Vers, próza / Szelek, vitorlák

Papp Attila Zsolt
Szelek, vitorlák

[2013. január]




Miután Armstrong
a Holdra lépett,
kezdheti lassan
várni a véget.


Semmi sem újul,
minden a régi.
Innen tovább már
nincs hova lépni.


Felperzselt hidakig
és vissza onnan,
szelek, vitorlák
játéka voltam.


Csak tudnám, Isten
hogy számol végül:
vétkem, ha volt is,
él-e? elévül?


Gyermekem anyja
áll kinn a szélben.
Nem számít semmi
– ezt is megértem.


Elrepült tíz év,
nem látom rajta.
Hunyorgunk, belé
az őszi napba.


Nem úgy van már, mint
csikó koromban.
Akárhogy légyen:
sosem volt jobban.


Ami addig volt,
mind semmivé lett,
amikor Armstrong
a Holdra lépett.


Arcunkra írva:
szelek, vitorlák,
távoli földek
jeleit hozzák.


Évek és arcok
– rendben van minden.
Ez is úgy történt,
ahogyan hittem.


Indulok, vár rám
egy őszi asztal.
Körötte minden
taszít, marasztal.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Papp Attila Zsolt


A szerzőtől még

   Dal a példás családapákról
   Hajnal, valaki vár


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.