Vers, próza / Szabad

Szöllősi Mátyás
Szabad

[Látó, 2012. május]




Ömlik mint a víz
és bentről érkezik akár a hang


Megfogtad hogy fölemelhesd –
könyékig hatoltál be hogy kihúzd


A vizet én választottam alapnak
így persze kellett valami hogy szét ne folyjon


Fekete keretbe zártad
Kemény alapja majdhogynem üres
Mészfehér és árva


Talán nem is baj
hogy nem tudtad előre
mit is mos ki a változás belőled –
mert így jó


Négy részre bomlik szét
A váza sötét –
szinte domború homály lepi el
az ablak üvegét


Négy részre bomlik szét
A váza sötét –
a víz akkor is hullámzik mögötte ha
nem láthatni mást
csak az indulatok véres tömegét


Négy részre bomlik szét
A váza sötét –
kereszt is lehetne
de inkább csak szeszély


Négy részre bomlik szét
A váza sötét –
lent rajta felejtetted mindig éber
árnyékod vékonyka kézjegyét


Érzem hogy más nem is látja
nem is érti –
persze az is lehet hogy én sem
Aggaszt hogy változik a víz a mély lent
ahogyan benne gázolok már térdig






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Szöllősi Mátyás


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.