINC BARÁT Ez durva hálátlanság, szörnyü vétek!
Halál jár bűnödért, de pártodon van
A herceg, és a törvényt félretéve,
A halál szót száműzetésre váltja.
Kegyelmes hozzád, és te meg se látod.
ROMEO Nem kegyelem, csak kín ez. Itt a menny,
Hol Júliám él, s minden macska, eb,
Minden egérke és hitvány kis állat
A mennyországban él, láthatja őt,
Egyedül Romeo nem. Több öröm,
Több tisztesség jut a döglégynek is,
Mint Romeónak. Mert az Júlia
Kezére, e fehér csodára szállhat,
És örök üdvöt lophat ajkain,
Mik szűzies szeméremmel pirulnak,
Mert bűnnek érzik tiszta csókjukat.
De Romeo nem, hiszen számüzött.
A légy teheti, nekem nem lehet.
A légy szabad, én száműzött vagyok.
Száműzetés, azt mondod, nem halál?
Nincs ravasz mérged, kifent élü késed,
A gyors halálhoz nincs más eszközöd,
E szó öljön meg, hogy ”száműzetés”?
Kárhozottak üvöltik a pokolban
E rettentő szót. Van hozzá szived,
Szent gyóntatómnak és lelkiatyámnak,
Ki bűnbocsátóm vagy, s igaz barátom,
Hogy belém vágd e szót: „száműzetés”?
LŐRINC BARÁT Őrült, engedd, hogy szóhoz jussak én is!
ROMEO Hogy száműzetésről beszélj megint.
LŐRINC BARÁT Fegyvert adok, hogy elhárítsd e szót.
Bölcsesség a balsors édes teje,
Ez megvigasztal, ha száműztek is.
ROMEO De „száműztek”! Dobd sutba bölcsességed!
Ha nem ad Júliát, nem helyez át
Várost, nem másít meg ítéletet,
Semmire sem jó. Ne is mondd tovább.
LŐRINC BARÁT Úgy látom, hogy őrültnek nincs füle.
ROMEO Hogy’ lenne, ha bölcsnek meg nincs szeme!
LŐRINC BARÁT A helyzetedről beszélnék veled.
ROMEO Hogy beszélhetnél arról, mit nem érzel?
Volnál csak ifju, egy órája férje
Júliádnak, s Tebaldo gyilkosa,
Ily rajongó szerelmes s számüzött,
Akkor szólhatnál, téphetnéd hajad,
És leroskadhatnál a földre, mint én,
Földre roskad
Hogy sírodhoz mértéket magad adj.
Kopognak
LŐRINC BARÁT Kelj fel, kopognak. Bújj el, Romeo.
ROMEO Nem én, ha megtört szívem sóhaja
Ködként nem rejt el a vizsla szemektől.
Kopognak
LŐRINC BARÁT Hallod? Ki az? Kelj fel már, Romeo!
Elfognak. Várj egy cseppet! Ejnye, kelj föl!
Kopognak
Bújj a szobámba. Tüstént! Istenem,
Ki ez a féleszű? Kopognak Megyek, megyek.
Ki zörget úgy? Honnan jössz? Mit akarsz?
DAJKA (kintről) Engedj be, s elmondom megbizatásom.
Úrnőm küld, Júlia.
LŐRINC BARÁT (ajtót nyit) Isten hozott.
Jön a Dajka
DAJKA Ó, szentatyám, ó, mondd meg, szentatyám,
Hol van az úrnőm ura, Romeo,
LŐRINC BARÁT A földön, ott, könnyektől részegen.
DAJKA Épp így van az én kis úrnőm is otthon,
Pontosan így. Fájdalmas egyezés,
Siralmas helyzet! Épp így fekszik ő is,
Zokog és jajgat, jajgat és zokog.
(Romeóhoz) Állj fel már, állj fel, hogyha férfi vagy,
A Júlia kedvéért talpra hát!
Hogy eshettél ily mély nyomoruságba?
ROMEO (feláll) Dada!
DAJKA Jaj, uram, úgyis meghalunk.
ROMEO Júliáról beszélj! Mi van vele?
Nem tart-e rusnya gyilkosnak, mivel
Boldogságunk gyermekkorát a vérrel
Szennyeztem, amely vérével rokon?
Hol van és hogy van, és most hogy beszél
Bús szerelmünkről titkos asszonyom?
DAJKA Nem mond az semmit, csak sír és zokog.
Az ágyra roskad, aztán talpra szökken,
Tebaldót, aztán Romeót kiáltja,
S lecsuklik újra.
ROMEO Mintha ez a név
Gyilkos fegyver golyójaként megölné,
Amint gazdája átkozott kezével
Megölte rokonát. Mondd, jó atyám,
Testemnek mely galád részén lakik
E név? Mondd hát, hogy az utálatos
Lakot rontsam le!
(Le akarja szúrni magát, a Dajka elragadja tőle a tőrt)
LŐRINC BARÁT Vissza a kezeddel!
Hát férfi vagy? A formád arra vall,
De könnyed asszonyé, és egy dúvad
Eszeveszett dühe hevíti tetted.
Férfi képében egy képtelen asszony,
Mindkettőben emberképű vadállat!
Elképesztettél. Szent rendünkre mondom,
Higgadtabb embernek gondoltalak.
Megölted Tebaldót? És most megölnéd
Magadat, és a nőt, ki benned él,
Veszett dühvel rombolva önmagad?
Szidod az eget, földet, életet?
Az ég, a föld, az élet egybeforrt
Tebenned, és ezt elvetnéd magadtól?
Szégyent hozol szerelmedre s eszedre,
Ki dús vagy mindenben, mint uzsorás,
De semmit ebből nem fordítsz javadra,
Hogy hasznát lássa szerelmed s eszed.
Nemes formád viaszfigura csak,
A férfi-bátorsághoz nincs köze;
Szerelmi esküd üres szófia,
Megöli a szerelmet, mit fogadtál;
Eszed, külsődnek s szerelmednek éke,
Veszélybe, bajba dönti mind a kettőt:
Mint ügyetlen zsoldos keze a lőport,
Tudatlanságod gyilkos lángra gyújtja,
És védő fegyvered ízekre tép.
Állj talpra hát, hiszen él Júliád,
Akiért kész voltál meghalni nemrég:
Szerencse ez. Majdnem megölt Tebaldo,
De te ölted meg őt: szerencse ez.
Barátod a törvény: száműzetésre
Másítja a halált: ez is szerencse.
Özönlik a fejedre a sok áldás,
Díszben teszi a szépet a szerencse,
De te, mint morcos, fanyalgó fehérnép,
Lekicsinyled jósorsod és szerelmed.
Vigyázz, mert rosszul végzi az ilyen.
Menj szerelmedhez most, amint akartad.
Mássz fel a szobájába, és vigasztald.
De meg ne várd, hogy az őrség kiálljon,
Mert nem szökhetsz át akkor Mantovába;
Ott élj, amíg nyilvánosságra hozzuk
A házasságodat, s barátaiddal
Elnyerjük a herceg bocsánatát,
S visszajöhetsz, ezerszer boldogabban,
Mint amilyen bánatban útra keltél.
Menj, dajka, menj. Úrnődnek üzenem:
A ház népét sürgősen küldje ágyba,
A bánat súlya úgyis nyomja őket.
Megy Romeo.
DAJKA Nagy Isten, hallgatnám a jó tanácsot
Szívesen reggelig! Micsoda ész!
Uram, jelentem otthon jöttödet.
ROMEO Mondd kedvesemnek, hogy hordjon le jól.
(A Dajka menni készül, de visszatér)
DAJKA (átadja a gyűrűt) Uram, megbízott, adjam át e gyűrűt.
Siess, indulj is, mert későre jár.
ROMEO Ez visszaadta kedvem és erőm. Dajka el
LŐRINC BARÁT Eredj, jó éjt, és két dolgot tehetsz:
Vagy kisurransz, míg fel nem állt az őrség,
Vagy álruhában mégy ki virradatkor.
Várj Mantovában. Én megkeresem
Szolgádat, ő hírt visz neked időnként
Mindenről, minek hasznát láthatod.
Add a kezed. Jó éjt, és Isten áldjon.
ROMEO E kurta búcsúzás tőled be fájna,
Ha nem az üdvök legfőbb üdve várna!
Isten veled.
Mindketten el (más-másfelé)


