Vers, próza / Szék, kabát, óra

Kántor Zsolt
Szék, kabát, óra[2020. május]



Napló 3.

Mostanában én is konkrét, értelmes képekben álmodom. Az egyik utcában felhőkarcolók álldogálnak, a másikban már tenger folydogál. És a kék hegyek közelebbről barnák. A sárga búzatáblák igazából jégcsap-csipkék. Néhány igazán ellazult, sétálgató ember pedig a nonfiguratív tájat hivatott nevetgélő ornamentikává változtatni.
A sarki épület egy emberi szív. S a bal pitvarból ered, a trónszék alól egy folyó. Innen a néző az égbolton is átlát. Mint az áttetsző kristály. Megnyugtató látvány. Majd a Logosz Negyed jön, a vízesések között. Ott egy aranyból készült híd, és közben zenél, cseng-bong az emlék-üvegpalota. Ott beszélgetnek egy asztalnál: Thomas Mann, Freud és Boris Vian.
A lét másik dimenziójában az aktuális álom egy regény. A kitaláltba bejut a test. Marad tény és tett. Örökre az lesz az „ürge”, aki volt. Csak Isten tudja a titkát, ha lehajol. Hogyan tovább? Lezárult egy korszak! Jöhet egy másik Kor. A léten túli etika. Kicsurran, ha forr. S egy csepp hiba. S oda az egész matematika!
S egyre ízesebb lesz a könyv. Készítem a tizedik kötetem. Itt az ünnepi bor. Kicsit megáll a világ.
Hirtelen a mindenütt lesz egyszerre nappal és éjszaka. Mintha az idő és az örökkévalóság határán időzne a lélek. Ha ezt meg meri tenni a tudat, mire számíthat a tudatalatti? Az ember erre ébred. A hajnalt háromszögek­ből, felhőből és hegyek között folydogáló patakokból varrja össze. Kitalált világokból szövögeti az otthont.
És rádöbbent, hogy a szavak nélküli gondolkodás tulajdonképpen képek általi jelbeszéd. A kép képződése az örökölt fantázia és a valóság egyesülése. A szürmodernitás. Fogjuk rá! De az agy így is mindent korrigál és kontrollál, mint egy makacs helyesírási program. Most kortyonként sötétedik. Ha kinézek az ablakon, egy csalánban fekvő női aktot látok. Perfomance zajlik a Nosztalgia hajón. Boris Vian egy vödör pezsgővel (száraz) rohan a tévé képernyőjéből a partra, és ráönti a szoba-rózsámra a mondanivalót. Az első rápillantás után máris dimenziókra bomlik szét a szoba. Emlék omlik be az álom alatt. Az emelkedettség elillan. Látomás helyett mély álom lesz a beszédből. De egy életre kelt spirálfüzet megmenti a nemzetet. A nyitva hagyott ablak miatt: behozza a huzat a pitypang (úgymond) szirmait.
A történő idő egyetlen pontján vagyok. Dús betűszőrzet. Események kontra újraírás. Szövegből kikelt szöveg. Idea és retus. Együttrezgés–rá­hang­zás. Az írott ember. Demisztifikálja a szöveget, a kontextust. Elutasít mindenféle privilegizált akaratot. Eloszlatja az objektivitás, a fölény és a konszenzus illúzióját. A nyom, amely soha nem vezet önmaga nyomára. Itt van a zenekari árokban. A félreértelmezés kihajt a jelentéssűrűségből. Önelvű kapu.









Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Kántor Zsolt


A szerzőtől még

   Tapasztalat és nyelv
   Kierkegaard álnevei


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.