Vers, próza / S már nem csupán az a dilemma

Eszteró István
S már nem csupán az a dilemma[2017. november]



Az öreg tücsök elnehezülve
is szárnyaló dalt hegedülne,
mely égre törne törpe fény
dacára ismét könnyedén,
lehet, nem ő volt regös, igric,
kit hallgatott teknős, tigris,
ha elnémult a tenger, dzsungel,
mert cirpelvén ragadta svung el,
és belekapott minden ujja
holdsugárba, csillaghúrba…

Pengetné mégis ifjú módon,
bár dallama felette ódon,
csak csengő-bongó üres járat
sanyargat hiú hangszálat,
s már nem csupán az a dilemma,
hogy nyakkendője úgy kileng ma:
sántít versláb, hasít a háta,
keresgéli szavát, na, hátha,
szüntelen, mint szemüvegét,
melyet orrára tolt elébb,
öblös hangú szinonima
mit sem ér, ha színe néma,
az se rémlik, mily nyavalya
miatt kókad versalanya,
pedig amott csábító nőrím
integet tűsarkú cipőin,
ha bebújik egy bokorrímbe,
ő hozna, vagy őt hozzák hírbe,
ó, vágy nélkül halpénz az erkölcs,
amit már nincs is mire elkölts,
s ha eltűnik az időmérték
mindennel, mik időd mérték,
a nagy űrnek ki lesz az őse,
jambusa vagy ismerőse,

ahol fű, fa, virág vitás
származás és identitás?

S legyen a verse ditirambus,
tavaszi szél vagy téli kaktusz,
vagy költsön tán naiv eposzt,
mely tücsköt, bogarat megoszt,
netán haiku, epigramma
rövid itala szegyig hatna?
Ó, múzsák és rokonai,
minden válasz dodonai,
szegény tücsök badar zavarban
ül nyakig felkavart avarban,
hol fény morzsáit hangya húzza
hosszú sorban rezgő húrba.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Eszteró István




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.