4. SZÍN
[Szoba Capuletti házában]
Jön Capuletti, Capulettiné és Paris
CAPULETTI Oly hirtelen esett meg az egész,
Hogy lányunkkal nem volt időnk beszélni.
Nagyon szerette rokonát, Tebaldót,
Mint én is. No, de halálra születtünk.
Túl késő van. Nem jön le már ma este.
Bevallom, hogyha nem volnál a házban,
Egy jó órája már ágyban feküdnék.
PARIS A gyász órája nem kedvez a násznak.
Madame, jó éjt. Ajánlj lányod kegyébe.
CAPULETTINÉ Reggel korán kifürkészem a kedvét.
Ma este bezárkózott bánatába.
(Paris menni készül, Capuletti visszaszólítja)
CAPULETTI Paris uram, én máris biztosítlak
Lányom szerelméről. Hiszem, hogy úgy tesz,
Ahogy én mondom. Egy percig se kétlem.
Asszony, te menj föl lefekvés előtt.
Tudasd vele Paris fiúnk szerelmét,
És mondd, hogy – jól figyelj! – ezen a szerdán…
Várj csak… mi van ma?
PARIS Hétfő van, uram.
CAPULETTI Hétfő. No persze, szerda túl korán van.
Csütörtökön tehát. Csütörtökön
E nemes gróffal, mondd meg, egybekel. -
Kész leszel addig? Jó lesz ily hamar?
Nem lesz nagy hűhó, csak néhány barát.
Gondold meg, nemrég ölték meg Tebaldót,
Azt hihetnék, ha kirúgunk a hámból,
Talán nem is szerettük rokonunkat.
Ezért beérjük öt-hat jó baráttal.
Ennyi elég is. Megfelel csütörtök?
PARIS Bár csak már holnap csütörtök lehetne!
CAPULETTI No jó, eredj. Tehát csütörtökön.
(Feleségéhez) Menj lefekvés előtt be Júliához.
Készítsd fel, asszony, a közeli nászra. –
Ég áldjon, uram. – Gyertyát hozzatok!
Azt mondanám, olyan későre jár,
Hogy hamarosan korán lesz. Jó éjt.
Mind el (Capuletti és Capulettiné egyik ajtón, Paris a másikon)


5. SZÍN
[Júlia szobája]
Jön fent Romeo és Júlia (a kötélhágcsóval)
JÚLIA Már mennél is? Még messze van a reggel.
A csalogány, nem a pacsirta szúrt
Hangjával rémült füled üregébe.
Itt dalol éjjel gránátalmafánkon.
Hidd el, szerelmem, hogy a csalogány volt.
ROMEO Pacsirta volt, a reggel hírnöke,
Nem csalogány. Nézd csak, milyen kaján csík
Szegi a bomló felhőt keleten.
Az ég gyertyái leégtek, vidáman
Ágaskodik a Nap ködös hegyormon.
Mennem kell; hogyha maradok: halál.
JÚLIA Nem napvilág még ez a fény, tudom.
Egy meteort lehelt ki csak a Nap,
Hogy fáklyahordozód legyen ma éjjel,


S megvilágítsa utad Mantovába.
Maradj tehát. Nincs okod így sietni.
ROMEO Fogjanak el, hurcoljanak halálra.
Föl sem veszem, ha te akarod így.
Nem a reggel szeme az a derengés:
Visszfénye csak Hold asszony homlokának;
Nem a pacsirta éneke verődik
Az ég boltjához szédítő magasban.
Szívem maraszt, a vesztemet se bánja.
Jöjj hát, halál, ha Júlia kivánja.
Mi van? Beszélj csak. Ez nem napvilág.
JÚLIA De az, de az. Siess, menj már, eredj!
Pacsirta énekel ily élesen,
Ilyen kemény, nyers hangokat rikoltva.
Édesnek mondják a pacsirtaszót,
De nem igaz, hisz válnunk kell miatta.
Mondják, szemet cserélt a rút varanggyal.
Bár csak cseréltek volna hangot is,
Mert, lám, most egymás karjából kitépett,
Elkergeti az éjt, és vele téged.
Jaj, menj, siess! Mind nő, mind nő a fény!
ROMEO A fény nő – ám sötét borul fölém.
Jön a Dajka (sietve)
DAJKA Úrnőm!
JÚLIA Dajkám!
DAJKA Anyád készül bejönni a szobádba.
Hajnalodik; vigyázzatok nagyon. El
JÚLIA Jöjj, fény, távozz, élet, az ablakon!
ROMEO Isten veled! Egy csókot még, s lemászom.
(Lebocsátja a kötélhágcsót, és leereszkedik)
JÚLIA Elmégy, uram, szerelmem, drága párom?
Mindennap, minden órában üzenj majd,
Mert minden kis perc napokkal felér.
Jaj, ilyenformán évek telnek el,
Amíg meglátom újra Romeómat!
ROMEO Isten veled.
Valahogy majd mindig módot lelek,
Hogy a távolból is köszöntselek.
JÚLIA Hiszed, hogy látjuk még valaha egymást?
ROMEO Hiszem, s mindaz, amit most szenvedünk,
Majd tréfa tárgya lesz egy szebb jövőben.


JÚLIA Jaj, Istenem, komorabb jós a lelkem!
Olyannak látlak, ahogy odalent
Állsz most, mint kripta mélyén a halottat.
A szemem csal meg, vagy olyan fehér vagy.
ROMEO Hidd el, lentről így látlak téged én is.
Vérünket bánat issza. Ég veled. El
JÚLIA (felhúzza a hágcsót és sír)
Mindenki forgandónak mond, szerencse.
De hogyha az vagy, mi dolgod vele,
Aki a hűség? Légy csak állhatatlan,
Nem tartod így a foglyodul sokáig,
És visszaküldöd.
Jön Capulettiné (lent)
CAPULETTINÉ Ébren vagy, leányom?
JÚLIA Ki az? Ki szólított? Anyám keres.
Ébren van még, vagy felkelt ily korán?
Milyen szokatlan ügyben jön ilyenkor?
(Lemegy, és lent belép)
CAPULETTINÉ Mi lelt, leányom?
JÚLIA Anyám, nem vagyok jól.
CAPULETTINÉ Unokabátyádat siratod egyre?
Kimosnád őt sírjából könnyeiddel?
Életre kelteni már úgyse tudnád,
Hagyd hát. A bánat szeretetre vall,
De túlzott bánat fogyatékos észre.
JÚLIA Hadd sirassam meg veszteségemet.
CAPULETTINÉ Csak veszteséged éleszted föl ezzel,
Nem azt, akit siratsz.
JÚLIA De oly nagyon fáj
A veszteség, hogy sírnom kell szünetlen.
CAPULETTINÉ Nem is a holtért sírsz te ennyire,
Inkább, mert él a gaz, aki megölte.
JÚLIA Miféle gaz?
CAPULETTINÉ Az a gaz Romeo.
JÚLIA (félre) Gazságtól ő ezer mérföldre van.
(Anyjához) Isten bocsássa meg – mint szívből én is,
Bár senki miatt így nem fáj a szívem.
CAPULETTINÉ Azért, mivel a sanda gyilkos él.
JÚLIA Azért, anyám, mert nincs kezem ügyében;
Csak én bosszuljam meg bátyám halálát!
CAPULETTINÉ Megbosszuljuk mi, egy percig se félj.
Ne sírj. Valakit küldök Mantovába,
Mert ott tekereg most a számüzött,
S oly fortélyos párlattal itatom meg,
Hogy követi Tebaldót nemsokára;
Remélem, így békén leszel te is.
JÚLIA Én nem lehetek békén Romeóval,
Amíg viszont nem látom holtan őt,
Szívem oly kínban van rokonomért.
Anyám, ha találsz embert, aki mérget
Vigyen neki, olyant keverek én,
Hogy Romeo, ha abba belekóstol,
Menten elalszik. Milyen borzalom,
Hogy nevét hallom, s nem rohanhatok,
Hogy szeretetemet bátyám iránt
Rázúdíthassam arra, ki megölte!
CAPULETTINÉ Találj te szert, én majd találok embert.
De most derűsebb hírrel jöttem ám.
JÚLIA Az jól is fog ilyen komor időben.
Mi az a jó hír, beszélj hát, anyám.
CAPULETTINÉ Gondos apád van neked, gyermekem,
Olyan, aki, hogy bánatod elűzze,
Örömnapot eszelt számodra ki,
Amire nem is gondoltál – de én sem.
JÚLIA Örvendek. És mikor van az a nap?
CAPULETTINÉ Közel. Csütörtök reggel, gyermekem,
Egy daliás, fiatal nemesúr,
Paris gróf a Szent Péter templomában
Örömmel tesz majd boldog asszonyává.
JÚLIA Én Szent Péterre s templomára mondom,
Hogy nem tesz engem boldog asszonyává.
Mért kell oltárhoz menni ily sietve,
Mikor leendő férjem meg se kért még?
Mondd meg apámuramnak, jó anyám,
Nem megyek férjhez még, s akkor is inkább
Romeóhoz, kit tudod, gyűlölök,
Mint Parishoz. No, ez aztán örömhír!
Jön Capuletti és a Dajka
CAPULETTINÉ Jön is apád. Magad mondd meg neki,
És meglátod, tőled hogyan fogadja.
CAPULETTI Harmat szitál, mikor a Nap lenyugszik,
De most, hogy öcsém napja nyugodott le,
Ömlik az eső.
Mi van, lányom? Még mindig hull a könnyed?
Örökös zápor? Ekkorácska testtel
Bárkát, tengert, szelet utánozol.
Mert szemed, mit tengernek mondhatok,
Könnytől apad, dagad. Tested a bárka,
Sós árban úszik; sóhajod a szél,
Mely könnyeiddel küzd, és velük együtt,
Ha meg nem nyugszik, még fel is borítja
Vihar tépázta tested. – Mi van, asszony?
Elmondtad-e, hogy’ döntöttünk felőle?
CAPULETTINÉ Csakhogy nincsen kedvére, köszöni.
Bolond leány, egy sírral kelne egybe.
CAPULETTI Hohó, megállj, ez nekem nincs inyemre.
Nincs kedve? Nemhogy hálás lenne érte?
Nem büszke rá? Nem érti, milyen áldás,
Hogy amily kis haszontalan, ilyen
Derék nemest szereztünk neki férjül?
JÚLIA Nem vagyok büszke rá, de köszönöm.
Hogy’ büszkélkednék azzal, mit utálok?
De szeretetnek szántad, köszönöm.
CAPULETTI Hogyhogy? Milyen szarvasokoskodás ez?
„Büszke rá” és „köszöni” is, de mégsem,
„Nem büszke rá”. Idehallgass, kisasszony,
Ne köszöngess, ne büszkélkedj nekem,
De készülj fel rá, hogy csütörtökön
Parisszal mégy Szent Péter templomába,
Vagy ketrecben huzatlak el oda.
Te vértelen dög, sápatag szemét,
Te kifakult maszk!
CAPULETTINÉ Fuj, megháborodtál?
JÚLIA (letérdel) Lásd, térdemen könyörgök, jó apám,
Hallgass meg türelemmel, szóljak én is.
CAPULETTI Rohadj meg, hitvány, lázadó bitang!
Mondom: templomba mégy csütörtökön,
Vagy a szemem elé ne merj kerülni.
Hallgass, ne is felelj, velem ne szájalj!
(Júlia feláll)
Viszket a tenyerem. Fájlaltuk, asszony,
Hogy Isten ezt az egy gyermeket adta,
De láthatod, hogy túl sok ez az egy is,
S átkunkra jött világra ez a lány.
Pusztulj innen, te rongy!


