.......... ne tanulj tőlem semmit, inkább
az éjszakában láthatatlan, titokban felnövő
fákra figyelmezz.......... az én tudásom se
több egy-két emlékezetes mozdulatnál, melyek
ott ragyognak titkosan asszonyok szemében; vagy
egy sikeres Vörös-tengeri átkelésnél, meg annál
az égbekiáltó csodánál, hogy
ezt a gyönyörű lovaglást nem végeztem a Kaukázus vonzó
szakadékaiban.......... nem féltem én – mint
az ostobák.......... csak rettegtem az eljövőtől,
de hát ez csupán a fáradt agy munkája; mire
megjött volna a félelem kaszaboló fegyvereivel,
hurkaival, könnygázaival, szemem világát
kioltó gyilkos kormaival – én már istenek
tenyerén hallgattam ismeretlen hangokat, melyeket
anyám nyelvén kell majd kimondanom..........
nem féltem én, elrejtőztem ebben a világban, s
könnyű volt, mit sem lehetett számon kérni rajtam;
mire a térképet megtanultam, már semmi
sem volt ugyanaz; kiderült; nemlétező városokban
élek, rejtenek elfelejtett vagy tiltott
nevű utcák zugai.......... vártalak
gyanú fölötti székesegyházak homályában, hogy
ketten lehessek, pogányként isten színe előtt,
esdve: csak teneked ne essék bántódásod........
tudod, egyszer egy diktátor képét kellett őriznem
éveken át, nehogy bajszot, disznófület cirkalmazzon
rá az ellenség – ez volt az én nagy
megbízatásom, s ők nem mertek miatta aludni éjszakánként..........
ne tanulj tőlem, rám se
hederíts, állj keresztben bátran az úton, ha kalandra
vágysz, ott állok melletted, bár nem is észlelsz;
óvlak én, amíg bírom, biztonságban érzem
magam, értsd: hátamról már nem éri meg eltüntetni
semmilyen célkeresztet..........