Vers, próza / Szólt egy tudós öreg

Walter von der Vogelweide
Szólt egy tudós öreg[2016. december]



Szólt egy tudós öreg
álom és üveg
olyan mint a szél
ami a tartósságot illeti
lombok füvek
mind amitől vidámak szivek
(most hogy már nem sokáig él
aki beszél
magában ezt hányja-veti)
virágszirom lepergő
piros mező sárguló erdő
madárdal hamar ér szomorú véget
az édes hársak
az enyészetben társak
te Világ rosszul áll a homlok-éked

ostoba hit
a világ örömeit
túlságosan becsülni
mert rossz vége lesz
abba kell hagyni amit
eddig műveltem itt

meg fogom keserülni
lelkemnek üdvöt nem szerez
lelkemben rettegő törekvés
helyénvaló a vezeklés
én beteg ember a szörnyű haláltól szorongok
hogy meggyötör
ha majd a haldoklóra tör
piros arcomat sápasztják halálközeli gondok

egy emberi lény
akiben csak bűnre van igény
hogyan térne jobb belátásra?
mitől volnék bizakodó?
miért élne bennem remény?
mióta szememre hull a fény
hogy a világ dolgaiban lássa
mitől más a rossz mint a jó
azt teszem ami bolondok szokása
puszta kézzel nyúlok parázsba
üvöltésemben ördög ujjongását hallom
ezért sok aggodalmam
egyetlen bizodalmam
Jézus segít könnyen meghalnom

Krisztus te szent
erőd engem a bajból kiment?
sokan akadnak
akiket példád vezetett
bár a szívemben volna bent
a hit amely téged követend
olyan gondolataim fakadnak
mintha kisded volnék hozzád engedett
vak voltam bár láttak a szemek
jó dolgokhoz voltam gyerek
rossz voltomat titkoltam ameddig addig
tisztíts meg bár nem érdemeltem
mielőtt bűnöktől fekete lelkem
a halottak völgyében elhanyatlik
Az időskori nagy remeklések egyike. A mulandóság melankóliája és a szűkölő halálfélelem játékos formát ölt, amely erős formai fegyelemmel társul. Ezt a verset még annyira sem tudom szereplírának tekinteni, mint az Elégiát. Ellenkezőleg, éppen a közvetlen személyesség miatt érzem megren­dítőnek: a máskor agresszív és magabiztos Walther ezúttal megtört embernek mutatkozik, de esendőségében is koncentrált versbeszédet hoz létre.
A verset előzőleg Berczeli Anzelm Károly fordította. Az ő változata finom érzékkel domborítja ki az eredetiben is meglevő manierista jellegzetességeket. Ízelítő gyanánt az első nyolc sor: „Vallotta rég / egy mester, hogy a kép, / mit fest az álom, / mint szellő, semmivé lesz. / A lomb s a rét, / mely szemnek szinte szép, / én úgy találom, / elmúlik, s bája véges."
tudós, „meister": a latin „magister" szóra megy vissza, és annak eredeti jelentését őrzi, mint a „mester" a régi magyar nyelvben.
homlok-ék, „gebende": a megszemélyesített Világ mint előkelő nőalak fejdíszt visel. Walther számos versben, így az Elégiában is kifogásolja a női fejdíszviseletet. A Világ csak az első strófában van megszemélyesítve, a továbbiakban kis kezdőbetűvel írom.
kisded: utalás a hegyi beszédre, amelyben Jézus megáldja a kisdedeket, Máté 19. 14
halottak völgye: valószínűleg a Jozafát-völgy, Jóel 3. 12, ahol a próféta szerint a halottak várják, hogy Isten ítélkezzék fölöttük.

MÁRTON LÁSZLÓ fordítása


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Walter von der Vogelweide




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.