DAJKA Nagy Isten, óvd meg! –
Uram, csúf tőled, hogy így mocskolod.
CAPULETTI Miért, te nagyeszű? Fogd be a szád,
Te fecske-locska! Banyákkal pofázz.
DAJKA Nem mondtam rosszat.
CAPULETTI Hogy az a jó Isten…!
DAJKA Már nem is szólhatok?
CAPULETTI Csend, vén szatyor!
Csak karicsálj más csoroszlyák fülébe,
Itt nincs szükség rád.
CAPULETTINÉ Nagyon felhevültél.
CAPULETTI Az istenit, megőrjít. Nappal, éjjel,
Magamban, mások közt, az volt a gondom,
Hogy férjhez adjam; és most, hogy került
Egy ifjú és fényes nevű nemes,
Vagyonos és előkelő családból,
És csupa szép erény, amint beszélik,
Olyan, hogy jobbat nem kívánhat ember –
Ez a megszédült, nyafka eszelős
Kényeskedőn felrúgja a szerencsét:
„Nem megyek férjhez, nem tudom szeretni,
Túl fiatal vagyok, kérlek, bocsáss meg!”
Ne menj csak férjhez, megjárod velem!
Legelhetsz, itt a házban nincs helyed.
Gondold meg jól. Tréfát nem ismerek.
Mindjárt csütörtök. Tedd kezed szivedre.
Ha enyém vagy, férjhez mégy. Hogyha nem:
Koldulj, éhezz és fordulj fel az utcán,
Én nem akarok többé tudni rólad,
S amim van, ahhoz nincs többé közöd.
Gondold meg. Én a szavam nem szegem meg. El
JÚLIA Hát felhőkben nem székel irgalom,
Nincs szem, mely fájdalmam mélyére lásson?
Te ne taszíts el magadtól, anyám!
Told ki e nászt, egy hóra, hétre bár;
Ha nem tudod, hát a kriptába vesd
Nászágyamat, Tebaldo közelébe.
CAPULETTINÉ Hozzám ne is szólj, én semmit se mondok.
Tégy, amint tetszik, végeztem veled. El
JÚLIA Nagy Isten! – Dajkám, mit tegyünk ez ellen?
Férjem a földön, s esküm van az égben.
A földre másként visszatérhet esküm,
Mint hogy az égből visszaküldi férjem,
Elhagyva ezt a földet? Adj tanácsot.
Jaj, mért hogy ily erővel ostromol
Az ég ily gyenge lényt, mint én vagyok!
Szólj már! Nincs hozzám egy kedves szavad?
Egy kis vigaszt, dadám.
DAJKA Van: Romeót
Száműzték, és én bármibe fogadnék,
Vissza se jön, hogy számon kérje tőled,
S ha mégis, csupán lopva teheti.
Ezért, ha ez a helyzet, azt hiszem,
Legokosabb, ha férjhez mégy a grófhoz.
Kellemes úriember!
Romeo konyharongy mellette. Nincs
Sasnak olyan mozgékony, zöld szeme,
Mint Parisnak. Az Isten úgy segéljen,
Hogy boldogság lesz ez a második nász,
Jobb, mint az első; még ha nem is az,
Mert meghalt, vagy már nem több egy halottnál,
Mivel másutt él, mit sem érsz vele.
JÚLIA Szívből beszélsz?
DAJKA És a lelkemből, vagy verjen meg Isten.
JÚLIA Ámen.
DAJKA Tessék?
JÚLIA Úgy megvigasztaltál, hogy jobb se kell.
Menj át anyámhoz, s mondd: mivel apámat
Megbántottam, most gyónni megyek Lőrinc
Baráthoz, hogy kapjak feloldozást.
DAJKA Helyes, megyek; úgy látom, észre tértél. El
JÚLIA (tekintetével kíséri) Átkozott vénség! Lelketlen boszorka!
Mi nagyobb bűn: hogy hitszegésre biztat,
Vagy, hogy mocskolja uramat a nyelvvel,
Mely valaha nyakló nélkül dicsérte
Ezerszer is? Aljas tanácsadó!
Az én szívemtől ezzel elszakadtál.
Most lássam, Lőrinc mily gyógyírt talál.
Ha nem segíthet, marad a halál. El




