Klikkrec / Távolodás, közeledés (Haruki Murakami - Seiji Ozawa: Absolutely on music c. könyvéről)

Demény Péter/Láng Zsolt
Távolodás, közeledés (Haruki Murakami - Seiji Ozawa: Absolutely on music c. könyvéről)[2019. október]



HARUKI MURAKAMI – SEIJI OZAWA: ABSOLUTELY ON MUSIC. TRANSLATED BY JAY RUBIN. ALFRED A. KNOPF, NEW YORK, 2016.

LZs: Murakami az egyik legolvasottabb kortárs író, a Nobel-díj állandó várományosa, Ozawa, azaz Ozava Szejdzsi világhírű karmester. Zene­művekről beszélgetnek, zeneszerzőkről, Brahmstól Bergig, meg előadók­ról, karmesterekről, szóval mindenről, ami zene. Szerinted miért kevés a zenéről szóló könyv? Főképp magyarul számít ritkaságnak.
DP: Nem tudom. Az biztos, hogy ez olykor már-már zenei kalauz. Hányadik perctől hányadikig szól a fuvola, hallgasd meg Gouldot itt meg itt. Kissé frusztráló is volt: én csak egy operáról tudnék így beszélni, pedig, mint ahogy mondod is, az egyik beszélgetőpartner karmester ugyan, a másik viszont „egyszerűen” zenerajongó író. Meg ilyenkor látszik az is, mennyire szó­központú még mindig a kultúránk. Vagy mennyire konkrétumközpontú.
LZs: Gondolj bele, két zenész hogyan beszélgetne... Kifejezetten jó, hogy egyikük író. Mégiscsak szavakba kell átültetni a zenei élményt. És egyébként valóban egy-egy pontosan megmutatható ütemváltáson vagy intonáción múlik.
DP: Persze, csak azt akartam mondani, hogy a magyar kultúrában mindez szinte nincs. Illetve nem jut eszembe. Pedig, mondjuk, Fischer Ivánnal bármikor lehetne készíteni egy ilyesmit.
LZs: Ami még szerintem meghatározó itt, az a végtelen szerénység, amivel ott állnak a zene előtt, a zenét megszólaltató mesterek előtt, még Ozava mester is mérhetetlen áhítattal beszél róluk. Tehát miközben nagyon tárgyszerűek, megmarad a megfoghatatlanság érzete is.
DP: Meg a folyamat is érzékelődik, hogy mennyi mindenki révén jutottak odáig, hogy egy ütemváltásról beszéljenek. Bernstein, Kleiber, Karajan, Solti, Gould, mások. A zene a hozzáértők közösségének kifinomult gyö­nyörűsége is.
LZs: Az apróságok, úgy tűnik, a mindennapi apróságok képezik ennek az egésznek a talaját. Ahogy Murakami leírja a napját, mit reggelizett, mennyit szaladt, mit olvasott stb., hogyan készült a zenészek közé... Rávezet arra a gondolatra, hogy a zene mennyire a testnek, az egész testnek szól, a gyomrunkban is halljuk, a pulzusunkkal, a tüdőnkkel, nemcsak a dobhártyánkkal. És pont ezáltal szakítja el a testet a maga anyagiságától!
DP: Egész embert kíván, mint minden. De még inkább, mint minden más. Mert a zene „mit mond”? Ahogy Tolsztoj írja, lelket felkavaróan hat, nem „szomorúan” vagy „örömtelien”, mert ezek túl egyszerű fogalmak ahhoz képest, amit a zene nyújt, vagy ami a zene. Különben a kötet maga is: miközben hihetetlenül szellemi és művészi, nagyon pontosan meg van komponálva.
LZs: A kompozíciónak mindig vannak materiális és nem materiális vonatkozásai. Azt hiszem, a zenéhez kapcsolódó misztifikációt szétoszlatja a feltáruló kompozíció. Miközben túlvezet, az anyagi világon túli vonalak mentén. Abban is jól látszik itt ez a túlvezetés, ahogy a beszélgetések mögött, fölött megjelenik a barátság, két ember empatikus viszonya. Hasonló jelenik meg akkor is, amikor Bernsteinról vagy Gouldról beszél Ozava.
DP: És ez egy kedélyes viszony! Rengeteget röhögnek. Jó tapasztalni, hogy az „absolutely” egy nagy kacagás.
LZs: Két kedélyes, legfőképpen szabad ember beszélget.
DP: Igen, nekem is ez volt az érzésem. Kleiber nehéz természetét is olyan vidáman meséli Ozava, mintha ez is emberi dolog volna, ahogy az is valóban, csak ritkán látjuk be.
LZs: Pedig Ozava épp egy halálos betegséggel küzd, vagy épphogy túl van a nehezén...
DP: Igen, most lábalt ki belőle. Nádasdy ilyen derűs a gyomorrák után – hogy mondjak egy olyan jelenséget is, amire van magyar példa, nem is akármilyen.
LZs: A könyv hasonló élmény volt, mint a zenehallgatás: a legszellemibb dolgokat ruház fel konkrétumokkal. Ostobaság, hogy kivették a zenét az iskolai oktatásból. Nem is értem. Az ember zenélni képes, ez valami csoda, és hogy nemcsak kivételezettek képesek erre, hanem mindenki.
DP: Nem vették ki, legalábbis Noéminek van zene szakos kolléganője. De még el akarom mondani, hogy felrajzolódik egy fejlődési ív is – ahogy „Lenny” asszisztenséből világhírű karmester lesz. Meg azon is gondolkodtam, hogy van a kottaolvasás révén való Mahler, és a karmester révén való Mahler – hogy ilyen bonyolultan fogalmazzak.
LZs: Kottaolvasással zenét „hallgatni”, meg a különcségek, amik felbukkannak a történetekben, Gould autizmusa például, vagy Bernstein showman-kedése. Talán mindez attól van, hogy mélyre belemennek abba, amit csinálnak. A maguk hétköznapi valójától is meg kell szabadulniuk, hogy eljussanak oda, ahova eljutottak.
DP: Biztosan így van. El kell távolítanod a külső hatásokat, hogy elmélyedj, elmélyülj valamiben. Jó könyv ez.
LZs: Jó végszó ez!








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi




Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.