Vers, próza / Távoli járatok közelednek

Papp Attila Zsolt
Távoli járatok közelednek[2018. november]





Sosem ugyanarra a buszra várunk,
egyszerre lendül lépcsőre a lábunk,

mégis, más városok járatain lopva
ugyanaz a fény csorog az ablakokra;
semerre sem nézel, amikor leszállnál,
úgysem láthatsz távolabb a láthatárnál,

másik város, földrész, csillagkép – és bárhol
vagyunk, a testünk hazatalál magától,

a fáradt súly, keresztbe már az ágyon,
megálmodná, hogy mégis merre várjon,

milyen állomásokon az esti fényben,
ahogy fordulunk, már elvesztünk egészen

a magunk számára, úgyse vittük sokra,
máshol érkezünk a pályaudvarokra,

s mikor elkezdjük a napot, úgy zuhan ránk
az érzés, mintha az egészet hazudnánk;

hogy a test, a busz, a tér, amelyben álltam,
semmi sem valóságos ebben a tájban,

csak a távolság, mely elvezet magunkhoz:
minél messzebb vinne, annál közelebb hoz

a párhuzamos járatokon hazáig;
ahol nem vagyunk, ott talál meg a másik,

szobákban, ahol senki nem keres rég,
mert otthonossá vált az idegenség –

látom, amint egy asztal fölé görnyed,
visszanéz rám, majd becsukja a könyvet.












Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Papp Attila Zsolt


A szerzőtől még

   A vigyél-haza játék
   Holtidő


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.