NEGYEDIK FELVONÁS


1. SZÍN
[Lőrinc barát cellája]
Jön Lőrinc barát és Paris
LŐRINC BARÁT Csütörtökön, uram? Nagyon közel van.
PARIS Apósom, Capuletti óhaja.
Ő sürgeti, nincs mért halasztanom.
LŐRINC BARÁT A lány érzelmeit nem ismered.
Ez nem rendjén való. Én nem helyeslem.
PARIS Tebaldo halálát siratja folyton,
Így nem sokat szólhattam szerelemről,
Nem mosolyog könnyek házába” Vénusz.
Az apja, uram, attól tart, veszélyes,
Hogy így átadja magát bánatának,
És bölcsen sürgeti, hogy lakodalmunk
Szabjon már gátat e könnyáradatnak,
Mely korlát nélkül dagad a magányban,
De elfojthatja méltó társaság.
Tudod tehát, miért ez a sietség.
LŐRINC BARÁT (félre) Bár ne tudnám, miért kell halogatni. –
Jön Júlia
Nézd csak, uram, éppen jön a leány.
PARIS Örömmel látom feleségemet.
JÚLIA Akkor örüljön majd, ha az leszek.
PARIS Csütörtökön kell – nem „majd” és „talán”!
JÚLIA Ami kell, meglesz.
LŐRINC BARÁT Jól felel a lány.
PARIS Most gyónni jössz ide, a szentatyához?
JÚLIA Gyónnék azzal, ha erre válaszolnék.
PARIS Valld meg neki őszintén, hogy szeretsz.
JÚLIA Önnek gyónom meg, hogy szeretem őt.
PARIS De tedd meg, hiszen tudom, hogy szeretsz.
JÚLIA Ha így teszek, még sokkal többet ér,
Mert háta mögött mondom, nem szemébe.
PARIS Szegénykém, arcod könnyektől barázdás.
JÚLIA A könnyeknek nem nagy diadal ez,
Mert nélkülük is csúnya volt az arcom.
PARIS E szóval többet ártasz, mint a könnyek.
JÚLIA Nem becsmérlés ez, hanem színigazság,
És amit mondok, az arcomba mondom.
PARIS Engem becsmérelsz, mert enyém az arcod.
JÚLIA Lehet, mert ez az arc nem az enyém már. –
Atyám, van-e számomra most időd,
Vagy jöjjek el vecsernye idején?
LŐRINC BARÁT Időm van most is, bánkódó leány. –
Uram, megkérlek, hagyj minket magunkra.
PARIS Isten ments, hogy a gyónást megzavarjam.
Júlia, ott leszek csütörtökön.
(Megcsókolja) Addig ég áldjon, s fogadd szűzi csókom. El
JÚLIA Zárd be az ajtót, aztán sírj velem:
Odaveszett remény, vigasz, segítség.
LŐRINC BARÁT Már ismerem fájdalmad, Júlia,
Úgy kínoz, eszem alig bírja el.
Hallom, hogy semmi közbe nem jöhet már:
Csütörtök reggel nőül mégy a grófhoz.
JÚLIA Ne arról beszélj, hogy hallottad ezt,
Ha nem mondod meg, hogy’ hárítsam el.
Ha bölcsességed módot nem talál,
Mondd bölcsnek elhatározásomat,
Kést húz elő
És gyorsan segít rajtam ez a kés.
Szívünk Isten, kezünk te fűzted egybe,
Mit Romeónak te adtál pecsétül,
Kezem nem üt más frigyre most pecsétet,
Hű szívem nem fordulhat hitszegőn
Máshoz: inkább végezzen ez velük.
Sok év során gyűjtött tapasztalattal
Adj most nekem tanácsot; lásd különben,
Hogy köztem és keservem közt a bírót
Véres kés játssza, az ítélkezik
Abban, mire sok éved s nagy tudásod
Tisztességes megoldást nem talált.
Nem kell sok szó: ha nem adhat nekem
Gyógyírt szavad, bevégzem életem.
LŐRINC BARÁT Megállj, lányom, látok még egy reményt,
De éppoly borzasztó tettet kiván,
Mint helyzeted, melyből kitörni készülsz.
Ha volna erőd magadat megölni,
Csak a gróffal ne kelljen egybekelned,
Talán vállalsz egy halállal rokon
Próbát is, hogy a szégyent elkerüld,
Amelytől a halálba menekülnél;
Ha mered, én megadhatom a gyógyírt.
JÚLIA Mintsem Parisszal ezt a nászt, kivánd,
Hogy leugorjam bármilyen toronyból,
Járjak rablók, mérges kígyók között,
Üvöltő medvékhez láncoljanak,
Vagy rejtőzködjem csontkamrában éjjel,
Halottak zörgő csontjával borítva,
Füstös lábszárral, sárga koponyával;
Vagy frissen ásott sírgödörbe fektess,
Csavarj közös lepelbe a halottal –
Elborzadtam, mikor erről beszéltek,
De mindezt félelem nélkül kiállom,
Csak szerelmem hű asszonya maradjak.
LŐRINC BARÁT Menj haza, légy jókedvű, és fogadd el
Férjednek Parist. Holnap szerda van.
Úgy rendezd, hogy aludj egyedül éjjel,
Ne legyen még a dajka sem veled.
Fogd ezt a fiolát, és már az ágyban,
A párlatot hajtsd fel belőle egyből,
Álmos, hideg nedv árad szerte tőle
Az ereidben nyomban, érverésed
Üteme lanyhul, aztán megszünik.
Nem jelzi meleg s lélegzet, hogy élsz.
Ajkad s arcod rózsái hamuszínre
Fakulnak, szemed ablaka bezárul,
Mintha a fényt halál rekesztené ki.
Hajlékonyságát elvesíti tested,
Merev, kemény, hideg lesz, mint a holt,
És a halálos dermedtség mezében
Fekszel némán negyvenkét óra hosszat;
Mint békés álomból, ébredsz fel akkor.
Mikor reggel jön majd a vőlegény,
Hogy ébresszen, te már halott leszel.
Aztán, amint nálunk régtől szokás,
Nyitott koporsóban, legszebb ruhádban,
Abba az ősi kriptaboltba visznek,
Ahol a többi Capuletti nyugszik.
Időközben, még mielőtt felébredsz,
Levelemből megtudja Romeo
Tervünket, nyomban itt lesz, ébredésed
Együtt vigyázzuk, és még aznap éjjel
Elszökhetsz Romeóval Mantovába.
Ez a fogás megmenthet szégyenedtől,
Ha állhatatlanság vagy női félsz
A cselekvéstől vissza nem riaszt.
JÚLIA Add ide gyorsan! Szót se félelemről!
LŐRINC BARÁT (átadja a fiolát) Itt van, eredj. Légy erős és kitartó
Szándékodban. Egy szerzetest menesztek
Azonnal az uradhoz Mantovába.
JÚLIA Szerelem, adj erőt, hogy megsegítsen!
Isten veled, atyám.
Mindketten el (más-másfelé)


3. SZÍN
(Terem Capuletti házában)
Jön Capuletti, Capulettiné, a Dajka és (két) Szolga
CAPULETTI (papírt ad át egyik Szolgának)
Azokat hívd meg, akiket felírtam. (Szolga el)
(A másik Szolgához) Fickó, menj, és hozz húsz ügyes szakácsot.
SZOLGA Egy se lesz rossz köztük, uram, mert megfigyelem, megnyalják-e az ujjukat.
CAPULETTI Ugyan mit érsz vele?
SZOLGA Hát azt, uram, hogy semmirevaló szakács az olyan, amelyik nem nyalja az ujját, ezért, aki nem nyalja az ujját, nem is jöhet velem.
CAPULETTI Jól van, eredj. (Szolga el)
Sok a dolog, nem futja az időből.
(Dajkához) Lőrinc baráthoz ment tehát a lányom?
DAJKA Oda.
CAPULETTI Helyes, az talán kissé megpuhítja.
Egy megátalkodott, önfejü cafka!
Jön Júlia
DAJKA Nézd csak, milyen vidám gyónás után!
CAPULETTI (Júliához) No, hol kószáltál, makrancos leány?
JÚLIA Ott, hol megbántam csúnya vétkemet,
Hogy engedetlen voltam, szembeszálltam
Veled s parancsoddal; Lőrinc barát
A lelkemre kötötte: térdre hullva
Kérjek tőled bocsánatot. (Letérdel) Bocsáss meg,
Ezentúl azt teszem, amit kiszabsz.
CAPULETTI (Dajkához) Küldj el a grófhoz, és számolj be erről.
Holnap reggel legyen meg ez a frigy.
JÚLIA Találkoztam a gróffal a barátnál,
S illő szerelmet mutattam iránta,
A szemérem határain belül.
CAPULETTI No, ennek örülök. Jól tetted. Állj fel!
Júlia feláll
Így is kell, látod. Jöjjön hát a gróf.
(Dajkához) No, menj, azt mondom, nyomban hozd ide!
Ennek a szent barátnak, Istenemre,
Az egész város csak hálás lehet.
JÚLIA Édes dajkám, menjünk be a szobámba,
Segíts nekem ruhát választani,
Amit holnap magamra vehetek.
CAPULETTINÉ Csütörtökig van még elég időnk.
CAPULETTI Menj, dajka. Holnap lesz az esküvő.
Júlia és a Dajka el
CAPULETTINÉ Nem tudunk addig elrendezni mindent.
Este van majdnem.
CAPULETTI Ej, kihajtom én.
Remekül megy minden, meglátod, asszony.
Menj Júliához most, segíts neki.
Ma éjjel le se fekszem. Hagyj magamra.
Én leszek itt a háziasszony. Ej,
Mindenki elment. Eh, magam megyek
Paris grófhoz, hogy beszéljek vele,
Legyen itt reggel. Könnyebb lett a szívem,
Hogy e szédült lány megjuhászodott. El


4. SZÍN
[Júlia szobája]
Jön Júlia és a Dajka (ruhákkal)
JÚLIA Igen, ez a legjobb. De, drága dajkám,
Megkérlek, éjszakára hagyj magamra,
Mert sok imát kell még elmondanom,
Hogy mosolyra derítsem az eget,
Ki oly esendő és bűnös vagyok.
Jön Capulettiné
CAPULETTINÉ Még ügyeskedtek? Kell-e a segítség?
JÚLIA Nem kell, anyám, már mindent összeszedtünk,
Amire holnap szükségünk lehet.
Most kérlek, hagyj magamra éjszakára,
S a dajka is legyen inkább veled,
A tennivalótok is sok bizonnyal
E nagy sietségben.
CAPULETTINÉ Jó éjszakát.
Feküdj le, szükséged van pihenésre.
Capulettiné (és a Dajka) el
JÚLIA Ég áldjon. Isten tudja, látsz-e még.
Fagyos rémület borzongatja szívem,
Az élet melegét elfojtva benne.
Jöjjenek vissza, vigasztaljanak.
Dajkám! – De mit tehetne? Egymagamnak
Kell bús szerepem végigjátszanom.
(Elhúzza a függönyt, mögötte az ágya látható)
Jöjj, fiola! S ha nem hat ez a lötty?
Akkor holnap reggel férjhez megyek?
Nem, útját állja ez. Te légy csak itt.
Letesz egy kést
De hátha méreg, és ez a barát
Fondorkodik, hogy megöljön vele,
Mert gyalázatot hozna rá e frigy,
Mivel már összeadott Romeóval?
Úgy félek… ámde nem, mégsem lehet:
Mindig jámbor léleknek bizonyult.
De mi lesz, hogyha már a sírba’ fekszem,
S felébredek, mielőtt Romeo
Eljönne értem? Szörnyű gondolat!
Nem fulladok meg ott a kripta mélyén,
Melynek száján nem jut be tiszta lég,
Mielőtt Romeóm elérne hozzám?
De hogyha élek is, mi vár reám:
Halál és éj borzalmas tudata,
A hely iszonyatával összeadva
E bús kamrában, a sírbolt alatt,
Hol évszázadok óta halmozódnak
Az eltemetett ősök csontjai,
És a legfrissebb, a véres Tebaldo,
Már rothadoz leplében, s úgy beszélik,
Kísértetek kelnek ki éji órán…
Jaj, felébredhetek idő előtt
Förtelmes bűzben, rémes sikolyok közt,
Ahogy kitépett mandragóra jajgat,
Mitől megőrül az élő, ha hallja…
Ha így ébredek, nem tébolyodom meg
Irtóztató borzalmak közepette?
Nem játszom csontvázakkal eszelősen,
Nem rángatom ki lepléből Tebaldót?
Dühömben ősöm csontjával husángként
Nem loccsantom szét megbomlott agyam?
Ni, látom is Tebaldo szellemét,
Keresi Romeót, ki kard hegyére
Tűzte a testét. Állj! Megállj, Tebaldo!
Romeo, ezt felhajtom. Rád köszöntöm.
Kiissza a fiolát és lerogy (behúzva a függönyt)


