Vers, próza / Szonettul szurkoló

Eszteró István
Szonettul szurkoló[2020. március]






ESZELŐS SZURKOLÓK

Hol síppal, dobbal, nádi hegedűvel
sámánarcú bércek kelnek táncra,
kanyargó szerelvény DNS-lánca
sárkány tüzű lobogókat tűz fel,

ha szurkolunk a taccsvonalon túli
kirekesztettségnek, mi, dühöngő dőrék
pályát átíró ítéletidőért,
amíg csak tart az úri ramazúri,

kétes jogbírók, drogbárók, partjelzők
bukására számíthatunk csupán,
hogy hátba döfők, gázolva előzők

lebőgnek a szétrugdosott kupán,
s vuvuzela helyett hős harsona, tuba
állít strázsát a világkapuba.


SÁRGÁT, PIROSAT


Ki labdába se rúgtál vért izzadva,
de driblizők útjában félszegen
drukkoltál jónak, s túl a félszeken
illúziókat kergettél igazra,

ha zsibbadt lelket felkapó hiány
zöld áramú levegőn vitorlázva
kaput hurrára hozott vidor lázba

gólzáporos fantazmagórián,



mindmáig futsz, keringsz a bűvös pályán,
kaphattál sárgát, pirosat nem egyszer,
ültél a kispadon intésre várván,

amely méltó megbízással tesztel,
és holdkráterbe becsapódó gólon
is túl lendül a mellet nyomó ólom.


GOMBFOCI


Tandori Dezsőnek

A gombfocizók kabátkája tárva,
tét asztalán letépdesett pár gombjuk,
hajszálerekkel kap utánuk gomblyuk
szakítani nem képes cérnaszála,

brazil kapitány, olasz, spanyol kétrét
becsülne fel rongyára büszke gombot,
gólt lövöldözve kapuhálót ront ott
aranycsapat az jó hírért, névért,

de, jaj, jobbszélsőnek, ki balra passzolt,
Achilles-sarka, körme körbetört,
hozzák már a hirtelenragasztót,

s újrázhat kaput törve pörge kört,
amerre jó a gomb- s a csillagállás,
s egy gombnyomásra gombház népe hálás.


SZIGETVÁRI MÉRKŐZÉS


A várvédők már két tűz közé fogva
az utolsó rohamra vetemedtek,
parázsló labdák pályát betemettek,
ám túlerőből nem futotta gólra,

egyetlen kapura ment ki a játék,
halálmeccsre sorsolt válogatott
mutatott be égő áldozatot,
s hazává hamvadt szívverés, halánték,

de dicstelen pokol és menny között
a partvonal Tejútja, kapu szétfolyt,
ki lesben álló mezbe öltözött,

már csillagokkal labdázik a félhold,
a mérkőzésnek akkora a tétje,
spirálist gyűrűz semmibe sötétje.


HAJLÉKTALANOK VILÁGBAJNOKSÁGA

Hajléktalanok világbajnoksága?
De hát van-e olyan világpályájuk,
melynek kapuja nem szivárványán lyuk,
s ha gól esik, nem hullna pocsolyába,

ahol pislákoló viharlámpásnál
kerget sorslepkét kétségbeesett
önzés, s ha esélye térdre esett,
tuskóvá merevül iramváltásnál,

s a bírót, ama hajléktalan Istent
lilára fagyott cserepes ajakkal,
ki veszi meg, hogy orkánt kerekítsen

játékost, szurkolót pillepalackkal
csavarva cselező forgószél lyukba,

hová a rongylabdát utánuk rúgja?




SERÉNY ÉVÁK

Ha hapsi hímez-hámoz, főz szakmányban,
amazon, hajadon ne futballozna?
érmét bombázó érmes suttja hoz ma,
virágzó hőskort szurkolók kasztjában,

bár, irgalom, üres kaput se vesz be
sok laszti (baszki), s csapat siheder
lazázhat velük, – bármit kihever
imázsuk bűbájorgiát bevetve

kupát kupára koccintó show-tornán,
gyep bársonyán eksztázist szító élmény
füstgránátos betontribünt sokkol már

botlásra éhes ádámság szemében
játéktereket Édenre cserélvén
serény Évákkal alma szüretében.


GALAXISOK TALÁLKOZÓJA

A kozmosz meccsét fénypercen belül
kezdik is ellipszis formájú fejjel
sorakozó űrsztárok, nem közhellyel
kínál fellátó szurkolót, ki beül

a feje fölött összecsapó végzet
döntőjére, hogy ki fia az Úr,
nefelejcsét kinek hinti azúr
naponta, hála jár-e még evégett

hozsannaletétbe, mely csak ürül,
azért cikáznak lézerszemű lények,
s pirosat pulzár pulzálva fütyül

a mágneses tér roskadó hevének,
hol végtelenek forgalmi dugója
repülő csészealjat önt ufóra.


A FOCIMÁNIÁS

A ganajtúró is focimániás,
ám labdája óriás galacsin,
riválist átverni csak a csín,
egy csele fölülír bármi mást,

hat lábbal gurítja, görgeti feszt
nyakába zúduló göröngyös pályán,
nem köp ki, szitok se fröccsenne száján,
már millió félidőn teszi ezt…

ó, és a gól, az a mennyei gól
pókhálót tépő borzongással lőve
bogárpáncélon visszhangozva szól

a föld alatti lelátókon körbe,
hol ujjongani nagyon nagy erő,
s nincs lélekben egyetlen szarevő.


SIVATAGI PÁLYÁN

Pár túlélő maradt még délutánra
tüzet lehelő sivatagi pályán,
izzó labdájuk homokhamut hányván
lobban a délibáb félvonalára,

ha minden mindegy, ki ellen, mi végett,
nincs szem hiúság, nyerő, bukó éra,

korty ásványvíz felszálló buboréka
diadalt túlszárnyaló igézet,

míg homokórában a homoktenger
örvénybe gyűr üvegre tapadt pályát,
a görbült tér hálójából az ember

nem látja már a kidűlt kapu fáját,
s ha füttyentene játékvezető,
se tudja, hogy más az, és emez ő.











Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Eszteró István


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.