5. SZÍN
[Csarnok Capuletti házában]
Jön Capulettiné és a Dajka (füvekkel)
CAPULETTINÉ Fogd, itt a kulcs, több fűszert kell kihozni.
DAJKA Datolya s birs kell még a süteményhez.
Jön Capuletti
CAPULETTI Mozgás! Megvolt a második kakasszó.
Már hajnalra kongattak. Három óra.
A sültnek nézz utána, Angelica,
Semmit se sajnálj!
DAJKA Ej, katipila!
Feküdj le már, uram, mert megbetegszel
Az éjszakázástól.
CAPULETTI Ugyan már! Éjszakáztam eleget
Kisebb ügyért, de beteg sose voltam.
CAPULETTINÉ Még szoknyákra vadásztál akkor ifjan.
Most én vagyok a vadászmestered.
Capulattiné és a Dajka el
CAPULETTI Ejha, féltékeny!
Három-négy Szolga jön nyársakkal, fahasábokkal és kosarakkal
Hé, fickó, mi az?
ELSŐ SZOLGA A szakácsnak lesz, uram, nem tudom, mi.
CAPULETTI Csak igyekezz!
Első szolga (és egy-két másik) el
Fiú, hozz szárazabb fát!
Hívd Pétert. Ő majd megmutatja, hol van.
MÁSODIK SZOLGA Van fejem, uram, meglelem a fát;
Ezért csak nem fogom Pétert zavarni!
CAPULETTI Ezt jól mondtad, jókedvü kurafi.
Fafejü vagy. Második szolga el
Hajaj, kivirradt.
Mindjárt jön is a gróf muzsikusokkal,
Így mondta.
Zene kintről
Hallom, itt van már, közel.
Hé, dajka! Asszony! Dajka, hé, ha mondom!
Jön a Dajka
Ébreszd fel Júliát, és ékesítsd fel.
Addig feltartom Parist. Szedd a lábad,
Siess, mert itt van már a vőlegény.
Siess, ha mondom! El
DAJKA Kisasszony! Júlia! Mi a csuda!
Báránykám, hallod! Fuj, álomszuszék!
Mi lesz, kis szívem, hallod-e, menyasszony!
Egy szót se? Kialszod magad előre,
Egy egész hétre? Mert fogadni mernék,
Hogy Paris gróf azon fárad ma éjjel,
Te se nagyon pihenj. Uram bocsá’,
Így van jól, ámen. Milyen mélyen alszik!
De föl kell költenem. Kicsim, kisasszony!
Itt van a gróf, s ha még ágyban talál,
Ő majd kiszed. Hát ezt mégsem lehet!
(Elhúzza a függönyt)
Mi ez, felöltözött, és úgy feküdt le?
Csak felébresztem. Kisasszony, kisasszony!
Jaj, jaj! Segítség! Kis úrnőm halott.
Jaj, jaj, Miért is, hogy világra jöttem!
Kis szíverősítőt! Jaj, uram, úrnőm!
Jön Capulettiné
CAPULETTINÉ Miféle lárma ez?
DAJKA Irtózatos nap!
CAPULETTINÉ Mi a baj?
DAJKA Nézd, nézd! Borzalmas nap ez!
CAPULETTINÉ Jaj, gyermekem! Leányom, mindenem!
Ébredj fel, nézz rám, vagy haljak veled!
Segítség, hívj segítséget!
Jön Capuletti
CAPULETTI Hozd Júliát már. Itt a vőlegény.
DAJKA Ő meghalt, meghalt. Átkozott nap ez!
CAPULETTINÉ Átkozott nap! Halott, halott, halott!
CAPULETTI Hadd lássam én is! Egészen hideg.
Elállt a vére, dermedt minden íze.
Ajkától régen megvált már az élet.
Megszállta a halál, mint kora fagy
A tágas rét legkedvesebb virágát..
DAJKA Jaj, gyászos nap!
CAPULETTINÉ Szívettépő idő!


CAPULETTI Halál, elvetted tőlem, hogy jajongjak,
Kösd meg a nyelvem, ne engedj beszélni.
Jön Lőrinc barát és Paris Muzsikusokkal
LŐRINC BARÁT Kész-e templomba menni a menyasszony?
CAPULETTI Kész menni, de nem térni meg soha.
(Parishoz) Fiam, a nászotok előtti éjjel
A halál hált mátkáddal. Itt hever, lásd,
Szűz virág volt, lányságát annak adta.
A halál lett vőm és örökösöm.
Ő vette el a lányom. Meghalok majd,
S ráhagyok mindent. Minden a halálé.
(Paris, Capuletti, Capulettiné és a Dajka egyszerre tördelni kezdik a kezüket, és feljajdulnak:)
PARIS Régóta vágytam már meglátni végre
E reggel arcát – s ily szomoru látvány!
Megcsalva, megcsúfolva, elhagyatva,
Megölve hagytad itt, undok halál!
Kifosztottad életből, szerelemből
Kegyetlenül – de holtan is szerelmem.
CAPULETTINÉ Boldogtalan, rémséges, átkozott nap!
Ily rossz órát nem ért meg az idő
Zarándokútja annyi kínja közt!
Ez egy, csupán egy drága gyermekem,
Egyetlen boldogságom, vigaszom,
S a kegyetlen halál elvette tőlem!
DAJKA Jaj, keserű, keserü, keserű nap!
Siralmas nap! Fájdalmasabb napot
Nem értem meg soha, soha, soha!
Micsoda nap, milyen irtóztató nap,
Ily éjfekete nap sohase volt még!
Rettentő nap! Iszonyatos nap!
CAPULETTI Elkínozva, búsan, halálra sújtva!
Gyötrelmes nap, miért törsz most reánk,
Hogy megölj minket, megöld ünnepünket?
Gyermekem, lelkem, több mint gyermekem!
Meghaltál, jaj, a gyermekem halott,
És eltemetve minden örömöm.
LŐRINC BARÁT Hallgassatok már. Nem gyógyírja búnak
A jajgatás. Osztoztatok az éggel
E szép lányon. Az égé most egészen,
S a változáson nyert csak a leány.
Itten alá volt vetve a halálnak,
Az égben örök élet jut neki.
Azon fáradtatok, hogy boldoguljon,
Emelkedése volt az egetek,
És sírtok most, hogy fölemelkedett
Felhők fölé, a mennyek magasába?
Nem szereti igazán gyermekét,
Ki őrjöng, mikor az jobb sorsot ért.
Boldog a házasélet holtodiglan?
Az új asszonynak jobb, ha meghal ifjan.
Ne sírjatok, tűzzetek rozmaringot
E szép halottra, s jó szokás szerint
Vigyétek a templomba díszruhában.
Gyöngéd a természet, s könnyezni kész,
De könnyeinket neveti az ész.
CAPULETTI Azt, mi vidám lett volna, s ünnepi,
Most bánat és fekete gyász lepi.
Hangszereinkből mind lélekharang lesz
A nászlakomából halotti tor,
Nászénekekből komor gyászdalok,
Menyasszony-koszorúból sírvirág,
És minden az ellentétére fordul.
LŐRINC BARÁT Menj most, uram, menj vele, asszonyom,
Te is menj, gróf uram. Készüljetek fel,
Hogy e szép holtat sírjához kisérjük.
Haragszik Isten, s bűnbánatra int.
Tegyünk az ég akarata szerint.
(Rozmaringot szórnak Júliára, és behúzzák a függönyt)
Mind el, a Dajka és a Muzsikusok kivételével
(ELSŐ) MUZSIKUS Mi el is tehetjük a sípot, és mehetünk.
DAJKA Igen, jó emberek, tegyétek el,
Látjátok, itt siralom háza van. El
(ELSŐ) MUZSIKUS Az ám, mi el is hordhatjuk magunkat.
Jön Péter
PÉTER Muzsikások, hej, muzsikások! „Vidám szívvel”, „Vidám szívvel”! Ha jót akartok nekem, játsszátok el azt, hogy „Vidám szívvel”.
(ELSŐ) MUZSIKUS Miért azt, hogy „Vidám szívvel”:
PÉTER Hej, muzsikások, a szívem azt muzsikálja, hogy „A szívem csupa bánat”. Fújjatok el valami vidám kesergőt, hogy vigasztaljon.
(ELSŐ) MUZSIKUS Semmi nóta. Nem való ide muzsika.
PÉTER Tehát nem?
ELSŐ MUZSIKUS Nem.
PÉTER Ejha, majd adok én nektek!
ELSŐ MUZSIKUS Mit adsz te nekünk?
PÉTER Pénzt, azt nem, annyi szent, te szerencsétlen flótás.
ELSŐ MUZSIKUS Vissza is kapod, nyegle tányérnyaló.
PÉTER (kirántja dákosát) Akkor megsimogatom a kobakod a nyegle tányérnyaló dákosával. Hadd írok rá egy-két kottafejet.
ELSŐ MUZSIKUS Kottát csinálunk mi a te fejedből.
MÁSODIK MUZSIKUS Kérlek, tedd el azt a dákost, inkább az eszedet vedd elő.
PÉTER Nem birtok ti az én eszemmel. Úgy elbánik veletek, mintha csak vasból volna. Feleljetek meg erre férfimódon:
(Dalol)
Ha búval van lelked tele,
És szíved szinte megszakad,
Ezüst hangjával a zene…
Miért „ezüst hangjával”, miért „ezüst hangjával a zene”? Halljam, mit mondasz, Furulya Jankó?
ELSŐ MUZSIKUS Hát csak azért, mert olyan édes hangja van az ezüstpénznek.
PÉTER Szófia. Te mit mondasz, Fibula Hugó?
MÁSODIK MUZSIKUS Én azt mondom, azért „ezüst hangjával”, mert ezüstpénzért játszik a muzsikus.
PÉTER Szófia. Hát te mit szólsz, Hóka Móka?
HARMADIK MUZSIKUS Én biza nem is tudok mondani semmit.
PÉTER Megbocsáss, hiszen te énekes vagy. Megmondom én helyetted. Azért „ezüst hangjával a zene”, mert muzsikusnak nem pengetnek le aranypénzt.
(Dalol)
Ezüst hangjával a zene
Megvigasztal, friss kedvet ad. El
ELSŐ MUZSIKUS Micsoda utálatos alak!
MÁSODIK MUZSIKUS Ott egye meg a fene! Gyertek, menjünk beljebb, várjuk meg a gyásznépet, és lakjunk jól.
Mind el


ÖTÖDIK FELVONÁS


1. SZÍN
[Mantova. Utca]
Jön Romeo
ROMEO Ha hízelgő álomnak hihetek,
A mai napra örömhírt igér.
Szívem trónján pehelysúllyal ül Ámor,
S szokatlan hangulat a föld fölé
Emel egész nap víg gondolatokkal.
Holtan talált álmomban kedvesem
(Álmomban gondolkoztam furcsamód!),
De életet csókolt az ajkaimra,
És már császárnak éreztem magam.
Milyen csodás dolog a szerelem,
Ha csupa boldogság árnyképe is!
Jön Baltazár, Romeo szolgája (csizmásan)
Hír Veronából? Mi van, Baltazár?
A baráttól hoztál-e levelet?
Hogy van a kedvesem? És jó apám?
De hogy van Júliám? Ezt kérdem újra:
Ha jól van, semmi rosszul nem lehet.
BALTAZÁR Már jól van, semmi rosszul nem lehet.
Az ősi kriptában pihen a teste,
És halhatatlan lelke angyalok közt.
Láttam, amint a sírboltjukba vitték,
S legott nyeregbe ültem, hogy jelentsem.
Bocsásd meg, hogy ilyen rossz hírt hozok,
Parancsodat követtem, jó uram.
ROMEO Igaz lehet? Dacolok veled, ég!
Tudod szállásom. Hozz tintát, papírt,
S bérelj lovat. Ma este indulok.
BALTAZÁR Kérlek, uram, légy egy kis türelemmel.
Az arcod olyan sápadt és zilált,
Még valami baj ér.
ROMEO Csitt, képzelődsz.
Most menj, és tégy a parancsom szerint.
A barát nem küldött semmit veled?
BALTAZÁR Nem küldött, jó uram.
ROMEO No, nem baj. Indulj,
Bérelj lovat. Mindjárt követlek én is. Baltazár el
Veled hálok ma éjjel, Júliám.
Lássuk a módját. Balsors, mily hamar
Sugallsz utat a kétségbeesésnek!
Emlékezem egy patikáriusra,
Erre lakik, itt láttam mostanában
Elrongyolt göncben, puszta, üres arccal
Gyógyfüvet gyűjtött. Keszeg, vézna volt.
Csontig fogyott a rettentő nyomortól,
Szűkös boltjában teknősbéka csüngött,
Alligátor kitömve, furcsa, ronda
Halfélék bőre, és a polcokon
Üres dobozok szegényes sora,
Zöld edénykék, tömlők, avas magok,
Elnyűtt spárgák, szikkadt mézeskalácsok,
Tágasan, hogy többnek látszódjanak.
Arra gondoltam, látva nyomorát:
„Ha méreg kellene valakinek,
Mit halállal büntetnek Mantovában,
Ettől a hitvány embertől vehetne.”
Megéreztem szükségemet előre,
S e nyomorulttól most meg is veszem.
Ha jól emlékszem, ez lehet a ház.
De ünnep van, és a boltját bezárta.
Hej, patikárius!
Jön a Patikárius
PATIKÁRIUS Ki kiabál?
ROMEO Gyere csak, ember. Látom, hogy szegény vagy.
Pénzt kínál
Fogd ezt: negyven dukát, a tied. Adj
Egy adag mérget, olyan gyors hatásút,
Mely szétterjed azonnal az erekben,
És holtan földre rogy az életunt,
Oly villámgyorsan robban ki a lélek
Testéből, ahogy kilövell a lőpor
Az ágyúcsőből, ha tüzet kapott.
PATIKÁRIUS Van ilyen, de a mantovai törvény
Halálra ítél, ha adok belőle.
ROMEO Csupasz vagy, maga a nyomor, de félsz
Meghalni? Az éhség arcodra írva,
Ínség és senyvedés van a szemedben,
Szégyen, koldussors csüng a hátadon,
A világ és törvénye nem barátod.
Nem hoz törvényt, hogy gazdaggá tegyen.
Szegd meg, ne légy szegény hát, vedd el ezt!
PATIKÁRIUS Szegénységem mond igent, nem eszem.
ROMEO Szegénységed veszem meg, nem eszed.
PATIKÁRIUS (mérget ad Romeónak)
Keverd el ezt valami folyadékban,
És idd ki; ha húsz ember erejével
Bírnál is, ez nyomban földhöz teremt.
ROMEO (pénzt ad neki) Itt az arany – a lélek mérge ez,
Több embert öl meg e rohadt világon,
Mint ez a szer, mit nem szabad eladnod.
Én adtam neked mérget, nem te adtál.
Menj, vegyél ételt, s egy kis húst magadra. (Patikárius el)
Jöjj, kedves méreg, nem is vagy te méreg;
Segíts, ha Júliám sírjához érek. El


2. SZÍN
[Lőrinc barát cellája]
Jön János barát egyik ajtón
JÁNOS BARÁT Testvérem Szent Ferencben, hallod-e?
Jön Lőrinc barát a másik ajtón
LŐRINC BARÁT Úgy tűnik, János fráter hangja ez.
Megjöttél végre! Mit mond Romeo?
Vagy, ha megírta, add a levelet.
JÁNOS BARÁT Egy mezítlábas rendünkbéli frátert
Kerestem, aki eljár betegekhez
Itt a városban, hogy kísérjen el,
Meg is találtam, de a városőrök
Azt gyanították, ott jártunk mi ketten,
Ahol a döghalál uralkodik,
Az ajtót ránk zárták, ki sem jöhettünk,
Így ott ért véget utam Mantovába.
LŐRINC BARÁT Ki vitte el levelem Romeónak?
JÁNOS BARÁT El sem küldhettem, énnálam maradt,
Nem akadt, aki neked visszahozza,
A fertőzéstől úgy fél minden ember.
LŐRINC BARÁT Szerencsétlenség! Szent rendünkre mondom,
Nem kedveskedés volt abban, de fontos
Utasítás, veszély származhat abból,
Hogy nem olvasták. Menj, János barát,
Keríts egy vasrudat, s hozd el nekem
Sietve.
JÁNOS BARÁT Megyek, testvér, és hozom. El
LŐRINC BARÁT Egyedül kell hát a kriptába mennem.
Júlia három óra múlva ébred.
Megró nagyon, amiért Romeo
A történtekről még nem értesült.
De írok neki Mantovába ismét,
S a lányt itt rejtem, hogy jöttét bevárja.
Szegény élő, holtakkal összezárva! El



3. SZÍN
[Temető. A Capuletti család kriptája]
Jön Paris és Apródja, virággal, szagos vízzel és fáklyával
PARIS Add a fáklyát, fiú, és menj odább.
Nem, oltsd ki inkább: még valaki meglát.
(Az Apród kioltja a fáklyát)
Feküdj le ott a tiszafák alatt,
S tapaszd füled az üreges talajra.
Sírokkal van felásva mindenütt,
Nem léphet senki úgy a temetőben,
Hogy meg ne hallanád. Füttyents nekem,
Jelezd, ha hallod, hogy valaki jön.
Add a virágot. Menj, és tedd, amit kell.
APRÓD (félre) Mi tagadás, félek magam maradni
A temetőben, de hát mit tegyek!
Paristól távolabb elrejtőzik
PARIS (virágot hint)
Virág legyen nászágyad, szép virág.
Megszórja vízzel
De jaj, por és kő az ágymennyezet!
Éjjel szagos vizet szórok terád
Harmatként, és fájdalmas könnyemet.
Éjjel gyászomnak áldozok e síron,
Virággal hintem, s könnyel telesírom.
Az Apród füttyent
A fiú jelt adott. Valaki jön.
Mily átkozott láb járhat éjjel erre,
Hogy gyászomat szerelmemért felverje?
Jön Romeo és szolgája (Baltazár), fáklyával, csákánnyal és feszítővassal
Hogyan, fáklyával? Rejts el, éjszaka.
Elhúzódik
ROMEO Add a csákányt s a feszítővasat!
Fogd ezt a levelet! Reggel korán
Gondod legyen rá, vidd apámuramnak.
Adj fáklyát. Ha kedves az életed,
Bármit láss és hallj, tartsd távol magad,
És a munkámban meg ne merj zavarni.
A halál ágyának mélyébe szállok,
Hogy kedvesem arcát még lássam egyszer,
De főképpen, hogy ujjáról lehúzzak
Egy kincset érő gyűrűt: drága célra
Szolgál nekem. Most hagyj magamra, menj.
Ha visszahozna a kíváncsiság,
Hogy megpróbáld kilesni, mit teszek,
Én ízekre vagdoslak, s szerteszórom
A húsodat az éhes temetőben.
Az óra és szándékom is dühödt, vad,
Borzalmasabb és irgalmatlanabb
Éhes tigrisnél, bőgő óceánnál.
(BALTAZÁR) Megyek, uram, egy percig sem zavarlak.
ROMEO Így maradunk barátok. Fogjad ezt.
Pénzt ad neki
Élj boldogul, ég áldjon, jó fiú.
(BALTAZÁR) (félre) Elbújok mégis itt, hogy lássam ezt.
Rosszat sejtek. Tekintete ijeszt.
Elrejtőzik Romeótól távolabb
(Romeo kezdi felfeszíteni a sírt)
ROMEO Undok bendő, te, méhe a halálnak,
Elnyelted a legdrágább lényt a földön,
De rothadt állkapcádat felfeszítem,
S új ételt kapsz tőlem kéretlenül.
PARIS (félre) A hetyke, száműzött Montecchi ez,
Megölte rokonomat, bánatában
Miatta halt meg ez a szép teremtés;
És most még idejön, hogy meggyalázza
A holtakat. De rajtaütök itt.
(Előlép) Gaz Montecchi, hagyd abba ronda munkád!
A síron túl sem hunyhat ki a bosszú?
Elfoglak most, megbélyegzett gazember.
Add meg magad, s kövess, meg kell ma halnod.
ROMEO Kell, úgy van, épp azért látsz engem itt.
Ne bőszítsd hát az elkeseredettet.
Eredj innen, menj. E holtakra gondolj,
S riasszanak el. Kérlek, ifju ember,
Ne zúdíts újabb bűnt fejemre azzal,
Hogy dühömet fölkelted. Menj el innen.
Az égre, magamnál jobban szeretlek,
Mert önmagam ellen van fegyverem.
Eredj, élj vígan, és elmondhatod:
Egy irgalmas bolond futni hagyott.
PARIS Nekem hiába is papolsz,
Elfoglak mint aljas gonosztevőt.
ROMEO (kardot ránt) Kihívsz? Akkor magadra vess, fiú!
Vívnak
(APRÓD) Úristen, vívnak! Őrségért megyek. El
PARIS Megölt! Ha van benned csöpp irgalom,
Nyisd fel a sírt, és fektess Júliához.
ROMEO Fogadom, meglesz. Paris meghal
Lássam ezt az arcot.
Paris gróf, rokona Mercuziónak.
Mit is beszélt szolgám, mikor zilált
Lelkemmel nem figyeltem? Hogy Paris
Nőül akarta venni Júliát;
Ezt mondta, nem? Álmodtam az egészet?
Őrült volnék, csak azért gondolom,
Mert Júliáról szólt? Add a kezed,
A balsors könyvében együtt vagyunk.
Dicsőséges sír az, hová temetlek.
(Felnyitja a sírt, látszik Júlia)
Sír? Ó, nem: fénytorony, szegény halott,
Mert Júlia itt nyugszik, és e bús
Sírnak szépsége báli ragyogást ad.
(Paris holttestét beviszi a sírba)
Halott temet ide másik halottat.
Gyakori, hogy a halál küszöbén
Vidám az ember; utolsó derű,
Mondják erről. Én minek is nevezzem
Ezt a derűt? Szerelmem, asszonyom!
Szavad mézét kiszívta a halál,
De szépséged fölött nincsen hatalma.
Nem győzhetett le. Szépség címere
Piroslik arcodon és ajkadon,
A halál sápadt zászlaja sehol.
Véres lepelben te heversz, Tebaldo?
Mondd, tehetnék éretted többet annál,
Hogy ez a kéz, amely ifjan levágott,
Levágja ifjan ellenségedet?
Rokon, bocsáss meg. Drága Júliám,
Mért vagy ily szép még most is? Higgyem azt,
Hogy szerelmes a testetlen Halál,
És fogva tart az ocsmány szörnyeteg
A sötétben, hogy légy a szeretője?
Féltelek, és itt maradok veled,
A férgek, szolgálóid közt. Örök
Nyugvóhelyem, lakásom ez legyen;
A baljós csillagok jármát lerázom
E ványadt testről. Szem, nézd még utolszor,
Kar, még egyszer öleld meg, és te, lelkem
Kapuja, ajkam, nyomj hites pecsétet
Egyezségemre a rideg Halállal.
(Megcsókolja Júliát, aztán mérget tölt pohárba)
Jöjj, vezetőm, rosszízü kalauz,
Elkeseredett kormányos, vezesd
Viharok dúlta bárkám durva szirtnek!
Ezt szerelmemre! Kiissza a mérget
Patikárius,
Szered gyorsan hat! Egy csókkal halok meg.
Megcsókolja Júliát, lerogy és meghal.
Jön Lőrinc barát, fáklyával, feszítővassal és ásóval
LŐRINC BARÁT Segíts meg, Szent Ferenc! Hányszor botolt meg
Sírokban itt vén lábam! Ki van ott?
BALTAZÁR Barátod és régtől jó ismerősöd.
LŐRINC BARÁT Úgy áldás rád. Mondd meg nekem, barátom,
Miféle fáklya szór fényt kukacokra
És üres koponyákra? Úgy hiszem,
A Capulettiék sírjában ég.
BALTAZÁR Úgy van, atyám, és a gazdám van ott,
Akit szeretsz.
LŐRINC BARÁT Ugyan ki?
BALTAZÁR Romeo.
LŐRINC BARÁT Mióta van bent?
BALTAZÁR Félórája már.
LŐRINC BARÁT Gyere, menjünk be.
BALTAZÁR Nem merek, uram.
Gazdám úgy tudja, hogy elmentem innen,
És szörnyü halállal fenyegetett,
Ha itt maradnék szándékát kilesni.
LŐRINC BARÁT Maradj hát. Egymagam megyek. De félek,
Valami borzasztót gyanítok ott.
BALTAZÁR Álmomban itt a tiszafa alatt
A gazdám megvívott valakivel,
És meg is ölte végül.
LŐRINC BARÁT Romeo!
(Megáll és) meglátja a vért és a fegyvereket
Ó jaj, milyen vérfoltok szennyezik
A sír bejáratának holt kövét?
Mért, hogy gazdátlan, véráztatta kardok
Hevernek itt, hol béke lakozik?
Romeo! Holtsápadt! S az? Paris is,
Vérrel borítva? Szerencsétlen óra
Rendezte e siralmas esetet!
Júlia ébred (és felemelkedik)
A lány mozog már.
JÚLIA Jóságos atyám, hol van az uram?
Emlékszem, hogy hol lesz az ébredésem,
Ott is vagyok. De hol van Romeo?
LŐRINC BARÁT Zajt hallok. Jöjj, menjünk el a halál,
Fertőzet s végzetes alvás zugából.
Nagyobb erő forgatta fel a tervünk,
Mintsem bírnánk vele. Menjünk, gyere.
Szívbéli férjed holtan ott hever,
S amott Paris. Menjünk sietve innen
A szent apácák zárdájába viszlek.
Ne is kérdezgess most, jön már az őrség.
Jöjj, Júlia! Én nem merek maradni. El
JÚLIA Te menj, ha tetszik, én nem akarok.
Mi ez? Pohár van szerelmem kezében:
Méreg okozta korai halálát.
Fukar, egy jótékony cseppet se hagytál,
Hogy követhesselek? Lecsókolom hát.
Maradt még annyi méreg ajkadon,
Hogy gyógyszerül szolgáljon a halálba.
Megcsókolja Romeo ajkát
Meleg az ajkad.
ELSŐ ŐR (kintről) Vezess, fiú. Merre?
JÚLIA Jönnek! Gyorsan végzek hát. Felveszi Romeo tőrét
Drága tőr,
Ez a tokod! Itt rozsdázz, s adj halált!
Leszúrja magát, lerogy és meghal
Jön az Apród őrökkel
APRÓD Itt van a hely, ahol a fáklya ég.
ELSŐ ŐR Véres. Járjátok be a temetőt,
És akit csak láttok, fogjátok el. Néhány őr el
Szánalmas látvány! Itt a gróf megölve,
S Júlia, vérzik, meleg, újra meghalt,
Akit két napja már, hogy eltemettek.
Jelentsd a hercegnek. Hívd Capulettit,
Riaszd Montecchit. Ti kutassatok még!
Más Őrök el (más-másfelé)
Itt látjuk kőágyon heverni őket,
De hogy mi e szörnytettek melegágya,
Kellő vizsgálat tisztázhatja csak.
(Őrök) jönnek Baltazárral
(MÁSODIK) ŐR Ez Romeo szolgája. Kint találtuk.
ELSŐ ŐR Jól őrizzétek, míg a herceg itt lesz.
Más Őrök jönnek Lőrinc baráttal
HARMADIK ŐR Itt egy barát, sír, sóhajt és remeg.
Nála találtuk a csákányt s az ásót,
A temetőnek ebben a felében.
ELSŐ ŐR Nagyon gyanús. Tartsátok fogva őt is.
Jön a herceg (másokkal)
HERCEG Mily balszerencse van ilyenkor ébren,
Hogy megzavarja reggeli nyugalmunk?
Jön Capuletti és Capulettiné
CAPULETTI Mi történt, mért sikoltozik a város?
CAPULETTINÉ Az utcán Romeo nevét visítják,
Vagy Júliáét, Parisét, s a kriptánk
Felé futnak jajgatva mindenünnen.
HERCEG Mily rémület dermeszti meg fülünket?
ELSŐ ŐR Hercegem, holtan fekszik itt Paris gróf,
Romeo s Júlia, ki már halott volt,
De meleg még, és újra meghalt.
HERCEG Vizsgáld ki, hogy’ volt e vad gyilkolás.
ELSŐ ŐR Itt egy barát és Romeo legénye,
Szerszámok voltak náluk, hogy ezekkel
A sírkamrát kinyissák.
CAPULETTI Nagy ég! Nézd, asszony, vérzik a leányunk!
Ó jaj, eltévedt ez a tőr, a háza
Üres maradt Montecchi oldalán,
És lányom szívében talált hüvelyt.
CAPULETTINÉ Lélekharang számomra ez a látvány,
A sír felé viszi vénségemet.
Jön Montecchi
HERCEG Jöjj csak, Montecchi, felkeltél korán,
Lásd, mily korán feküdt le a fiad.
MONTECCHI Uram, meghalt az asszonyom ma éjjel,.
Megölte gyermeke száműzetése.
Milyen baj sújthat vénségemre még?
HERCEG Nézz oda, meglátod magad.
MONTECCHI (meglátja Romeo holttestét)
Te rossz fiú! Miféle dolog ez,
Apád előtt sietsz a sírba térni?
HERCEG A fájdalom ajkát zárjuk le kissé,
Míg nem tisztázzuk azt, ami homályos,
Nem látjuk kútfejét és lefolyását;
Magam vezetlek a bánatban aztán –
Talán halálba is. De kérlek, addig
A balsorson uralkodjék a tűrés.
A gyanusakat hozzátok elém.
LŐRINC BARÁT A leggyanúsabb én vagyok, noha
Ily rémes gyilkolásra képtelen,
De ellenem szól az idő s a hely,
S itt álok most vádolni, védekezni,
Feladni és kimenteni magam.
HERCEG Mondj el mindent, amit csak tudsz az ügyről.
LŐRINC BARÁT Rövid leszek, nincs bennem már elég
Szusz egy ilyen hosszú históriához.
A férje volt Romeo Júliának,
S az Romeónak hites asszonya.
Én adtam össze őket, és Tebaldo
Halálának a napja lett ez egyben,
Száműzött lett ezért az ifju férj,
Júlia őt siratta, nem Tebaldót.
Hogy bánatának véget vessetek,
Ti hozzá akartátok kényszerítni
Paris grófhoz. Ekkor hozzám rohant,
S dúlt arccal könyörgött, mentsem meg őt
E második násztól valamiképpen,
Vagy ott, előttem öli meg magát.
Adtam neki, mert értek ily szerekhez,
Egy álomitalt, és ez a kivánt
Hatással volt: a halál látszatát
Keltette. Közben írtam Romeónak,
Hogy jöjjön, és e rémes éjszakán
Segítsen kölcsön-sírjából kivinni,
Mivel ma szűnt meg az ital hatása.
Csakhogy János frátert a levelemmel
Egy baleset feltartóztatta, s tegnap
Levelem visszakaptam. Egymagam
Jöttem, hogy mikor Júlia felébred,
Ebből a sírboltból vigyem ki tüstént,
És a cellámban rejtegessem addig,
Míg újra Romeóért küldhetek.
De amikor beléptem, ébredése
Előtt kevéssel, holtan leltem itt
A nemes Parist és hű Romeót.
Ő felébredt, kértem, jöjjön velem,
Nyugodjék meg az ég akaratában.
Egy zaj ekkor elkergetett a sírból,
Ő kétségbeesetten itt maradt,
És úgy látszik, hogy végzett is magával.
Ennyit tudok. A frigyben része volt
A dajkájának is; ha bármi itt
A hibámból történt, vén életemmel,
Hátralevő pár órámmal fizessek
A legkeményebb törvény szigorának.
HERCEG Úgy ismerünk, mint szent életü embert.
És Romeo szolgája? Mit tud ő?
BALTAZÁR Én adtam hírül Júlia halálát,
S gazdám rohanvást indult Mantovából,
Egyenesen ide, a kriptaboltba.
Meghagyta, hogy apjának adjam át
E levelet, s a sír előtt halállal
Fenyegetett, ha el nem távozom.
HERCEG Add azt a levelet. Hadd lássam én is.
Átveszi a levelet
Hol az apród, ki őröket hivott?
Fiú, a gazdádnak mi dolga volt itt?
APRÓD Jött, hogy virággal szórja be a sírt.
Engem elküldött, s elhúzódtam innen.
Fáklyával jött valaki, hogy a sírt
Felnyissa, s menten rárontott a gazdám,
Én pedig nyomban őrökért futottam.
HERCEG A levél a barátot igazolja,
Így volt szerelmük és a lány halála.
Mérget vásárolt, írja Romeo,
Egy patikáriustól, s idejött,
Hogy Júliával feküdjék e sírban.
Hol vagytok, Capuletti és Montecchi?
Lám, büntet az ég a gyűlölködésért:
A szerelemmel sújt örömötökre,
S én, mert elnéztem e torzsalkodást,
Két rokont vesztek. Bűnhődünk mindnyájan.
CAPULETTI Montecchi testvérem, adj hát kezet.
Ez legyen lányom özvegydíja, többet
Nem kérhetek.
MONTECCHI De többet adok én,
Mert szobrot állítok neki aranyból:
Míg áll Verona s ismerik nevét,
Bámulja a világ korokon át
A hű és igaz lelkü Júliát.
CAPULETTI S arany legyen mellette Romeója,
Hogy gyűlölségünk adóját lerója.
HERCEG
Rossz éjre jobb hajnal következett.
Fejét a Nap még nem emelte fel.
Közszájon lesz soká e bús eset.
Kegyelmezünk és büntetünk, ha kell;
Mert még regékben sincsen arra szó,
Mit szenvedett Júlia s Romeo.
(A sír bezárul.) Mind el


A két utolsó sort, szeretetem és tiszteletem jeléül, kedves költőm, Kosztolányi Dezső fordításából kölcsönöztem. Hogy a csődöt fedező lopás vádját elhárítsam, ide iktatom saját variánsomat is:


Búsabb regét ember sehol se lelne,
Mint Romeo és Júlia szerelme.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

William Shakespeare


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.